Anyatermészet: Repülőút kisgyerekkel

2019. május 24.
Vannak, akik előre megírt listából dolgoznak minden egyes utazáskor, amin szerepelnek a legfontosabbak: orrszívó, Nurofen, kisolló, töltők, kedvenc mesekönyv. Az útlevél-bankkártya-alvóka szentháromság minden háztartásban alap, de mit vigyünk még feltétlen magunkkal, ha kisgyerekkel vagy babával vágunk neki a repülésnek?

Az emberek általában szoronganak, ha kisgyerekekkel indulnak neki repülős utazásnak, pedig nagyon jó móka, a gyerekek is élvezik, sőt, szerintem alapvetően még kevesebbet is nyűglődnek, mint a felnőttek, és a legtöbb váratlan, kellemetlen helyzetnél a személyzet és az utastársak is nagyon segítőkészek.

Az idei, húsvétra időzített nyaralásunk előestéjén, az indulás előtt 24 órával sikerült rájönnünk, hogy az egyik gyereknek lejárt az útlevele. Hála a sürgősségi ügyintézésnek, nem maradtunk le semmiről, de azért akkor elbizonytalanodtam, hogy nekem kellene-e tanácsokat osztogatnom a nyaralásra készülődés, pakolás kérdéskörében. Annyi biztos, hogy sokat utazunk a gyerekekkel, rengeteget csomagolok ki-be, és van néhány dolog, amiről megtanultam, hogy soha nem maradhat itthon, különösen, ha repülőre szállunk, és nem tudunk megállni a következő benzinkútnál, ha kifogynak a készletek.

1. Törlőkendő

Nedves törlőkendő, haladóknak kulacs és textil zsebkendő. Arctörlés, etetőszék takarítás, ragadakezem, leettemapulcsimat, nincs wc papír – ha gyerekekkel vagyunk, mindig történik valami, én még nem utaztam úgy, hogy ne lett volna rá szükség. Tudom, hogy a repülőket tisztán tartja a személyzet, mégis jó érzés felszálláskor az előttünk lévő ülést, a lehajtható tálcát végigtörölni, mert tudom, hogy a gyerekek úgyis mindent végigtapogatnak, aztán meg az arcukat piszkálják. Én törlőkendőből a 99% vízzel készültet vásárolom, mert ezek a legtisztábbak, és nem csak pelenkázásnál, de arc- és kéztörlésnél is használhatjuk.

+ Ne felejtsünk elég váltás pelenkát vinni, egy hosszú repülő úton bármi előfordulhat, és ha csúszásban van a járat, akkor sem kell izgulnunk, hogy a megérkezéskor majd azonnal bolt után kell rohangálni. Az egész nyaralás időtartamára persze a megérkezés után vásároljunk be, semmiképp ne cipeljük magunkkal egy egész csomag pelenkát.

2. Váltás ruha

Nem csak a gyerekeknek, de magunknak is. Velem még soha nem fordult elő, de hallottam már olyanról, akinek a gyereke túl sokat evett a repülőn. Ha az ölünkben ülő bajba kerül, vagy valamilyen szörnyű és váratlan pelenkás baleset történik, azt simán bánhatja a mi ruhánk is. Mivel semmiképp sem szeretnénk hányásszagú ruhában vagy fedélzeti plédbe csavarva tölteni az utat, tegyünk át a bőröndből a kézipoggyászba pár könnyű ruhadarabot, például egy leggingst és egy pólót magunknak is. A nedves törlőkendő fontosságát itt sem győzöm hangsúlyozni.

3. Szabad kezek

Alapvetően minden olyan eszköz életmentő, ami segít szabaddá tenni a kezeinket. Én minden leszállásnál úgy érzem, hogy kétszer annyi holmit kell a táskámba tömni, mint amennyivel felszálláskor megérkeztem, pedig nem vettük le az összes ruhánkat az út alatt, és nem vásároltunk nyolc palack ásványvizet sem. Ha van olyan táskánk, ami bővíthető, és olyan kardigánunk, aminek a hatalmas zsebeibe be lehet tömködni zsebkendőt, mobiltelefont, plüssállatot, nyert ügyünk van. A kabátunkat feladhatjuk a bőröndünkben, így már azt sem kell külön cipelni. Ha kisbabával utazunk, nincs kényelmesebb és praktikusabb eszköz a hordozónál, neki ezen, vagyis a szülei közelségén és némi anyatejen vagy tápszeren kívül nagyjából semmire nincs szüksége, hogy jól érezze magát az úton. Nekünk pedig hordozás közben van két szabad kezünk beszállókártyát felmutatni, bőröndöt feladni, nagytestvéreket terelgetni.    

4. Víz

Sokan nem is gondolnák, mennyit víz fogy egy repülőgépen, a száraz levegő ránk és természetesen a gyerekekre is hatással van. 2 éves korig bármennyi folyadékot felvihetünk a gyerekünknek, az üresen bevitt kulacsokat pedig a biztonsági átvizsgálás után megtölthetjük – ezt érdemes kihasználni, mert a gépen gyakran nehéz kivárni, hogy felszolgálják az italokat. Az is előfordulhat, hogy a gépen közlik, hosszú várakozás fogja megelőzni a felszállást, ilyenkor tényleg sokat segít, ha van nálunk ital és étel is. A gyerekeknek, babáknak a felszállás ideje alatt segít a légnyomáskülönbség kiegyenlítésében, ha isznak, bátran szoptassuk vagy itassuk őket. Az utazás okozta pörgésben hajlamosak vagyunk megfeledkezni az alapvető szükségleteinkről, pedig ha ezekre figyelünk, lassabban fáradunk el és több türelmünk lesz.

5. Kevés, de jó szórakozás

Semmiképp ne pakoljunk túl sok játékot, mesekönyvet, foglalkoztató füzetet, mert felesleges, a gyerekeknek úgyis mindig más az érdekes, mint amire rákészülünk. Érdemes az útra valamilyen újdonságot beszerezni, a legtöbb reptéren szuper játékok vannak, nálunk idén az utazós, kisbőröndös Playmobil a sztár, de vihetünk otthonról is meglepetést. Én egyszer a sarki játékturiban vásároltam be apró figurákból, állatokból, a lényeg, hogy olyasmit válasszunk, ami kis helyen elfér, és sokfélét lehet vele játszani. A legtöbb gyerek úgyis a fedélzeten szerzett dolgokkal, evőeszközzel, magazinnal, kekszes dobozzal szórakozik a legjobban. Mindenkit óvok ugyanakkor az apró darabos úti játékoktól, mint a kirakó vagy a LEGO, hacsak nem célunk, hogy a kutatóexpedíció keretében az összes körülöttünk lévő utastárssal megismerkedjünk.
Ha a gyerek már elég nagy, és szereti a zenét vagy a hangoskönyveket, a gyerekfülhallgató nagyszerű szórakozás, csak ne felejtsük ellenőrizni, minden le van-e töltve, és repülő üzemmódban is hallgatható-e. Nem minden gyerek szeret enni, de aki igen, annak vihetünk olyan nasit, amivel el is lehet szórakozni, ki-be pakolgatni, például egy kis zacskó popcornt, olajos magokat, apróra vágott gyümölcsöt, zöldséget, vadabbul élőknek gumicukrot. Nálunk idén a fedélzeten felszolgált paradicsomos tészta fújkálása, villára tűzögetése és szájba pakolgatása legalább fél órás programot biztosított.

6. Fekvőhely

Ha hosszú, tengerentúli utazásról van szó, érdemes kérni falra szerelhető mózeskosarat, amikor az ülőhelyek kiválasztására kerül a sor. Ezt két éves korig használhatják a babák. Nagyobb gyerekeknek beszerezhetünk kifejezetten repüléshez tervezett, felfújható (Plane Pal), vagy akár gyerekbőröndből átalakítható speciális fekhelyet (Stokke JetKids BedBox), ezekkel, mint egy kényelmes lábtartóval, kis heverővé alakíthatjuk az ülést. Csodát semmiképp sem érdemes várni, a legtöbb gyerek túl izgatott az utazástól, hogy végigaludja, de némi egérutat azért nyerhetünk. Utazás előtt érdemes tájékozódni, hogy a választott légitársaság felengedi-e az ülésbővítőt.

 

Aki további profi repülős tippekre vágyik, keresse fel a Bébé Voyage oldalát, vagy csatlakozzon a Facebook-csoportjukhoz. bebevoyage.com

Szerző: Kovács Kata
Fotók: Getty Images