Jóga a koronavírus idején: profi edzők segítik az újrakezdést

2020. december 16. |

Még ha csak enyhe tüneteink is voltak, a koronavírus-fertőzés az eddigi tapasztalatok alapján igencsak megterheli a szervezetet. A felgyógyulás folyamata akár hetekig is tarthat, és ahhoz is idő kell, hogy a betegség után ismét erőt érezzünk magunkban a sportoláshoz. Pedig a mozgásnak nagyon is fontos szerepe van az egészségünk megőrzésében és helyreállításában, ha tehát az energiánk visszatért, szépen, fokozatosan mindenképpen érdemes visszahozni a rendszeres testmozgást az életünkbe. De hogyan álljunk neki? Szappan Petra jógaoktató - aki a közelmúltban maga is megküzdött a betegséggel – a következőkben saját tapasztalatait elmesélve próbál meg segíteni.

Szappan Petra jógaoktató maga is megküzdött a betegséggel, éppen emiatt tartott poszt-Covid jógaórát az online térben, hogy szakmai segítséget és támogatást nyújthasson azok számára, akik szerettek volna újra a mozgás örömének hódolni.

szappan-petra

Miért tartottad fontosnak, hogy poszt-Covid jógaórát tarts a weben?

A negatív tesztet követően gyakran előfordul, hogy még hosszú az út a Covid utáni teljes gyógyulásig. Ez nálam is így volt, több hétre le voltam tiltva a dinamikus mozgásról. Ez motivált arra, hogy egy olyan gyakorlatsort állítsak össze, ami friss, mozgásmániás Covid-gyógyultaknak is biztonsággal végezhető. Amikor beteg voltam, sok jógi írt, hogy ők is éppen Coviddal fekszenek, így biztos voltam benne, hogy sokan örömmel vesznek egy ilyen típusú, a tőlem megszokotthoz képest finomabb, kímélőbb órát.

Milyen visszajelzések érkeztek az órára?

Nagyon kedvesek. Ez a betegség ugyanis híres arról, hogy rendkívül legyengíti az embert, mind fizikailag mind lelkileg kimeríti az erőforrásait. A puha vinyása flow, amit tartottam, pont abban segített, hogy ismét megtaláljuk a motivációnkat, életkedvünket, miközben fizikailag is segített erőre kapnunk. Többes számban beszélek, hiszen akkor én is pont ott tartottam a felépülésben, amilyen órát a gyakorlóimnak összeállítottam.

szappan-petra

Mik voltak a saját tapasztalataid a gyógyulás folyamatában?

Az egyik legkülönösebb a betegség lefolyása… Számomra (és ezt többek ugyanígy megerősítették) nem volt a gyógyulásnak egy lineáris íve…A jobb és rosszabb napok hullámokban követték egymást, ami nem csak fizikailag, de lelkileg is megviselt. Ezért nagyon fontos, hogy türelmesen, a testünk jeleire odafigyelve kivárjuk, amíg tényleg teljesen meggyógyulunk. Ez számomra különösen nehéz volt, ugyanis nem igazán tudom az idejét, hogy mikor nem mozogtam utoljára három hétig egyáltalán semmit.

Hogyan tudtál újra belevágni a testmozgásba?

Ahhoz, hogy az ember ismét fizikailag terhelhető legyen, fontos lehet bizonyos vizsgálatok elvégzése. Ezek szükségessége természetesen attól is függ, hogy az illető milyen tünetekkel esett át a betegségen. Nekem egyértelműen közepes tüneteim voltak. A javasolt vizsgálatok a tüdő CT, illetve kardiológiai tesztek (szív ultrahang, nyugalmi EKG, esetleg terheléses EKG, van, ahol a vér troponin mérést is javasolják). Itt azt nézik, hogy milyen maradványai lehetnek a betegségnek, esetleg visszamaradt tüdőgyulladás, szív esetén pedig főként a szívizom gyulladásától tartanak. Ha esetleg bármelyik fennáll, veszélyes lehet intenzívebb sportolásba belefogni.

szappan-petra-racztamas

Mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra formába lendülj?

Nagyjából november közepe óta vagyok tünetmentes, de még mindig dolgozom azon, hogy ismét a régi önmagam legyek. Intenzívebb gyakorlásokat csak december 2. hete óta végzek…. Úgy érzem, hogy kell még egy bő hónap, mire ismét teljes erővel a mozgásba vethetem magam.

Mit ajánlasz azoknak, akik most kezdik a mozgást?

A fenti teszteket mindenképpen javasolnám előtte elvégezni. Nagyon lassan, finoman, fokozatosan, a testünk jeleire fokozottan odafigyelve kezdjük meg a mozgást. Részemről még mindig óvakodok attól, hogy nagyon felmenjen a pulzusom, illetve kapkodnom kelljen a levegőt. Szép lassan szoktatom vissza magam.

szappan-petra-racztamas

Hogyan tudod segíteni, támogatni az online órákkal a mozogni vágyó embereket?

A Fitness&YogaNow oldalon az órák a LIVE stream-en keresztül egyszerre nyújtanak közösségi élményt, miközben azzal, hogy visszanézhetőek az adások, segítenek begyakorolni, többször elvégezni egy-egy óratípust, így biztosítva, hogy a saját ritmusunkban tudjunk haladni. Meg kell próbálnunk a maximumot kihozni ebből a nehéz időszakból, ahol a mozgás különösen elengedhetetlen a mentális és fizikai egészségünk megőrzéséhez.

Az online térben történő edzések esetében ügyeljünk arra, hogy képzett szakemberek segítsenek bennünket, akik mögött valós tudás és szakértelem áll. Az elmúlt néhány hónapban megnövekedett az oktatók és a különféle online edzéseket kínáló weboldalak száma, azonban mielőtt elköteleződünk egy edző vagy stúdió mellett, ismerjük meg jobban a szakmai profilját, tájékozódjunk arról, hogy milyen mozgásórát tart és vajon az számunkra a megfelelő-e. A Fitness & YogaNow weboldalán Magyarország vezető edzőinek és mozgásstúdióinak változatos órái között válogathatunk, amelyek során profi szakemberek segítenek az élő órák hangulatának megteremtésében – az otthonunkban is. Több, mint 70 edző és havonta több, mint 100 különféle óratípus – jóga, fitnesz, meditáció, pilates, bodyart, kismama jóga – segíti a mozogni vágyókat abban, hogy a korlátozások alatt is megőrizzék egészségüket. Sőt a nagy karácsonyi lakmározásokat követő bűntudat ellen is megoldást kínálnak, a #BejgliBefore hét során top edzők és közismert emberek segítenek, hogy tudatosabban és fittebben készüljünk az ünnepi időszakra!

www.fitnessandyoganow.com

IG: @fitnessandyoganow Facebook: @FitnessAndYogaNow
Fotó: Renan Kanbay, Rácz Tamás, Soós Bertalan

Promóció

Szólj hozzá te is!

Még több Kirakat

„A Bátor Tábornak köszönhetem a családom” Bátor tábor

„A Bátor Tábornak köszönhetem a családom”

Műanyagmentes jövőt! ártalomcsökkentés

Műanyagmentes jövőt!