Szinte meditatív állapotba kerül, aki Kriszta és családja otthonába látogat. A teraszon egy kis szökőkútban csobog a víz, a házat körbefutó bambusz árnyéka pedig hűs menedékké változtatja a szobákat. Késmárky Kriszta, a GOAHOME lakberendezési üzlet tulajdonosa, több, mint 20 éve oszlopos tagja a magyar design-körforgásnak: bőr- és textiltervező múltja után egy utazáson érte az ihlet, hogy hazahozzon, majd itthon értékesítsen különleges, egyedi bútorokat. Első boltja marokkói és provence-i hangulatot idézett, a király utcai GOAHOME-ban és Goa MAMA kávézóban viszont közel két évtizede az indonéz stílus uralkodik. Nem véletlenül, hiszen Kriszta Ázsiában, azon belül is Indonéziában találta meg azt a hangulatot, ami a legkedvesebb a számára. Ebben a miliőben a természetes anyaghasználat, a puritán formák és az egyszerűség a meghatározó – akárcsak a saját otthonában, ahová 10 évvel ezelőtt költözött be férjével és három gyermekükkel.
Mesélj nekünk kicsit a stílusodról! Honnan ered a vonzalom efelé a nomád, egzotikus, mégis letisztult dolgok iránt?
Az utazásaink során szerettem bele ebbe a stílusba. De nem feltétlenül csak Indonéziában: bárhol jártam a világban, mindig ezen a stíluson akadt meg a szemem: a különleges anyagokon, egyszerű formákon és a fekete-fehér-szürke alapszíneken.
Anyagok közül a leneket, a lazán szőtt pamutokat, a szőröket szeretem, de ezekből is csak az egyszínűeket. Alapvetően nem kedvelem a színes enteriőröket, az én lelkemnek nem elég időtállóak. A lakásunkat például 10 éve rendeztük be, azóta ugyanígy néz ki, pár díszpárnán kívül alig változott valami.
A természetesség nagyon fontos, a polírozott felületekkel szemben is inkább a kezeletlen anyagokat kedvelem, a natúr tíkfát, a tölgyeket.
Hogyan esett a választásotok 10 évvel ezelőtt erre a házra?
Eredetileg nem terveztük, hogy elköltözzünk az előző lakásunkból, ami egy nagyon szép régi villaépület tetőtere volt. De ahogy elkezdtek születni a gyerekek, kinőttük. Két év keresgélés után találtunk erre a házra, ami egy régi nyaralóház volt. Másfél évig tartott a felújítás, a vázon kívül mindent mi építettünk hozzá. Ennek az is az oka, hogy nem vagyunk költözködős típusok, hosszú távban gondolkoztunk, mikor kialakítottuk.
Az átalakítások után hogy zajlott a berendezés?
A berendezés már az építkezés alatt elkezdődött. Van olyan tárgy, amit spontán találtunk utazás közben és nagyon megfogott. Például a nepáli faragott panel, amiről amikor megláttam, már gondoltam, hogy a folyosón fal helyett inkább az legyen majd a térelválasztó. A nagy alapbútorokról is pontos elképzelések voltak, a ksiebb kiegészítők meg szinte mind a Goából vannak, rajtuk szoktam is néha változtatni.
A férjed és a gyerekek mennyire folynak bele az enteriőrök stylingolásába?
Hát, amikor hazahozok valamit, akkor van, hogy a férjem megszólal, hogy “na ne, még egy dolgot már nem hozhat be a kocsiból…!” (nevet) De egyébként szinte ugyanolyan az ízlésünk. Igaz, azt már megjegyezte, hogy ha valaha még egy házunk lesz, ott a funkcionalitás lesz az úr: egy darab ágy, egy darab szék, tiszta terek.
Mikor ideköltöztünk, a gyerekek még elég kicsik voltak, de nagyon elégedettek voltak a szobáikkal, és most is nagyon szeretik őket.
Mostanában miből merítesz inspirációt?
Bár a falakat szeretem üresen hagyni, újabban elkezdtek tetszeni a fotók, azon belül is a fekete-fehér, extrém portréfotók. A konyhapult felett van három ilyen öreg nénikről készült kép, amik egy sorozat részei és mindig hozok egyet belőlük, ha Indonéziában járunk, mert nagyon szeretem a fotóst, aki készíti őket.
Továbbra is azok a dolgok és az a stílus inspirál, ami eddig, éppen ezért – meg biztos, mert már öregszem – nem vágyom új tárgyakra, azt vallom, hogy minél kevesebb tárgy vesz körül, annál jobb. Hiszen már mindenünk megvan itthon, ami tetszik.
Az utóbbi pár évben rengetegen adoptálták ezt a stílust. Szerinted mi áll a sikere hátterében?
Tényleg rengeteg ilyen enteriőrt látni a Pinteresten: sok fehér-fekete, berber szőnyegek, növények mindenhol… Azt gondolom, mindenkinek az egyéniségétől függ, hogy milyen térben érzi jól magát. Én személy szerint azért kedvelem ezt a stílust, mert nekem nyugalmat ad, hogy nem látok magam körül túl sok színt és túlságosan megmunkált, vagy fényes anyagokat. A világos színek, a natúr fa, és a puha anyagok, a gyapjú, a len alapvetően otthonossá teszik a teret, nem úgy mint a nyomasztó, nehéz, sötét bútorok. Ráadásul ezek jól is kombinálhatók egymással – talán ezért tetszenek annyi embernek.
Pár nálatok töltött óra után is érezhető, hogy milyen feltöltő az otthonotok. Még mi jelenti számotokra a kikapcsolódást, a feltöltődést?
A másik házunk… (nevet). Az a Káli-medencében található, egy 150 éves kőház, ahol szintén minden fehér, sok a növény és nagyon nyugodtak, kényelmesek az életterek. Szeretünk itt is, ott is lenni, társaságot hívni. Indonéziában év elején egy hónapot töltünk a munka miatt, azon kívül pedig ha utazás, akkor tenger és hajózás. Itthon sokat túrázunk, benne vagyunk egy Kék-túra csapatban is. Csak pár napot a természetben lenni is nagyon ki tud kapcsolni minket.
Különleges, emlékekkel teli tárgyak vesznek körül. Tudsz választani egy-két kedvencet?
A fürdőszobában lévő primitív, indonéz szoborpárt mondanám, a pucér nénit és bácsit. Nagyon szeretem a timori primitív szobrokat, akár kőből, akár fából vannak. De közel állnak hozzám a régi, elkövesedett uszadékfa rönkök is, hiszen olyan tárgyak, amikben benne van a kor, az idő, az anyag – jó hozzájuk érni és megérezni ezt.
Ha 3 dologgal kellene jellemezned a stílusod…
Letisztult anyagok, natúr színek, és különleges kiegészítők használata – illetve mindezek mixelése, amitől igazán egyedi lesz a tér.
Design-tipp:
Krisztáék otthona nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem az összes érzékszervre hatással van. Ha szeretnénk mi is hasonló hatást elérni, akkor a színek és formák mellett az anyagok kiválasztására is különös figyelmet kell fordítanunk. A természetes anyagok jelenléte, mint a natúr fa, a len, a szőr nyugalommal töltenek el. Az olyan apró zajok, mint a vízcsobogás, vagy egy szélcsengő szintén izgalmas kiegészítői a vizuális élménynek, és persze ne feledkezzünk el a növényekről sem, amelyek nélkül szinte elképzelhetetlen egy igazán feltöltő környezet.
Szerző: Gyöngy Orsolya
Fotó: Erdőháti Áron
