Elárulok valamit: azt hiszem, egy kicsit függő típus vagyok. Persze nem akármitől, de ha valamire rákattanok, akkor azt a témát nehezen eresztem. Életem első igazolatlanját hetedikben azért kaptam, mert reggel egy gyors orvosi rutinvizsgálat után be kellett volna mennem az iskolába – odakint viszont madárfüttyös május volt, és nekem már csak nyolcvan oldal volt hátra Kosztolányi Aranysárkányából, úgyhogy ahelyett, hogy bementem volna a kovalens kötésről és a törtekről hallgatni, kiültem egy padra, és kivégeztem a könyvet. A 9 órás érkezés helyett ebédidőben estem be a suliba, és meg sem próbáltam elmagyarázni, hogy Desiré ejtett rabul, és nem, nem egy pláza mögött bagóztam három órán át, hanem a parkban olvastam.
Másik ilyen nagy „irodalmi ” kattanásom a Cerntropea.org interjúi voltak – az oldalon több száz, a kétezres évek elején készült életútinterjú van a Kárpát-medencében élő idős zsidókkal. Mikor ráakadtam az oldalra, épp San Francisco-ban éltem, és a két fős háztartás ellátásán kívül nem sok dolgom volt – az oldal annyira beszippantott, hogy néha reggel nyolckor ültem le elé, és délután négykor hagytam ott. Az interjúkban apró részletekre lebontva dokumentálva van egy egész generáció élete a boldog békeidőktől napjainkig, megismerhetjük belőle ennek a korszaknak a vidéki földműves, városi nagypolgár, szegény gyári munkás, és kereskedő rétegét – hihetetlenül izgalmas, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki kicsit is szereti az életrajzokat és a dokumentumfilmeket.
Természetesen különösen izgi volt olvasni a különböző hétköznapi és ünnepi ételek receptjeit, szívesen ki is próbáltam volna párat, de aztán valahogy mégis kimaradt. Idén karácsonyra aztán kaptam egy nagyon kedvemre való szakácskönyvet: Körner András Kóstoló a múltból című munkája nem csupán recepteket tartalmaz, de csodálatos kordokumentum is. Bevallom őszintén, ritkán fordul elő velem, hogy egy szakácskönyvet az elejétől a végéig kiolvasok, de ezúttal letenni sem tudtam. A könyv miatt eszembe jutott, hogy én évek óta szeretnék Hámán táskát készíteni, de eddig elmaradt – úgyhogy most végre nekiálltam. A hagyományosan purimkor készített omlós tészta eredetileg mákkal volt töltve, egyes etimológiai magyarázatok innen eredeztetik a nevét is (németül Mohntaschen-nek nevezik).
Mások szerint a neve Hámánról, a purim főgonoszáról kapta a nevét. Az eredetét valószínűleg már nem fogjuk megtudni, de ez talán nem is olyan lényeges: a pihentetési időt leszámítva egy rendkívül gyors, omlós, finom kis teasütit kapunk, amit ünneptől függetlenül bármikor elkészíthetünk. Dobozban jól lezárva sokáig eláll, és egy bekuckózós szombati délutánhoz a könyv mellett a leghasznosabb kellék!
A receptért kattints a Nosalty ízHUSZÁR magazinjára!
