Kalózromantika és startup feeling

2013. október 28. |

Fiatalok, kreatívak és imádják a kihívásokat. Szabadkai Attila és Limbacher Tivadar, - az új arculattal jelentkező - Ma este Színház alapítói immár két éve iktatják be esti programjaink közé a színházi előadásokat. Egy szelet szülinapi torta mellett beszélgettünk velük a kezdetekről, a gyors sikerről és az igazi startup feelingről.

Kalózromantika és startup feeling

Hogy született meg a vállalkozás ötlete?

Gyerekkori barátok vagyunk, hasonló érdeklődési körrel. Régóta gondolkoztunk már egy közös vállalkozáson, amit nem elsősorban a pénzügyi sikerért indítottunk volna, hanem, hogy megtanuljuk, hogyan kell megvalósítani egy saját ötletet a gyakorlatban.  De ahogy lenni szokott, egy darabig megmaradtunk a szavak szintjén. 2011. elején aztán úgy döntöttünk, hogy a tettek mezejére lépünk: egy januári estén két üveg borral és hat ötlettel összeültünk, hogy éjfélig kiválasszuk azt az egyet – melyet nincs több kifogás- életre keltünk. Ez lett a Ma este Színház! Ennél az ötletnél magunkból indultunk ki, hogy miért csak akkor megyünk színházba, ha a szüleinktől kapjuk ajándékba a színházjegyet, vagy ha valaki nem ér rá és átpasszolja őket. De amikor ott vagyunk, imádjuk és élvezzük az előadást, de ezután sem vesszük meg a jegyeket magunktól. Rájöttünk, hogy ennek az az oka, hogy a színházjegyeket általában két-három hétre, esetleg hónapokra előre szokás megvenni, és a mi generációnk nem szereti az esti szórakozását ennyire előre megtervezni. A színházak viszont gyakran félig üres nézőtérrel játszanak, részben, mert sokan azt sem tudják, – és nem is néznek utána -, hol vagy hogyan lehet színházjegyet vásárolni. Inkább otthon ülnek, vagy beülnek sörözni a barátaikkal. Ha mégis kulturális esti program mellett döntenek, akkor inkább moziba mennek, ahol a vetítés előtt egy órával elég megvenni a jegyeket. Ezt a laza spontaneitást szerettük volna átvinni a színházba járók közé.

Hogy kelt életre a terv?

Mivel addig nem igazán tudtunk semmit erről a világról, felhívtuk két barátunkat (az egyik nagyon szeret színházba járni, a másik színházi újságíró), és egy közös sörözés mellett begyűjtöttük az első tapasztalatainkat. A tőlük kapott első kontaktokkal elindultunk: üzleti tervet készítettünk, felmértük a terepet és kiválasztottunk tíz-tizenöt előadást, aminek minden reggel, délben és este figyeltük a jegyeladásait. Előfordult, hogy harminc-negyven szabad jegy is volt még az adott színdarabra, ennek ellenére az előadás napján is összesen két darabot adtak el… Először hobbiként kezeltük a kis vállalkozásunkat, úgy gondoltuk nem kell majd sok pénzt belerakni, elketyeg magában, és elég, ha a munka mellett, napi egy-két órát foglalkozunk vele. De hamar rájöttünk, hogy ez sokkal több, mint puszta kedvtelés. Lassan napi tíz-tizenkét órára nőtt a „színházas” munkaidőnk, így az indulástól eltelt fél éven belül mind a ketten felmondtunk az állandó munkahelyünkön, hogy minden erőnkkel a projektre koncentrálhassunk. A befektetett energiánkkal már nem állt párhuzamban a dolog anyagi része. Közel egy év után adhattunk először fizetést magunknak, addig mindent ingyen csináltunk. Volt olyan pont, mikor a korábbi munkahelyünkről nem volt már bevételünk, és nem volt biztos az sem, hogy a Ma este Színházból valaha meg tudunk élni.

Gondoltatok arra, hogy feladjátok?

Komolyan sosem merült fel, bár ebben az időszakban volt néhány kritikus szakasz. Egyikünk még az albérletét is feladta és haza költözött Pécsre, hogy azzal is spóroljon. Egyik pillanatban úgy éreztük, hogy ez nagyon szuper vállalkozás, míg a másikban elgondolkodtunk, vajon megéri-e? Az elején nagy hullámvölgyeink voltak, de most már úgy tűnik, az élet minket igazolt. De sosem kérdőjeleztük meg azt, amiért belekezdtünk.

A színházak hogy viszonyultak hozzátok?

Az induláskor még nem tudtuk, hogy egy zárt és konzervatív világ ajtaján kopogtatunk. 2011. december 9.-én indultunk el hat partnerszínházzal, köztük az elsőként csatlakozó, modern és kortárs darabokat játszó Katona József Színházzal és az egyetlen nagyobb, magánfinanszírozású teátrummal, a Belvárosi Színházzal. Ők az elejétől kezdve nyitottak voltak az együttműködésre. Az induláskor nekünk kellett mindig menni, folyamatosan kopogtatni és mesélni magunkról. Voltak, akik azonnal lehetőséget láttak bennünk, de találkoztunk olyan intézményekkel is, akik szinte ördögként tekintettek ránk, mert féltek attól, hogy elvesztik a teljes áru jegyeket vásárló közönségüket. A kezdetektől törekedtünk arra, hogy last minute akcióink ne kannibalizálják a teljes áru jegyek eladását, és egyelőre úgy tűnik, hogy valóban jól megférünk egymás mellett. Az idő múlásával a kétkedők is belátták, hogy jól tudunk együtt dolgozni, hiszen az üres szék a legdrágább szék. Ma már ők keresnek meg minket, és lényegében az összes budapesti színház a partnerünk lett.

Ezek szerint teljesítettétek a magatok elé kitűzött célokat?

Az elején mérföldköveket állítottunk fel a célok eléréséhez. Ilyen volt az, ha meglesz a havi tízezer jegyeladás, vagy ha partner lesz a Nemzeti Színház. Ezeket fokozatosan értük el az elmúlt két év alatt. A Nemzeti nehéz falat volt, hosszas tárgyalások előzték meg, így nagy öröm volt, mikor sikerült. Tavaly decemberben pedig megjelent az első magánbefektető, – aki a cég bizonyos százalékát kapta -, így már lehetőségünk nyílt nagyobb hirdetéseket vásárolni és külsős munkatársakat is alkalmazni, és lett saját irodánk is. Azelőtt másként ment a munkamegosztás: épphogy kikeltünk az ágyból, még pizsamában kezdünk el dolgozni, és ez sokszor egész estig így ment. Ha kimozdultunk, akkor a színházakat jártuk és iroda híján, kávézókból dolgoztunk. Igazi kalózromantika és startup feeling volt, ami még mindig tart, de ma már saját irodával azért rendezettebb az életünk. A jövőre nézve vannak még terveink, céljaink és ötleteink, sosem állunk meg.

Az elért sikereitek és a hozzáállásotok is követendő példa. Milyen tanácsot adtok a pályakezdő vállalkozóknak?

Meglepetésként ért, de nagyon örülünk annak, hogy sokan belőlünk írják a szakdolgozatukat. Sokszor hívnak egyetemekre is előadni, hogy osszuk meg a tapasztalatainkat a diákokkal. Akik hozzánk fordulnak, azokat mindig lelkesen bátorítjuk, hogy tegyék meg az első lépéseket, mert csak így érhetnek el bármit az életben.  Nekünk sem volt fogalmunk arról, hogy mit és hogyan kell csinálni, követtünk el hibákat is bőséggel, hisz mindent saját magunk tapasztaltunk ki. Lehet, hogy elsőre nem sikerül. Másodszorra, sőt talán harmadszorra sem. De ha a negyedikre beindul, azért az érzésért megéri!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra