A Magyar Szabadidősport Szövetség szeptember 14-én a Millenárison rendezte meg a Coca-Cola Testébresztő X. Női Mozgásfesztivált. Az esemény részét képezte az Önkormányzati Minisztérium 2008. évi kiemelt rendezvénysorozatának.
A fesztiválon ingyenesen mindazon vállalkozó kedvű hölgyek részt vehettek, akik testi-lelki egészségük és szépségük érdekében szívesen vállalták a mozgást, egyedül vagy csoportosan, családtagokkal, barátokkal, vagy éppen idegenekkel együtt.
A mozgásfesztivál kiemelt vendégei a rendszeres testmozgás elkötelezett hívei: Monspart Sarolta, a világbajnok Pécsi Sasok, valamint a Madách Musical Tánciskola tanárai, Kovács Gergely Csanád és Kovács Zsolt balettművészek, látogattak ki a rendezvényre. Ők már a rendezvényt előkészítő, népszerűsítő munkába is bekapcsolódtak. A rendezvény egyik újdonsága volt, hogy a nap folyamán óránként tartottak a rendezők sorsolást, amelyen mindazok részt vehettek, akik 10 mozgásforma kipróbálására vállalkoztak.
A Pécsi Sasok szakmai felügyeletével és részvételével szervezett fitnesz órákon az aerobic tizenkét különböző ágát lehetett kipróbálni.
A nap során 60 mozgásforma és sporteszköz kipróbálására és gyakorlására nyílt lehetőség. Az életmód standokon életvezetési, fittségi tanácsadásokon és különböző egészségügyi szűréseken lehetett részt venni.
A sokszínű programoknak köszönhetően, több mint 5000 hölgy és számos hozzátartozója választotta ezen a napon a jókedvet és az attól alig elválasztható mozgást.
Csatlakozz! Sportolj! Mozogj Te is a XI. Női Mozgásfesztiválon 2009. szeptemberében!
A Magyar Szabadidősport Szövetség soron következő rendezvényei:
2009. május 20. – A Kihívás Napja
A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. Május utolsó szerdáján ezért 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja világszerte népszerű lett, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban már 1570 település vett részt a vetélkedett a legsportosabb település címért. 2008 májusában a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint nyolcmillió negyedórás testmozgást végeztek. Ezen a napon a versenyben résztvevő településeken sportolásnak számít minden olyan, legalább 15 percig tartó fizikai erőkifejtés, amiért a résztvevők sem fizetést, sem egyéb ellenszolgáltatást nem kapnak, azaz nem munkát végeznek.
2009 augusztusa – Szépkorúak Sportfesztiválja
Olyan mozgásformákat és sporteszközöket próbálhatnak ki a résztvevők, amelyek a nyugdíjas korosztály számára sem jelentenek túlzott terhelést. Például célbadobhatnak, tollasozhatnak, flingózhatnak, horgászhatnak, vagy biciklizhetnek. 2008. augusztus 27.-én Fonyódligeten negyvennyolc sportos próba várta a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező vállalkozó kedvű sportembereket, akik öt korcsoportban vetélkedhettek egymással és a feladatokkal. Mindenki díjat kapott, aki részt vett a rendezvényen, amelynek célja, hogy a nyugdíjas lakosság minél szélesebb körével megismertesse a mozgás egészségre gyakorolt kedvező hatását, és a testmozgást az idősek körében is a mindennapok részévé tegye.
2009. október eleje – Világ Gyalogló Nap
Magyarországszerte több mint száz helyszínen lehet résztvenni öt-huszonegy kilométeres sétákon és túrákon.
További információ:
Magyar Szabadidősport Szövetség
1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.
Telefon: +36.1.460.6815, +36.1.460.6816
E-mail: info@masport.hu
Web: www.masport.hu
[1][2]
References
- ^ info@masport.hu (marieclaire.hu)
- ^ www.masport.hu (www.masport.hu)
‘),