Ahogy a szürke utcáról belépünk Elvira lakásába, olyan, mintha egy másik világba csöppennénk: a falakon élénk színek és ornamentika, a bútorok között mesélő anyagok és emlékeket idéző kiegészítők. Közben kisüt a nap, a sugarait a kristálycsillár szivárványokban szórja szét a falakon… most már teljes a mesevilág! Elvira lelkesen megosztja velünk a lakása titkait, mi pedig őszintén csodáljuk, mennyire bátran alakított ki egy olyan életteret, ami boldoggá teszi, nap mint nap.
Pár szóban meséld el nekünk, mivel foglalkozol!
Kommunikációs szakember vagyok, elsősorban PR kommunikációval foglalkozom. Egy kis ügynökségem van, melynek portfóliójában főleg kulturális, illetve egészségügyi projektek szerepelnek. A rákgyógyítással foglalkozó OCM mellett rengeteg magyar filmnek – Saul fia, Napszállta, Valami Amerika, Tiszta szívvel, Apró mesék, Szép csendben… – én vagyok a sajtófőnöke, de zenei, színházi, irodalmi projektjeim is bőven akadnak, mint Jordán Tamás színháza Szombathelyen, nem beszélve a nagy fesztiválokról, mint a Margó, a Budapesti Klasszikus Film Maraton, a CineFest – és még sorolhatnám.
Hogyan találtál rá erre a lakásra, illetve környékre?
Ezelőtt a Logodi utcában laktam sokáig. Híres utca, jó a hangulata, de igazából nem szerettem ott élni: nincs semmilyen közösségi tér a közelben. Mikor Újlipótba költöztünk a lányommal ketten, nagyon felszabadító volt, hogy itt minden olyan közel van, nem igényel szervezést, hogy kocsival vigye az ember különórákra, iskolába a gyereket, amire Budán egy fél nap (egy élet) is rámegy. Azt tapasztalom, hogy aki egyszer ideköltözik, nehezen megy el innen, maximum pár utcával arrébb araszol, általában a Duna felé… (nevet).
Az otthonod ránézésre egy nagyon tudatosan átgondolt és tervezett tér. Mennyiben illeszkedik az életformához? Úgy is kérdezhetném, milyen funkciókat tölt be?
Nem mondhatom, hogy egymagam élek itt, de azt sem, hogy nem: a pasimnak is van lakása, sokat vagyunk egymásnál, de szükségünk van az egyedüllétre is. Fontos, hogy legyen egy külön életterem, ami csak az enyém, ahova elvonulhatok, valahogy úgy, ahogy Virgina Woolf írta a Saját szobában. Hosszú évek alatt, organikusan alakult ki ez az életmódunk, nekünk bevált. Nincs fix munkaidőm, ha úgy alakul éjjel-nappal dolgozom, a kollégáim home office rendszerben vannak. Nem bírok gép előtt ülni, itthon a kanapén fekve dolgozom, ha pedig irodai feelingre vágyom, bemegyek a barátnőim irodájába, a Pioneer Productions-be. Nagy ajándék ez nekem – itthon azért be lehet borulni.
Milyen inspirációkból merítkeztél, amikor kialakítottad az enteriőrt?
Elég sok hatás ért, hiszen egy kis faluban nőttem fel Szabolcs-Szatmár megyében, majd Nyíregyházán éltünk, egyetemre az Eltére jártam, magyar-skandinavisztika szakra, akkor költöztem Budapestre. Nagyon szeretek itt élni. Szerintem nincs még egy ilyen izgalmas város a világon, építészetileg lenyűgöz, minden nap fel lehet fedezni valami újat, ha csak kétsaroknyit sétálok, felfelé nézve akkor is.
Erősen hatott rám a népművészet, a giccs sem áll tőlem távol, lenyűgöznek a polgári enteriőrök, de a skandináv stílus is tetszik – mindezek valahogy ötvöződtek bennem.
A barátnőim – Antal Ilona, Peták Eleonóra, Csáki Tünde, Flesch Andrea -, stílusa is nagyon hat rám, az ő ízlésük, lakásaik folyamatosan inspirálnak, “loptam” is tőlük ötleteket. Nekik kiváló és biztos ízlésük van, sokszor fordultam hozzájuk tanácsért, néha az agyukra is mentem, de mindig segítettek.
Az utazásaim is hatottak rám, Kirgizisztán vagy Marokkó: a színek, az illatok orgiája – én egyébként is a színek szerelmese vagyok.
Szorongó alkat vagyok, ezért fontos nekem, hogy a lakás, ahol élek körbeöleljen, védelmezzen, megnyugtasson, hogy azt sugallja, hogy az élet szép és élni jó.
Ugyanakkor a szenvedélyességem miatt szükségem van rá, hogy inspiratív, izgalmas és titkokkal teli legyen a tér, ahol élek, de ne a felszínen ingereljen, hanem mélyebb rétegekben hasson.
Tisztában vagyok vele, hogy a stílusom sok embernek vonzó, de el nem tudná képzelni a saját lakásában – engem ez nem zavar, sőt. A szubjektum mindig a titkok őrzője, mások “tekintete” sokszor banalizálhat, szerintem nagyon fontos a bátorság, hogy az embernek legyen mersze a saját útját követni az élet minden területén.
Van olyan bútor, kiegészítő, aminek a történetéről szívesen mesélnél?
A nappali, hall, konyha berendezése egy hatalmas, polgári kétrészes tálalószekrényre épül, amit egy bizományiban vettünk fillérekért. Ma már a kutyának sem kellenek ezek a darabok, mert bár gyönyörűek, de a méretük miatt kitöltik, uralják a teret. Én szétbontattam az egészet, ebből lett a nappali két komódja, a hall vitrinjei, a konyha tükrei, polcai.
Nagyon szeretem a nappali falán lógó printet, ami Ujj Zsuzsi Trónuson c. művének egy részlete. Van, akinek kifejezetten ijesztő, de számomra nagyon vonzó az alkotó sokakat zavarba ejtő kitárulkozása. Engem megrendít ennek az alkotásnak a brutalitása, a gátlásoktól mentessége és felszabadít a végtelen szabadsága. A főszereplője maga a fotográfus, performer, festő: Ujj Zsuzsi, akinek a dalai is nagyon közel állnak a szívemhez.
Ha 3 szóban kellene leírnod a stílusod…
Színes, remélem, hogy nagyvonalú és bátor.
Design-tipp:
Elviránál nagyon tetszett, hogy bár sok színt használ, több helyen monokróm megoldásokat választ. Eredeti ötlet, hogy a régi tálalószekrényből lett komódokat, vitrineket, tükröket ugyanolyan színűre festette, mint a falat. Ezzel bátran megpróbálkozhatunk akár kisebb bútorok, akár egy nagyobb elem, például egy könyvespolc felhasználásakor is.
Szerző: Gyöngy Orsolya
Fotó: Bodnár Zsófi
