Még be sem mutatták

2013. október 06.
A jó darab az, amelyikre már látatlanban elfogynak a jegyek. Október 7-én, hétfőn lesz csak a premierje a Krétakör új, Korrupció című darabjának, de már egész hónapra előre elkelt minden jegy. Ezért is szólunk.

És azért, mert lesz folytatás: a darabot novemberben is több alkalommal játsszák. Érdemes erre már most odafigyelni, ha mi is szeretnénk a közönség soraiban ülni.

Gyulás Márton rendezése tehát már előre sikert könyvelhet el magának, úgy látszik a korrupció témaköre mindenkit érdekel. A Transparency International éves vizsgálatai alapján a korrupció elterjedtségét tekintve Magyarország a vizsgált 183 ország közül tartósan a lista utolsó harmadában helyezkedik el. Az állam és magánszféra közötti cserefolyamatokban lezajló vesztegetések, visszaélések és zsarolások csak a jéghegy csúcsát képezik…

A Krétakör előadása költészeti megközelítésben, de dokumentarista elemeket is használva kíván képet adni egy olyan társadalmi rendről, amelyben a szerelem, a család és a munka színterei is sűrűn és észrevehetetlenül kötelezik a résztvevőket az állandósult, reflexszerű – és éppen ezért felismerhetetlen – korrumpálódásra. Az előadás központi kérdése, hogy az új generáció megtapasztalva e rend működésének logikáját milyen stratégiát választhat. Tükröt tartanak annak a társadalomnak, amelyben az „önfelmentő megideologizálás” elfogadott hozzáállás a korrupció napfényre kerülése kapcsán.