2013. november 12. | molnar-karesz

Molnár Áron – profizmus és alázat

A Vígszínház fiatal színésze a múlt héten kapta meg a rangos Junior Prima Díjat. A kuratórium választása egyáltalán nem meglepő, Áron kortársai között az egyik legszélesebb spektrumon mozgó művész. Estéről estére más-más szerepbe bújik anyaszínháza színpadán, több mint tíz repertoáron lévő darabban játszik.

Molnár Áron – profizmus és alázat

Mindig azt látom rajtad a színpadon, hogy ezer fokon égsz. Ilyen vagy már reggel próbakezdés előtt is, aztán meg előadás után. Kisgyerekként is mindent sokszoros erőbedobással csináltál?

Igen, már gyerekként is jellemző volt rám egy állandó túlpörgés. Nem voltam túlmozgásos, ez inkább a többiekhez való hozzáállásomban nyilvánult meg. Állandóan barátkoztam, mindig én voltam, aki segített feldolgozni másoknak a problémáikat. Úgy éreztem, hogy segítenem kell az embereken. Ez folytatódott aztán az iskolában is.

A sulis színjátszós évek nálad is megvoltak?

Általános iskolában megcsináltuk a Hamupipőkét, angol nyelven. Ez az előadás nagyon sok elismerést kapott, elhozhattam a legjobb férfi mellékszereplő díját, aztán a produkció megnyerte egy verseny országos döntőjét is. Közben jött egy lehetőség, tíz magyar fiatalt meghívtak Észtországba. Veszprémből én vehettem részt az ott megrendezett színjátszós workshopon. Az ott töltött két hét nagyon meghatározó volt számomra, sikerült a színháznak teljesen „megfertőznie”. Aztán bekerültem A Pál utcai fiúk előadásába a Bárkán, ahol Vidovszky Györggyel dolgozhattam együtt. Ezek után már nem volt kérdés, hogy felvételizek-e a Vörösmarty Gimnáziumba.

Hatalmas az alázat benned a színház iránt. Ezt a Vörösmartyban tanultad – már amennyire ez tanulható –, vagy a Vas utcában, a színművészetin?

Egyértelműen a Vas utcában. Amikor A Pál utcai fiúkat csináltuk, még nagyon betyár gyerekek voltunk, sokat rosszalkodtunk. Előadás közben is idétlenkedtünk néha, nem csak a próbafolyamat alatt. A Vas utcában léptem túl a gyerekszínész állapoton, és itt jöttem rá, hogy a profizmushoz mennyire elengedhetetlen az alázat, a szorgalom.

Mi volt a legfontosabb, amit az osztályfőnöködtől, Gálffi Lászlótól tanultál?

Az, hogy milyen erős technikai alapokon nyugszik ez a szakma. Közben pedig lehet bármilyen erős a technikai tudásod, ha kifelejted belőle a lelket, elveszel.

A Játék a kastélyban előadásban kaptad az első nagy szerepedet a Vígszínházban. Milyen volt besétálni az első próbára?

Egyáltalán nem féltem, inkább kíváncsi voltam. Teljesen új volt a világ, amibe hirtelen belecsöppentem. A színműs próbatermünk kis túlzással akkora volt, mint a víges öltözőnk. Onnan bejönni az ország egyik legnagyobb színházába, az óriási színpadra, egyszerre volt furcsa és nagyon izgalmas.

A szerep után egy évig aztán itt voltál gyakorlaton, utána szerződtetett Eszenyi Enikő. Mikortól tekinted otthonodnak a Vígszínházat?

Néhány napja pont ezen gondolkodtam. Soha nem tudom kapásból megmondani, mikor is szerződtem ide pontosan, mindig vissza kell számolnom. Ha én egy csapat részese leszek, és tényleg megérzem, hogy hozzájuk tartozom, akkor egy pillanat alatt dől le a fal. Nem a szerződéshez kötném azt, hogy vígszínházi tag vagyok, hanem az első próbafolyamathoz. Azóta itt jól, és otthon érzem magam, egy remek közösségben.

A korosztályod foglalkoztatottságából kiindulva nagyon szerencsésnek mondhatod magad, szinte majdnem minden este játszol a Vígben és a Pestiben.

Igen, és nagyon észnél kell lenni, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására. Ez nagy felelősség. Mind a közönség, mind a partnerek szempontjából. Hogy mindenki megkapja a maximumot, amit te adhatsz.

Estéről estére adsz az embereknek. Azért néha kapsz te is, más művészektől. Mi az, amin Molnár Áron igazán el tud érzékenyülni?

Az igazán jó filmek nagy hatással vannak rám. Legutóbb a Rozsda és csontot láttam, egy belga-francia koprodukció Marion Cotillarddal a főszerepben. Nagyon izgalmas, szép film, tisztán, nyersen és szárazon beszél a szerelemről. Én egyébként nagyon érzékeny ember vagyok, bár kívülről nem ez látszik. A napokban a kedvesem elvitt egy csomagnyi ruhát, takarót a Máltai Szeretetszolgálatnak, éppen költöztünk, pár dolog feleslegessé vált. Láttam a szemén, hogy mennyire kizökkenti ez a kis lépés a mindennapokból, mennyire mást, mennyire újat kapott pár pillanat alatt azoktól az emberektől, akiknek ezt a néhány ruhát adta. Engem pedig meghatott, amit a szemében láttam.

A múlt héten megkaptad a Junior Prima Díjat. Ez most visszaigazolás lehet arra, hogy az említett maximumot adod a színpadon.

Olyan emberek jelöltek és szavaztak rám, akiknek a véleménye nekem nagyon fontos, nagyon sokat jelent. Nagyon tisztelem őket, Eszenyi Enikőt, Molnár Piroskát, vagy a már Junior Prima díjas fiatal kollegáimat. Ez hatalmas elismerés, főleg azért mert tőlük kaptam. Ahogy megjelent a hírekben, sokan azonnal felhívtak, küldtek gratuláló smseket. Ez igazán megható – visszatérve az előző kérdésre. A kollegák és barátok nem várták meg, amíg találkozunk, hanem azonnal kerestek telefonon, hogy elmondhassák, mennyire büszkék. Az biztos, hogy változni ezek után semmi nem fog, és nem is szabad, hogy változzon.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Férfitest, a maga valójában a Frankofón Filmnapokon film

Férfitest, a maga valójában a Frankofón Filmnapokon