2018. július 11. | Bodnár Zsófi

Kedvenc helyünk a héten: Share

Még egészen pontosan négy napunk van arra, hogy a foci vb végső megmérettetéseit egy olyan helyen kövessük nyomon, ahol a meccs alatti sörivással jótékonykodhatunk is. A Bálna kijáratánál, a Jónás mellett, sárga kisbuszból csapolják a jótékony Share-t, amelynek fogyasztásával összeköthetjük a kellemeset a hasznossal. Mivel minden egyes ott megvásárolt sör eladásából származó teljes profitot a közösségért dolgozó szervezeteknek adományozzák az alapítók.

A példaértékű és hatalmas elismerést érdemlő kezdeményezést három önkéntesként számtalanszor dolgozó fiatal álmodta meg, Alvégi Lóci, Káldi Marci és Ádám István, az ötletet részben egy berlini példa inspirálta, ahol pár éve létezik az úgynevezett “social beer”, azaz közösségi sör. Azóta több, mint 40 budapesti kocsmában és szórakozóhelyen választhatunk alkoholos vagy a lightosabb verziót, a barna, alkoholmentes citromos Share-t. A sörökből befolyt adományokat hat nagy területre bontva osztják szét, a feladatra felkért nagyköveteik, úgy mint Kovács Patrícia, Kovács „Kokó” István, Kiss Tibi, WWF Magyarország, Amnesty International Magyarország és Vinnai Balázs.

Amivel pedig te segítheted ezeknek a szervezeteknek a munkáját az nem áll másból, minthogy a meccset a sarki kivetítős kocsma helyett a Bálna oldalában nézed, a Duna partján és mindehhez pedig kézműves Share-t választasz kísérőként. A srácok egyébként a minőségre is nagy hangsúlyt fektettek, a Reketye Brewing Co. és az IKKONA Manufaktúra válogatott alapanyagokból, modern technológiával főzi a sörök szőke és barna változatait.

A hangulatért, ami a Bálnánál, a Share „saroknál” fogad, igazán megéri itt nézni a hátralévő meccseket. Bár a kivetítő mellett valószínűleg nem sokan figyelik majd a naplementét, de Budapest egyik leghangulatosabb pontján, a jótékony, barátkozós sörivásnál kevés dolog hangzik vonzóbban, nem?

Képeinkért kattints a galériára!

További infókért kövesd őket a Facebookon vagy keressétek fel a honlapjukat.

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró

Kedvenc helyünk a héten: Fricska dob utca

Kedvenc helyünk a héten: Fricska