Női sorsok a világban

2013. augusztus 22.

A Marie Claire nemzetközi fotópályázatának kiállítása a Mai Manóban.

A Marie Claire magazin megalakulása óta folyamatosan gyűjti a nők történeteit szerte a világban. Jól ismerjük e történetek súlyát és az őket kísérő fotók erejét. Vannak olyan fotóriportok, amelyek hosszan élnek bennünk, amelyeket nem felejtünk el soha, mert elementáris erővel hatottak ránk: elgondolkodtattak, megnevetettek vagy éppen könnyeket csaltak a szemünkbe. Tehetséges, bátor, érzékeny szemű fotósok munkái, akik az évek során nők ezreit követték a kamerájukkal, megörökítették az örömeiket, a szenvedéseiket, elszánt harcaikat és megérdemelt győzelmeiket a világ különböző pontjain.

A Marie Claire 2012-ben hirdette meg először nemzetközi fotópályázatát Marie Claire International Photography Award néven, a magazin 34 nemzetközi kiadásának támogatásával. Ez a világon az első olyan nemzetközi fotópályázat és díj, amelyre a nők helyzetét bemutató képsorozatokat vártak a világ bármely pontján élő professzionális fotográfusoktól. A 311 pályázó – köztük jó néhány magyar fotográfus – közül végül tízen kerültek a döntőbe, majd a nemzetközi zsűri Jackie Dewe Mathews (Egyesült Királyság) fotográfus Csempészek című sorozatát ítélte a legjobbnak, így ő a vehette át a fődíjat: 5000 eurót és egy Nikon gépet.

A döntőbe került további kilenc fotográfus:
Guia Besana (Olaszország) – Colin Delfosse (Belgium) – Misha Friedman (Moldávia) – Stéphanie Gengotti (Olaszország) – Anahit Hayrapetyan (Örményország) – Diana Markosian (Oroszország) – Fausto Podavini (Olaszország) – Irina Popova (Oroszország) – Alessandro Vigano (Olaszország)

A zsűri tagjai:
Christine Leiritz, a francia Marie Claire főszerkesztője, a zsűri elnöke – Françoise Huguier, fotóművész – Aline Pujo, a IACCCA elnöke – Tina Ahrens, az emphas.is társalapítója – Christian Caujolle, a Vu Agency társalapítója – Florence du Luart, a Marie Claire International főszerkesztője – Séverine Harzo, a Marie Claire International vezető szerkesztője – Philippe Gruson, a francia Marie Claire művészeti vezetője – Corine Hamel, a francia Marie Claire vezető képszerkesztője – Trish Halpin, az angol Marie Claire főszerkesztője – Joanna Coles, az amerikai Marie Claire exfőszerkesztője – Jackie Frank, az ausztrál Marie Claire főszerkesztője – László Krisztina, a magyar Marie Claire főszerkesztője – Deng Li, a kínai Marie Claire főszerkesztője – Emmanuella Mirabelli, az olasz Marie Claire vezető képszerkesztője – Monica Serino, a brazil Marie Claire főszerkesztője – Kee Yeun Sohn, a koreai Marie Claire főszerkesztője – Olga Zaretskaya, az orosz Marie Claire főszerkesztője.

A kiállítás
A pályázat győztesének anyagát a francia Marie Claire mellett több másik nemzetközi Marie Claire kiadvány is bemutatja, a tízes döntőbe jutottak számára pedig az Artelier Vikarttal együttműködésben 2012 novemberében kiállítást rendeztek Párizsban. A 100 fotóból álló utazó kiállításnak, amely a döntőbe jutott tíz fotós sorozatait mutatja be, első állomása Budapest, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház.

Tíz fotográfus, tíz történet mintegy 100 képben, a NŐ-ről.
Más szerepek, különböző helyszínek. Rabok, katonák, még szinte gyermekanyák. Csaknem reménytelen körülmények között, egyedüli családfenntartóként élő, a jövőben mégis bízó, anya. A párja mellett végsőkig kitartó asszony, egy, a többség szempontrendszere alapján szélsőség értékrendűnek tekinthető anya a kislányával. Betegek, akik számára az élet maga a kór. Az ima erejében hívők, a társadalmilag elvárt szerepek megváltozatását célul kitűző fiatalok… Mind, mind nők, a mindennapok hősei.
A kiállított sorozatok – egy kivételével – a valóságot tekintik kiindulópontnak, és annak megörökítésével foglalkoznak. Az események sorából gyakran nehéz, olykor örömteli pillanatokat emelnek ki, portrékban, csendéletekben, szituációkat fényképezve mutatják meg a nők különböző helyzetét, feladatait, arcait.
Társadalmilag érzékeny témák iránt erős elkötelezettségű fotográfusok mind, akik akár közösségek életét feltárva, akár egyetlen sors példájával bizonyítják, hogy hisznek a fotográfia erejében, a képi történetmondás fontosságában, és nem felejtik, hogy akár egyetlen kép is változtathat a világon.

A kiállítás megtekinthető:
2013. március 8.–május 5.
Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.)

Vágd ki a Marie Claire áprilisi számának 8. oldalán található kupont, hogy féláron tekinthesd meg a kiállítást.

A Marie Claire Nemzetközi Fotópályázat 2012 nyertesei:










A Marie Claire Nemzetközi Fotópályázat 2012 támogatói:



[Marie Claire, 2013. április]