Európai sorozatokat imádunk

2013. szeptember 16.
Miközben az elmúlt években a pörgős, technikailag tökéletes bűnügyi sorozatok bűvöletében éltünk, az európai ízű krimik könyörtelenül utat törtek maguknak. Esendő karakterek, nyomasztó jelenetek, némi társadalomkritika és sok-sok didergés. Ez lenne az európai módi?

Mi a jellegzetesen európai sorozatok és regények titka ezen a téren? Kovács Noémi, a néhány hónapja megjelent Lélekölő című krimi szerzője szerint egyszerűen csak az, hogy hagynak minket, nézőket gondolkodni.

„ Az amerikai krimik gyors és precíz nyomozásai, csillogó kütyüjei között nincs idő, hogy a néző bevesse az intuícióját – mondja Noémi. – Persze sokszor nem is ez a cél. Inkább szórakoztatni akarnak, és erre tökéletesen alkalmasak is. Az európai elemekre épülő sorozatok ezzel szemben kevésbé látványosak és jóval lassúbbak. Így létrehoznak egy rést, amin bekúszva a néző is a film részesévé válhat, gondolkodhat, találgathat.”

Strasszmentes európai produkciók?

Az európai filmekben nem csillog olyan szépen a labor, sőt, a szereplők is meglehetősen esendőek. Mindezt jól mutatja, hogy Wallander alkoholista, az AXN-en most premierre kerülő Crossing Lines – Határtalanul vezető nyomozója pedig gyógyszerfüggő.

„Az európai, vagy európai-amerikai (ko)produkciókban a karakterek egyszerűen valóságosabbak – elemzi Noémi. – A forgatókönyvírók nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy megmutassák az ember, kidolgozzák a jellemét. Emellett olyan problémákat vetnek fel, amik az európai közönséghez közelebb hozzák a történetet. A Crossing Lines-t is ezek az apró mozzanatok teszik különlegessé. A sorozat ugyanis rávilágít arra, hogy míg az Európai Unión belül a bűnözők nem tisztelik az országhatárokat, addig a nyomozóhatóságok számára a határok sokszor áthidalhatatlan problémát jelentenek, így szükség van egy nemzetközi nyomozócsapatra. Ahogy a sorozatban, úgy a valóságban is megfigyelhető, hogy a nyomozási technikák országonként változnak. Míg a francia nyomozók véres verítékkel védik a saját területüket – a magyarok is így reagálnának egy nemzetközi nyomozócsapatra –, addig a Scotland Yard már jóval kompromisszumkészebb. Ezek a részletek teszik igazán egyedivé az európai ízű sorozatokat. A történetek csakis így válhatnak ilyen hátborzongatóan valóságossá. Ezért is szeretjük őket annyira…”

A Crossing Lines – Határtalanul című sorozat mindjárt dupla résszel szeptember 16-án indul az AXN csatornán.