Mikor és hol, egyáltalán mi módon kapcsolódott össze Kutszegi Csaba és a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) egymással?
Kutszegi Csaba: Nézője vagyok a MÁNE műsorainak már nagyon régóta. Nem rendszeresen, de nyomon követtem az együttest már akkor is, amikor Misit még személyesen nem ismertem. Először szerintem egy sajtóeseményen találkoztunk…
Mihályi Gábor: Igen, egy kritikát írtál a MÁNE-ról, és tegyük hozzá, hogy szélesebb kontextusban tekintve, nincs ez a szakma olyan sok kritikussal megáldva, aki többé-kevésbé a néptáncot is meg tudja ítélni. A minőségét, a jelenben való elhelyezkedését, a szándékokat. Csabával már legalább tíz éve zsűrizünk együtt a zalai és a szolnoki fesztiválon, szándékosan húztam bele a műfajba, hogy információhoz jusson, de ne csak nézőként, hanem lássa, hallgassa a mi kritikai megjegyzéseinket is, értékeléseinket, és aztán tegye ő is hozzá a sajátját.
Csaba: Kétségtelen, hogy tanulni jártam le a fesztiválokra, és ezt kicsit sem szégyelltem. De ez nem azt jelenti, hogy értek a néptánchoz, mert még változatlanul nem értek hozzá. Azt gondolom, hogy nagyon hasznos, ha valaki kívülről lát rá dolgokra, nem csak „belterjes” szemmel. Én a néptáncban így „vagyok benne” a mai napig. Ahhoz, hogy az ember megismerje azt a rengeteg tudást, ami szükséges ahhoz, hogy átlássa a folklórkincset, hosszú évek kellenek.
Tamási Áron Énekes madár című művét választottátok alapjául a műnek. Miért ebből táplálkoztatok?
Csaba: Gyakorlati szempontokat is mérlegeltünk. Azt a darabot kellett megtalálnom, amelyikből mai színházat lehet csinálni úgy, hogy a verbális részét magabiztosan magukévá tudják tenni a táncosok. A „székely népi játék” műfaj-meghatározás rögtön kínálta magát, de azonnal arra is gondoltam, hogy nem szabad majd „székelyeskedni”, meg „népieskedni”, hanem csak azt kell „kihasználni”, hogy ebben a közegben eleve otthonosan érzik magukat a néptáncosok. Az is oka volt a választásnak, hogy ezt a darabot többféleképpen lehet értelmezni, megrendezni, ahogy ezt teszik is sokan. Mi a szövegnek csak a vázát tartottuk meg, igyekeztünk a fontos Tamási Áron-motívumokat benne hagyni, de ezeket is nagyon átértelmeztük, átváltoztattuk. A sikerhez természetesen elengedhetetlen az, hogy a táncosok ambícióval és jó értelemben vett becsvággyal, nyílt harapással álljanak a feladathoz, és nagyon szeressék a prózai részeket is. Ezen az első, fontos lépésen már túl vagyunk.
Színház, kortárs darab, néptánc, székely népi játék. Mi most ebben a formájában a Magyar Állami Népi Együttes Idesereglik, ami tovatűnt című darabja?
Gábor: Ez mind! Ennek valami olyan unikális együttese, ami formabontó, és azt gondolom, hogy a színpadi néptánctörténetben első és példaértékű. Feltételezem, hogy hatásában még akár túlmutat a darab az önmaga hatásán. Akár még példaként is állhat hasonló társulatok előtt, hogy itt van, tessék, ennyire hatalmas a mi tradicionális kultúránk, ilyen szerteágazóak a hozzákapcsolódó pontok a környező művészi, kulturális világban akár térben és időben. Ám ebből lehet hozni egy olyat, ami megőrzi mindazt, ami a múltból megőrzendő, és azt úgy teszi a nézők elé, hogy a néző akár fel is ülhetne a táncosok közé és maga is hozzászólhatna.
Csaba: Hogy mi ez? Röviden meg tudom válaszolni: SZÍNHÁZ!
Bővebb infó ITT!
Promóció
