Étel nélkül bizony élet sincs. A táplálék minden élőlény fő energiaforrása, ha huzamosabb ideig étel nélkül maradnánk, elpusztulnánk. Ez alól a tény alól nincs kivétel. Gazdagra, szegényre egyaránt vonatkozik, csak míg egyiknek bőséggel jut, a másik gyakran szükséget szenved, s többen ez utóbbiak vannak a világban, tudjuk ezt mindannyian, mégis oly kevesen teszünk ellene.
Természetesen a testi és lelki táplálék fontosságáról egyaránt beszélünk, amikor az étel szót említjük, s akkor is, amikor az Ételt az Életért Alapítvány szegényélelmezési programjára gondolunk, ahol a Krisna-hívők nap mint nap mintegy kétezer rászoruló családosnak, nyugdíjasnak és kisgyermeknek biztosítanak meleg ebédet, friss gyümölcsöt, tartós élelmiszereket szerte az országban. És ez csupán az alapszolgáltatásuk.
A Krisna-tudatúak egyháza nem elégszik meg azzal, hogy csupán az üres gyomrok megtöltésében segédkezzen, a budapesti Lélek Palotája, a Govinda klub, Krisna-völgy, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, az egri, debreceni, szombathelyi krisnás közösség, és még sorolhatnánk, karitatív programjai mindenkihez szólnak, mindenkit várnak, akit az élet nehézségei megérintettek, akik meg szeretnék érteni az élet valódi értelmét, s akik kézzelfogható megoldást szeretnének a problémáikra. A Krisna-hívők tehát azokat is igyekeznek „jóllakatni”, akiknek nem csupán a gyomra, hanem a szíve is vágyik a táplálásra.
Nem is olyan rég egy borsodi kistelepülésen egy idős, ráncos arcú néni könnyes szemmel mesélte, miközben a téli hidegben topogva várta a kis segélycsomagját a kígyózó sorban: „Én minden nap imádkozom ezekért a gyerekekért, mert ha ők nem lennének, ki adna nekünk enni?”
Ezek az – úgymond – gyerekek már hajnalban készítik a csomagokat, főzik az ételt, pakolnak, kiszállítanak, szortíroznak és osztanak, és nem telik úgy el tél, tavasz, nyár vagy ősz, hogy kint ne lennének a köztereken, süssön bár nap, fújjon a szél, vagy épp zuhogjon az eső. Mi hajtja őket? Egy küldetés, amit lelki vezetőjük, A.C. Bhaktivedanta Swami hagyott rájuk örökül. Amikor egyszer Indiában azt látta, hogy egy szemétdomb körül éhező gyermekek kutyákkal versengnek az ételmaradékért, arra kérte az őt követőket, hogy templomaik tízmérföldes körzetében senkit ne hagyjanak éhezni.
A Krisna-tudatú hívők töretlenül ragaszkodnak ehhez a vallási hagyományhoz, ami tulajdonképpen Indiából ered, ahol még a legegyszerűbb családok mindennapjaiban is megjelenik, hogy akinek van rá egy kevéske lehetősége is, az megeteti a nála szegényebbeket, legyen az ember vagy állat, a szemükben egyforma tiszteletet érdemel, mint örök lélek. „Akit szeretünk, azt etetjük” – szól a mondás, ez nemcsak Indiában van így, hanem szerte a világban, mert másoknak enni adni jó érzés, ugyanúgy elégedettséggel tölti el az ember szívét, ha a barátainkat, a családtagjainkat vendégül láthatjuk, mint mikor egy rászoruló szemébe nézve átadjuk az élelmiszercsomagot, vagy azt a másképp számára elérhetetlennek tűnő gőzölgő, egészséges ennivalót a fagyos, hideg napok idején. Ételt biztosítani mások számára lelkileg is erőt ad, és talán többet kap a folyamat során az, aki felkínálja a többletét, mint aki elfogadja a táplálékot. Hallottunk már megrendítő történeteket az adakozók oldaláról is bőséggel.
Köztudott, hogy a Krisna-hívők egész évben terjesztik a könyveiket az utcákon, a parkolókban, s az ebből összegyűlt adomány nagy részét a szegényélelmezésre fordítják. Adományvonalukat bárki feltárcsázhatja, és már egyetlen hívással is támogathatja a rászoruló tömegek rendszeres ellátását, anélkül, hogy akár a lakásából ki kéne mozdulnia. Még egyszerűbb azonban, ha adójának kétszer egy százalékát a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének, vagy egyenesen az Ételt az Életért Alapítványnak ajánlja, esetleg ennek is és annak is, mindkettőre van lehetőség. De ha ennél még többet szeretne tenni, bátran keresse fel ételosztó pontjainkat, a Krisna-hívők akcióihoz mindig jól jönnek a segítő kezek, az önkéntes támogatók.
Promóció
