Az unikornisgyártó – interjú Sohajda Júliával

2021. október 12. |

Dollármilliókról dönt, űrsebességre kapcsolja a nőket, messziről integet az üvegplafonnak és támogatja a bolygó megmentését. A ma már 13,4 milliárd forinttal dolgozó Vespucci Partners kockázati tőkealapkezelő megalapításával Sohajda Júlia a magyar startupokban rejlő lehetőségeket nemzetközi színtéren viszi sikerre. Vallja, hogy tudás és elszántság birtokában már csak bátorság és némi támogatás kell - utóbbira pedig ott van ő.

Fiatalon kerültél Amerikába, ahol a karriered is elkezdődött. Mi hozott végül haza, miért Magyarország mellett döntöttél, mi motivált ebben?

Ösztöndíjjal jutottam ki a neves Dél-kaliforniai Egyetemre Los Angelesbe, később pedig a kaliforniai Group 11-nél kezdtem dolgozni, ami korai fázisú izraeli cégekbe fektet be, segít nekik kilépni az amerikai piacra. Amit ugyanis az egyik piacon olcsóbban lehet megvenni, azt a másikon drágábban lehet eladni – és ez a startupoknál ugyanúgy lehetséges. Ekkor ismertem fel a hazai startupokban rejlő kiaknázatlan üzleti lehetőségeket: rájöttem, hogy ezt a mi régiónkban is meg lehetne csinálni, hisz itt még nem olyan fejlett ez az ökoszisztéma. Célunk, hogy a megfelelő innovációs ökoszisztémával versenyképessé tegyük Magyarországot, és cél az is, hogy minél több fiatal nőt inspiráljunk arra, hogy próbára tegyék tudásukat, ötletüket, bármi legyen is az álmuk.

Mennyire jellemző a nők jelenléte a startup-szcénában ebben a régióban?

Sajnos még mindig nincsenek elegen, de a jó hír, hogy növekszik a számuk. A mi portfóliónkban is van nagyon sikeres női alapító páros vagy éppen cégvezető nő, de összességében azt látom, a nők valahogy bátortalanabbak. Pedig bennük ugyanúgy ott van a lehetőség és az erő, ezért én mindig arra bátorítok minden nőt, hogy ha van egy ötlete, jó megoldása, vágjon bele a megvalósításba.

Te például alig 26 éves voltál, amikor megalapítottad a Vespucci Partnerst. A te példád mit mutat meg a nők és a fiatal nők érvényesülési lehetőségeiről?

A legfontosabb, hogy az ember higgyen abban, amit csinálni akar. Nőként fel tudjuk venni a versenyt a férfiakkal, de közben nem kell férfivá válnunk. Ugyanúgy helyünk van ebben a szakmában, sikeresen jelen is tudunk lenni, de más készségeink vannak mint a férfiaknak. Ennek tudatos kiaknázása kifejezetten jól jöhet egy partnerségben, a nők és a férfiak igen hatékonyan tudnak együttműködni. Mi például korai fázisban lévő startupokba fektetünk be, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen magukba az emberekbe invesztálunk. Mivel a nők inkább emberfókuszúak, ezért a kiválasztás folyamatában nagyon hasznosak azok a képességek (nevezzük például női megérzésnek), amik mások megismerésében, személyiségük feltérképezésében segítenek minket. Esetünkben nagyon fontos, hogy mennyire működik jól egy adott csapat, milyen képességeik vannak, és mennyire tudunk együtt dolgozni velük, hisz ez adja a pénzügyi hozamunkat. Ennek a felmérésében szerintem egy női vezetőnek komoly szerepe van.

Milyen jellegű cégek találhatók a portfóliótokban, mikbe érdemes fektetni manapság?

A Vespucci Partners egyik legfontosabb befektetési kritériuma, hogy a startup olyan egyedülálló, innovatív technológiai megoldással rendelkezzen, ami garancia lehet a növekedésre. A mi dolgunk, hogy figyeljük, milyen irányba halad a gazdaság, és ennek megfelelően hozzunk befektetési döntéseket. Jelenleg a legnagyobb figyelem a GreenTech, HealthTech és a MedTech területeken van, ezek jelentik a jövőt, így olyan cégek kerülnek a portfólióba, amik ennek megfelelően erős technológiai tudással, megoldással rendelkeznek. De természetesen nem zárkózunk el más területen tevékenykedő startupoktól sem, mindig várjuk a céltudatos alapítókat!

Mit tartasz a legnagyobb sikerednek a befektetések terén?

Kiemelkedő befektetésünk a két női alapítóval rendelkező szuper izgalmas magyar Poliloop. A Poliloop alapja egy olyan baktériumkoktél, amellyel lehetővé vált az egyszer használatos műanyagokat akár hét hét alatt lebontani, és a természetbe is visszajuttatható komposzttá alakítani. Az alapítók a teljes műanyagproblémát szeretnék megoldani, ami engem is nagyon lázba hozott, hiszen így valami elképesztően hasznos dolgot adhatunk a világnak. Befektetőként ráadásul látjuk bennük azt a potenciált, hogy pár éven belül ez lehet az első magyar cég, ami eléri a milliárd dolláros értéket, azaz unikornissá válhat.

Mennyire jellemzőek a női unikornisok a startupok világában? Hosszú évtizedek óta beszélünk az üvegplafon miatt elveszett lehetőségekről – ezen a színtéren is létezik még ez a korlát?

A startup világ alapvetően megváltoztatta az üzleti életet. Egy-egy innovatív ötlette, hatalmas változásokat lehet elérni, sokszor nagyvállalatokkal kerülnek egy színtérre ezek a fiatal csapatok. Ez azt is jelenti, hogy itt nem a hagyományos ranglétrán jutnak előre a vezetők, hanem a tudás, az elszántság és a piaci lehetőség birtokában. Tehát függetlenül attól, hogy nő vagy férfi vezeti a céget, az könnyen és gyorsan helyzetbe kerülhet. Azt is mondhatnánk, hogy tempósabb a növekedés, minthogy az a plafon kiépülhetne. Persze nem akarok idealista lenni, itt is vannak különbségek még mindig, de ezek talán inkább belülről fakadó bizonytalanságok mintsem átfogó szervezeti blokk. Én magam is inkább a kivételek közé tartozom a karrierutammal, sajnos manapság sem gyakori, hogy ebben a szakmában nők kerülnek vezető szerepbe. Épp ezért személyes küldetésemnek tartom, hogy ahol tudok tegyek azért, hogy ne az üvegplafon, hanem a tudás és a képesség döntsön minden helyzetben.

Mit gondolsz, hogyan segített a sikereidben az, hogy világbajnok díjugrató voltál?

A sport megtanított arra, hogy a kudarcokat meg kell élni. Le is eshetünk a lóról, vagy rosszul sikerülhet egy adott verseny, de ha vannak céljaink, és azok felé tartunk, akkor ezekből rengeteget lehet tanulni, és ezáltal fejlődni. A díjugratás megtanított az alázatra és tiszteletre – a lovak és a sport felé is. Akármilyen sikeresnek gondolom magam, mindig jöhet egy pofon, ezért folyamatosan küzdeni kell a végcélért.

Promóció

Szólj hozzá te is!

Még több Kirakat

Te mire vagy képes két perc alatt? ageLOC Boost™

Te mire vagy képes két perc alatt?

Vigyázz, kész, teszt: csökkentjük a hajhullást hajápolás

Vigyázz, kész, teszt: csökkentjük a hajhullást

A fenntarthatóság és a szépség csomagolás

A fenntarthatóság és a szépség