Az irodalom és a szülővé válás – egy napunk Ott Annával

2023. november 27.
Eltöltöttünk egy napot Ott Annával, elkísértük élete három fontos helyszínére, például Szentendrére, ahonnan indult és ahová vissza is érkezett. De hogy mi történik közben?

Ott Anna életében az olvasás jelentőségteljes helyet foglal el. Ez azóta sem változott, amióta édesanya lett. A vezetéssel kapcsolatban azonban már máshogyan gondolkodik. A vezetés számára mindig az egyedül töltött időt jelentette, amikor az ember akár új podcastet is meghallgathat. Ez most is így van, viszont, ha a kisfia is vele utazik, a biztonságnak egészen más jelentéstartalma lett.

Egy Suzuki Vitarában Annát elkísértük munkahelyére, a Hadik Kávéházba, ahol a koronavírus óta tart olvasóesteket, és azt is elárulta nekünk, hogy egy egészen új podcastsorozatot indít. Persze ebben is lesz irodalom és művészet, de a fókusz a szülővé váláson lesz. Alkotó embereket kérdez arról, hogyan élték meg a szülővé válást, és hogyan befolyásolta mindez az alkotói folyamataikat. Vendégei írók, rendezők, orvosok – akik személy szerint Anna életében is fontos szerepet töltenek be. Alig várjuk! És hogy mit olvas éppen Ott Anna?

Nézd meg a videónkat!

Promóció