Ma este a Spinozában

2014. február 08.
Ingrid Bergman és Anna Magnani után a Spinoza Színpadán Fantoly Nikolett kelti életre Jean Cocteau nemzetközi sikert aratott monodrámáját, az Emberi hangot.

A telefon volt az első eszköz, amely képes az emberi hangnak kódolás nélküli, eredeti formájában történő továbbítására. Ezt használta ki Cocteau is, amikor 1930-ban megalkotta az Emberi hang (La voix humanie) című művét. A színdarab egy párbeszédet jelenít meg, amelyben végig csak a Nő hallható. Az ő reakcióiból és „fél-párbeszédjéből”, ha úgy tetszik, monológjából rajzolódik ki a kegyetlen, hűtlen férfi alakja.

Az alapmű kedvelt több műfaj világában is, így számtalan átdolgozása született. Poulenc operát komponált belőle, 1966-ban elkészült Ingrid Bergman főszereplésével a tv-film, sőt „A búcsú” címmel magyar hangjáték is napvilágot látott. Ezen kívül múlt nyáron kezdték forgatni a legújabb filmadaptációt is, melyben Sophia Loren kapott főszerepet.

Sas Tamás rendezésében most Cocteau nőjét Fantoly Nikolett alakítja. A fiatal, független színésznő, 2011-ben végzett a Táncművészeti Főiskolán, azelőtt és azóta is több színházi alkotásban szerepelt, mint például Szomory Dezső Bella című darabjában, és 2010-ben színpadra vitte G.B Shaw Szent Johanna című monodrámáját. Mindamellett, hogy oktatói és koreográfusi tevékenységet sem hagyta abba soha.

Cocteau drámáját február 8-tól láthatjuk a Spinoza Színházban. Az előadásra február és április között havi két alkalommal kerül sor (februárban 8-án és 25-én).