Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy étel eleve „trash”-nek születik – legalábbis régen, amikor az instasztárok még nem versenyeztek azon, hogy hány fogyaszthatatlan és megbotránkoztató ételt nyomnak magukba nyilvánosan. Az viszont nagyon is jellemző, hogy néhány egyszerű és gyorsfogyasztásra predesztinált ételt később még gyorsabbá és még egyszerűbbé tegyen az ipar és a trendek. Na, pont így volt ez a Sloppy Joe-val is.
Az eredete kétséges – mint minden híres amerikai ételnek, ennek is van egy tucat eredetsztorija. Van, aki szerint Iowában készül először, mások szerint Kubából érkezett még jóval Castro hatalomra jutása előtt, egyesek szerint pedig abból az ikonikus Key West-i étteremből származik, ami az alkoholtilalom visszavonásának napján nyitotta meg a kapuit, és amit maga Ernest Hemingway keresztelt el Sloppy Joe’s-ra a tulaj neve és a csúszós padló miatt. Mondjuk nekem ebben az utolsó verzióban kicsit sok a népmesei elem, de ízlés kérdése.
Akárcsak mai témánk, a Sloppy Joe, ami akárhol is készült először – valószínűleg még tisztességes alapanyagokból – , hamar utolérte a történelmi végzete. Még akkor is, ha az óceán túloldalán kevésbé volt traumatikus a II. világháború, mint a mi kontinensünkön, azért ott is hozott bőven változást: szegénységet, hadba vonuló családapákat, teljes állásban dolgozó anyákat.
És egy Iwo Jima-i vagy normandiai frontot kúszó apáért aggódó, két műszakban a gyárban robotoló anyának tökéletes vacsoraválasztás volt. Nem is aggódták túl, leginkább a löncshúsnak megfelelő spam-ból készítették ketchuppal kikeverve.
A jó szokás megmaradt tíz évvel később is, mikor a béke úgy ahogy helyreállt, a férfiak visszaszerezték a munkájukat, a nőket meg visszazavarták a konyhába. Ez volt az a szép korszak, mikor egy nőnek semmi más dolga nem volt, mint hogy az otthonát tisztogassa, és várja haza az urát vacsorával. Hogy akkor miért ebből a korszakból származik a legtöbb konzervet és mirelit terméket tartalmazó szakácskönyv, az számomra továbbra is rejtély, de tény, hogy szegény Sloppy Joe nem kapta vissza a reputációját a következő pár évtizedben sem. Mivel azonban az a generáció is rajta nőtt fel, akinek azóta igenis számít, hogy mit eszik, így az utóbbi pár évben szerencsére leporolták, átgondolták, és újrafényezték. Bizony mondom nektek, így már simán felveszi a versenyt egy jobb hamburgerrel vagy pulled porkkal.
Házi bucival készíteni ér, de figyeljetek arra, hogy valamilyen puhább, édeskésebb zsömlébe tegyétek a húst, mert ahogy a csípős, füstös, totyakos ragu keveredik a puha, édeskés zsemlével… szeretni fogjátok, na!
Keresd a receptet a Nosalty ízHUSZÁR magazinjára!
