1. Maradj aktív!
Minél inkább passzív szemlélője maradok az eseményeknek, annál inkább tehetetlennek érzem magam a világ folyásával kapcsolatban. Ezért próbálok minél hamarabb kitörni a letargiából és megnézni, hogy mit tudok a közvetlen közelemben, a saját léptékemben tenni a Bolygó egészségéért. Lehet, hogy ez édeskevés, de az én lelkiismeretem megnyugszik némiképpen ilyenkor. Persze, mindig lehet többet és többet tenni. Egyrészről motiváló is, ha mindig az újabb ökokihívásokat látjuk meg magunk körül, másrészről azonban ez szintén a teljes tehetetlenség érzését keltheti, ezért fontos, hogy ne irreálisan sokat várjunk el saját magunktól!
2. Beszéld ki!
A kibeszélés minden lelki probléma esetén jótékony lehet, a klímadepresszió pedig mivel egyre több embert érint, így méginkább fontos, hogy párbeszédet folytassunk róla: én gyakran megosztom az aggodalmaimat másokkal, meghallgatom mások félelmeit, megbeszélem az ökotudatos döntéseimet a barátaimmal. Így tudatosítom magamban, hogy nem vagyok egyedül ezzel a beláthatatlanul nagy problémával és hogy ha összefogunk, akkor akár globálisan mérhető sikereket érhetünk el.
3. Értékeld jobban a mát!
Sokszor tör rám az a gondolat, hogy minden mindegy, hiszen néhány évtized múlva embertelen körülmények fognak uralkodni a Földön. Ha azon kapom magamat, hogy ezt kifogásként használom valamire, akkor tudatosan elmondom magamnak azt is, hogy minden kornak megvolt az apokalipszistől való félelme, ez teljesen természetes és hogy egyszerűen muszáj tennem a dolgomat ma annak ellenére, hogy ez nagyon nehéz. Sőt, megpróbálom jóra használni a pánikot, depresszív gondolatokat: egyénenként ez biztosan változó, de nálam a klímadepresszió azt is előidézte, hogy sokkal bátrabb tudok lenni a mában. Például sokkal bátrabban döntök fontos dolgokról vagy ugrok bele új szituációba, mert úgy érzem, hogy ki akarom használni az életet addig, amíg lehetséges. Persze ezt is túlzásba lehet vinni, de azt hiszem, jelenleg ez az egyetlen pozitív hozománya a klímapánikomnak.
Fotó: Unsplash
