Ahogy a breakelős videóidat nézem, nem egy törékeny, apró lányt látok, hanem egy kemény, céltudatos, profi táncost. Hogy lett mégis éppen Csepke a beceneved?
4 évesen kezdtem el táncolni, persze akkor még nem breakeltem, inkább a showtánc vonalban próbáltam ki magam. Mivel nagyon pici és esetlen voltam, ezért hívtak Csöpkének, de ez kicsit furcsán hangzott, így lettem Csepke. Egyébként anyukám leánykori neve Csepke Szilvia, úgyhogy szerintem ennek is van egy kis köze hozzá.
Más gyerek 4 évesen még a játszótéren randalírozik, te viszont ekkor kezdted a karriered.
Én is borzasztóan hiperaktív kisgyerek voltam, ezért a szüleim mindenképpen be akartak íratni sportolni, hogy valamit tudjak kezdeni magammal – ekkor kezdtem el táncolni.
9 éves lehettem, amikor a Jászai Mari téren már profi breakesekkel gyakoroltam az aluljáróban. Azóta el sem tudom képzelni tánc nélkül az életem.
Csepke karrierje kezdetén, 4 évesen és most a Jászai Mari téren
Az utca embere legtöbbször laikus, nem volt félelmetes egy aluljáróban előttük fellépni?
Sosem féltem, mert biztonságban éreztem magam, de tény, hogy egy pár évvel ezelőtt még furcsán néztek az emberek az utcai táncosokra. Amióta megrendezték Csepelen a World Urban Games-t, úgy veszem észre, hogy egyre nyitottabbak ránk. Főleg a fiataloknak fontos, hogy észrevegyék az alternatívát a telefonon lógás vagy „mekizés” helyett, hogy mi mindent csinálhatnak még szabadidejükben, ami eredményes lehet.
A hiphop és break kultúráról általában kemény filmek születnek az utcai élet nehézségeit és rivalizálást középpontba állítva. Mennyire van még ez jelen például itthon?
A breaknek most már két vonala van: a kulturális – hogy az autentikus jellege megmaradjon-, és a feltörekvő, sportolói irányzat az Olimpia kapcsán. Én az utóbbit képviselem, ebben mozgok, de szerintem a legfontosabb, hogy egység alakuljon ki.
Páldául nagyon boldog vagyok, hogy az Ifjúsági Olimpián sportág lett a breaktánc, és én képviselhettem Magyarországot. Hatalmas lehetőség ez nemcsak a magyar, hanem a világ összes breakesének, hogy a 2024-es Olimpián a breaktánc is sportág lehessen.
Heti 5 napot edzel, rengeteget gyakorolsz Szolnokon a csapatoddal, és egyéni szinten is. Szerinted mitől függ, hogy valaki a gyakorlás mellett ilyen szinteket ér el?
A breaknek vannak különböző részei, amiket el kell sajátítani ahhoz, hogy valaki jó táncos legyen. Emellett fontos a zeneiség, és hogy legyen saját karakterünk. Az erőelemek a fiúknak általában sokkal jobban mennek, testi adottságaikból kifolyólag, de van egy tehetséges csapattársam, Szarvák Csenge, aki még csak 14 éves, de elképesztő szinteken űzi ezeket a gyakorlatokat is. Fontos, hogy komplexek legyünk, mert minden elemben a lehető legjobban kell teljesítenünk.
Azért a versenyen azt is pontozzák, hogy élvezed-e a bemutatód, ezzel reflektálunk a kulturális irányzat felé. Van, akinek agresszívabb, van akinek lazább a karaktere, az én védjegyem például a fülig érő mosoly. Persze ezzel sokszor az izgulást leplezem a versenyeken.
Hogy állsz a social mediával és saját magad menedzselésével?
Próbálok aktív lenni az Instagramon, de nem nevezném magam influencernek. Az egész csapattal törekszünk arra, hogy minőségi képeket töltsünk fel, de valahogy nem jönnek a követők. Úgyhogy ebben még fejlődnöm kell. (nevet)
Persze már így is nagyon hálásak vagyunk a márkáknak, akik mögém álltak a versenyeken és rendezvényeken, de nagyon szeretném, ha nemcsak én, hanem az egész csapatunk, a Szolnoki Break és Extreme Sport Egyesület, más néven Stay Fresh is részesülne a támogatásban.
Táncpárbaj közben lelkileg is az „ellenségedként” tekintesz az ellenfeledre?
Valójában csak ott. Amikor az egész elkezdődött, a ’70-es években, így próbálták fenntartani a break autentikusabb jellegét. Hogy ne öljék meg verjék egymást a fiatalok, hanem így vezessék le a feszültséget. Előfodrult persze, hogy tettlegességig fajult a helyzet, de ez ma már nagyon ritka. Huncutkodások azért vannak, de agresszívan nem lehet csinálni. Én nem is tudnám ezt a részét képviselni.
Persze volt, hogy engem is felbosszantottak, amikor csapatban párbajoztunk, és a többiekkel kekeckedtek, na akkor felment a pumpa. Ideális esetben párbaj során átszellemülsz, csak az ellenfélre fókuszálsz és összhang van köztetek, nem is annyira rivalizálás.
Előfordul, hogy a hétvégi bulikban is párbajoztok a tánctéren?
Persze, amikor elmegyünk bulizni van olyan, hogy elkezdünk breakelni, és mindenki körénk gyűlik, tapsolnak és szurkolnak, de ez csak poén. A World Urban Games alatt a világ minden pontjáról jöttek breakesek, a versenyek után pedig találkoztunk az „ellenfeleinkkel” a Szimplában. Attól, hogy a párbajban ellenfelek vagyunk, versenyen kívül barátokká is válhatunk.
Említetted, hogy a breakben több gyakorlat kedvezhetne inkább a fiúknak, és a break-kultúra sem kifejezetten női közegként volt korábban reprezentálva.
Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérhessem, biztosan a szerencsém is közrejátszott. Nyilván több a férfi breakes, mint a nő, de nehéz a testi adottságok miatt párhuzamot vonni. Míg a fiúknak erősebb az izomzatuk, a lányok például hajlékonyabbak, így mindkét nem kellően tud érvényesülni. De én nem érzékeltem még ilyen rosszindulatú megkülönböztetést ebben a szakmában.
Hogyan tudtad összeegyeztetni például a világbajnokságot és az érettségit? Mik a terveid?
Tavaly érettségiztem a Raul Wallenberg Egészségügyi Szakközép- és szakgimnáziumban, egész sikeresen, annak ellenére, hogy az érettségi előtti estén értem haza Kínából, a világbajnokságról. Most gyakorlatra járok a Honvéd kórházba, mentőápolói képzésen. Fontosnak tartom ezt a szakmát, de jövőmet mégis inkább a sportban képzelem el, ezért szeretnék majd a Testneveléstudományi Egyetemre jelentkezni, sport-, és rekreációszervezésre. Valójában el sem tudnám képzelni az életem a tánc nélkül… Ha nem így alakult volna, biztos, hogy nem itt tartanék most, és ezt nem cserélném el semmiért.
Fotók: Bodnár Zsófi, Matusinka Betty
