Földön, vízen, levegőben: mivel induljunk a kisgyerekes nyaralásra?

2022. július 21.
Végigordított repülés a fapados járatba szorulva, végeláthatatlan autózás vagy rohangáló kétéves a zsúfolt vonaton? A legtöbb szülő szemében minden közlekedési eszköz gyanús, ha kisgyerekes nyaralásról van szó, pedig néhány praktikus szempontot szem előtt tartva földön, vízen és levegőben is nyugodtan utazhatunk a gyerekkel.

Vannak, akik azért ülnek repülőre, hogy minél előbb elérhessék az úti céljukat, mások inkább az autózás szabadságát és kényelmét választják. De olyanok is akadnak, akik szeretik a romantikus, hosszú vonat utakat, amiket az ablakon át szemlélődve, vagy egy jó regényt olvasva tölthetnek el. Ha kisgyerekünk van, ezek a szempontok már nem igazán számítanak többé. A legtöbb szülő olyan utazási módra vágyik, ami a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel – és így sírással – jár majd a gyerekük számára. Azt, hogy mi ez a mód, nem egyszerű előre megállapítani: függ a gyerekünk temperamentumától, attól, hogy milyen a család általános állapota az utazás napján, a rengeteg előre nem látható faktorról nem is beszélve. Annyi biztos, hogy bármilyen eszközt is választunk, nem árt készülnünk néhány praktikus dologgal – és nem árt észben tartanunk néhány potenciális veszélyforrást.

A rettegett repülő

Általában repülővel érhetjük el a leggyorsabban úti célunkat, de ennek a gyorsaságnak megvan az ára. A reptéri macera sok kisgyereket annyira lefáraszt, hogy eleve nyűgösen ül fel a gépre, ahol viszonylag korlátozottak a lehetőségeink a gyerekünk megnyugtatására: nincs igazán tér mozogni, a zsúfolt, szűkös térben pedig kevés játékkal tudunk kényelmesen játszani. Sok szülő képernyőidővel próbálja kibekkelni a repülőutat, de ha ezt nem szeretnénk, akkor tényleg fel kell kötnünk a gatyánkat, hogy elszórakoztassuk a gyereket a két-három vagy akár több órás úton.

Ha még kisbabáról van szó, aki könnyen elalszik új helyzetekben is, érdemes lehet eleve alvásidőre időzíteni az utat – bár ne felejtsük el, hogy le- és felszállásnál a gyereknek az ölünkbe csatolva, félig-meddig ülő pozícióban kell lennie. Ezt nagyobb gyerekkel is megpróbálhatjuk, de ha még nem repültek, lehetséges, hogy túl izgalmas lesz nekik a sok új inger. Egyébként érdemes lehet felszerelkezni az utazás hosszával arányos mennyiségben kedvenc mesekönyvekkel, ropogtatnivalókkal, üres lappal és színes ceruzákkal. Jó ötlet lehet valami újdonsággal, kis meglepetéssel készülni, hiszen az nagyobb eséllyel köti majd le a gyereket, mint a megszokott otthoni holmik. De azért figyeljünk arra is, hogy semmiképpen se pakoljuk túl magunkat, mert azzal még zsúfoltabbá tehetjük a teret és még megterhelőbbé az ingergazdag környezetet.

Hosszabb utakon mindenképpen vigyünk fel elegendő vizet (az ellenőrzés után az üres kulacsot nyugodtan feltölthetjük) a gépre, és ha kényelmes pihenést akarunk biztosítani a gyerekeknek, jó ötlet lehet egy ülésbővítőt is beszerezni, amivel kényelmes fekhelyet készíthetünk a kicsiknek.

kisgyerekes-utazas-nyaralas-repules-auto-vonat

Szabadság négy keréken

Az autózásban az a jó, hogy a legtöbb gyerek esetében már kipróbált szállítási mód, szemben mondjuk a vonattal és a repülővel, amik sokszor egy családi nyaraláson kerülnek először tesztelésre. Épp ezért már azt is tudjuk, hogy a gyerekünk hogy áll vele – vannak, akik kedélyesen elnézelődnek a gyerekülésben, és olyanok is, akik azonnal elalszanak, de sajnos az is előfordul, hogy egy kisbaba vagy kisgyerek abban a pillanatban ordítani kezd, hogy becsatoljuk az ülésbe. Ha a gyerekünk alapvetően szeret autózni, akkor ez a közlekedési mód kifejezetten kényelmes opció lehet az egész családnak. Bármikor lehetőségünk van egy kicsit megállni, átmozgatni magunkat és persze a gyereket is, nem jelent gondot egy pisiszünet, vagy ha új üdítőt kell venni a véletlenül kiborított kulacs helyett. Az autó másik nagy előnye, hogy a család egyedül utazik benne, és hogy nincs olyan sok új inger, ami túlságosan izgatottá tenné a gyereket. Ugyanakkor ez talán a legstatikusabb utazási mód a kicsik számára: a gyerekülésbe szíjazva bizonyos idő után kényelmetlenül érezhetik magukat, de ha elég, és stratégiailag megfelelően időzített megállóval tervezünk, ez nem feltétlenül jelent majd gondot.

A saját kocsinkban ráadásul lehetőségünk van kontrollálni a környezetet: beállíthatjuk az ideális klímát, és a megfelelő családi autóban a szülők és a gyerekek is kényelmesen utazhatnak. Hallgathatunk együtt hangoskönyveket vagy mesét, de nagyobb gyerekekkel akár közösen játszható verbális játékokkal is elüthetjük az időt. Az autózással garantáltan rugalmasan és spontán módon alakíthatjuk az utazást, és beleférhetnek akár útba eső játszóterek vagy gyerekbarát látványosságok is – ilyen állomásokat tervezésével tényleg igazi kalandként éli majd meg a gyerek az utat.

Szintén jó megoldás lehet, ha este indulunk útnak, úgy kalkulálva, hogy a gyerek végigaludhasson egy hosszabb utat. Ilyenkor csak arra kell figyelni, hogy a sofőr kellően kipihent, és extra figyelmes legyen, hogy sötétben is biztonságosan levezesse a távot.

Legyen szó külföldi vagy belföldi utazásról, a Suzuki Vitara bárhova elrepít titeket! Válassz a családodhoz illő hibridet, hogy kényelmes, biztonságos és szórakoztató legyen a gyerkőcökkel való kiruccanás. További információ: https://auto.suzuki.hu/vitara

Zakatol a vonatunk

Nagyon sok kisgyerek kifejezetten rajong a vonatokért, és igazi ünnepnap számára, amikor végre fel is ülhet egyre. Persze azért ne felejtsük el, ez még nem garantálja, hogy ugyanekkora lelkesedéssel fog 5 vagy akár 7 órát is eltölteni a járművön. A vonatok nagy előnye, hogy sokkal tágasabb a tér, így a gyereknek lehetősége van egy kicsit mozogni, ami a hosszabb utakon életmentő lehet. Itt egyébként nagyjából ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a repülőn, vagyis érdemes felszerelkezni játékokkal, finomságokkal, foglakoztatófüzetekkel – annyi különbséggel, hogy itt egy kicsit nagyobb a mozgástér ezekben is.

Ha kicsi gyerekkel utazunk, és lehetőségünk van rá, mindenképpen érdemes első osztályra jegyet foglalni: itt általában kényelmesebb a székek (ami kifejezetten jól jöhet alváshoz), garantáltan jó a klíma, és ami a legfontosabb, sokkal kevesebb az ember. A gyerekes utazás egyik legnagyobb stresszfaktora a szülők számára a többi ember jelenléte, hogy mit fognak szólni, ha a gyerekünk sír vagy hisztizik, és persze, hogy ezek alapján milyen következtetéseket vonnak majd le rólunk. Ezekkel természetesen egyáltalán nem érdemes foglalkozni, szinte minden gyerek sír, vagy hisztis egy hosszú úton, és ez teljesen normális dolog, de azért tény, hogy jólesik, ha kevesebben vannak körülöttünk. Ugyanilyen megfontolásból választhatunk saját fülkét is, ott aztán tényleg nyugodtan szoptathatunk, aludhatunk az összehúzott üléseken, és a nagyobb gyerekek is nyugodtan ugrálhatnak, ha kicsit túl vannak pörögve.

Előfordulhat persze, hogy egy gyerek még így is megunja a dolgot, és egy ponton le akar majd szállni a vonatról – ilyen helyzetekben sajnos nem marad más, mint a türelmes meggyőzés, és a tanulság, hogy legközelebb inkább közelebbi úti célt, vagy esetleg más közlekedési módot válasszunk.

Promóció

Olvass tovább!