Azt hittem, figyelemzavarom van – valójában ez állt a tüneteim mögött (x)

2024. február 08.
Még szerencse, hogy nem kezdtem öngyógyításba. Nagy baj is lehetett volna belőle, ha nem ismerem fel a vashiányomat.” Kata történetéből kiderül, miért nem szabad a TikTokról tájékozódni az egészségi állapotunkról.

Kata huszonnyolc éves, asszisztensként dolgozik egy szállítmányozással foglalkozó cégnél. „Világéletemben pörgős, bohó, kicsit szétszórt nő voltam, szeretem magam körül a nyüzsit és a sok megoldandó feladatot. Az utóbbi időben azonban nem éreztem jól magam. Egyszerűen sehogy sem értem a feladataim végére, elfelejtettem fontos határidőket, szülinapokat, és minél jobban igyekeztem kézben tartani a mindennapjaimat, annál nehezebbé vált minden. Soha korábban nem volt panasz a munkámra, de nemrég a feletteseim finoman jelezték, hogy ideje lenne összeszednem magam. Megfordult a fejemben, hogy váltanom kellene, de semmi élet- vagy lelkierőm nem volt nekikezdeni a folyamatnak” – idézi fel Kata.

Volt egy tünet, ami nem stimmelt

„Januárban szinte végig beteg voltam, egyszerűen nem bírtam kikeveredni a megfázásból. Ahogy az ágyban fekve pörgettem a TikTokot, az algoritmus egyre több ADHD-val élő felnőtt influenszer tartalmait kínálta fel nekem. Az impulzivitást kivéve sok mindenben magamra ismertem, és elkezdtem meggyőződni arról, hogy nekem is figyelemzavar okozhatja a munkahelyi nehézségeimet. Egyvalamire azonban nem volt magyarázat: hogy mitől hullik a hajam. De erre mindig elfelejtettem rákeresni.

Irány az orvos!

Amikor nagy nehezen kilábaltam a náthából, és visszamentem dolgozni, megkérdeztem az egyik kolléganőmet, aki nagy bizalmasom, hogy szerinte is ADHD-s lehetek-e. Kifaggatott a panaszaimról, és megkérdezte, hogy nincs-e valamilyen más testi tünetem a fáradtságon és a koncentrációs zavaron kívül. Akkor ugrott be, hogy a hajam is hullik. Aha, mondta ő, akkor ideje lenne elmennem orvoshoz és laborvizsgálatra. Kértem is időpontot, amire majdnem elindultam egy héttel előbb – ezt újabb bizonyítéknak véltem a figyelemzavaromra, de talán csak arról volt szó, hogy rettenetesen szerettem volna tudni, mi a baj velem.

Nem örültem a hírnek, amit kaptam

A laborvizsgálatból egyértelműen látszott, hogy vashiányom van – emiatt voltam fáradt és dekoncentrált, és ez okozta a hajhullást is. Eldöntöttem, hogy kivizsgáltatom az ADHD-mat is, de az egy igen hosszú folyamat. Addig is ki kellett találnom pár trükköt arra, hogyan fogom beépíteni a (nem létező) mindennapi rutinomba a vaspótló gyógyszer szedését. Ugyanis sok vastablettát éhgyomorra kell bevenni (ezzel nincs is baj, eleve el szoktam felejteni reggelizni), de a vastabletta után várni kell a kávéivással két órát, hogy ne tegyem tönkre a vasfelszívódást. Na, most tudni kell, hogy én reggeli kávé(k) nélkül működésképtelen vagyok. Nem tudtam elképzelni, hogyan fogok tudni hónapokon át úgy élni, hogy kihagyom a reggeli koffeint, és nem felejtem el bevenni a tablettát éhgyomorra.

Maltofer rágótabletta: kényelmes és biztonságos vaspótlás

Vény nélkül kapható, vas(III)-komplex-tartalmú gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Valamelyik nap, amikor azzal szórakoztattam a kolléganőmet, hogy milyen elképesztően vicces módokon fogom elfelejteni bevenni a reggeli vastablettámat vagy óvatlanul tönkretenni a vasfelszívódást, megkérdezte, miért nem szedek Maltofert. A Maltofer rágótabletta hazánk vezető vény nélkül kapható vaspótló gyógyszere* vashiány kezelésére és megelőzésére. Ezt – ellentétben a más típusú vasat tartalmazó vaspótló gyógyszerekkel – nem kell éhgyomorra bevenni, sőt, étkezéskor szedve még jobban is hasznosul. A Maltofer rágótabletta 100 mg elemi vasat tartalmaz, C-vitamin nélkül is jól felszívódik. A kellemes, csokoládéízű tablettából a vashiány mértékétől függően, szabályozottan szívódik fel a vas, a felesleg pedig kiürül. Szedése ritkábban okoz gyomor- és bélpanaszokat, mint más típusú vaspótlók. A kolléganőm azt is megígérte, hogy ebédszünetben mindig emlékeztet, hogy bevegyem a napi adagomat. Ennek már másfél hónapja, és szerencsére egyre jobban vagyok: nem fáj a fejem, és könnyebb koncentrálni is a munkámra. Még szerencse, hogy nem kezdtem a saját hibás diagnózisom alapján semmilyen öngyógyításba – a kezeletlen vashiány ugyanis vashiányos vérszegénységgé súlyosbodhatott volna, amiből már nem igazán lehet tréfát csinálni.

*IQVIA OLA Pharmacy Sell-in adatok alapján, a Maltofer rágótabletták együttes eladásait tekintve az OTC vaspótlók (04F2) csoportban, a 2023. január – december időszakban

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Promóció