Kinek a keresztje? – Richard Wagner: Tannhäuser
Wagner: szabad asszociációban valami nagyon elvont, hosszú és érthetetlen zenei dolgot jelent. Pedig ha ismernénk egy-két művét, leesne az állunk a csodálkozástól! Ott van például a Tannhäuser a korai évekből – olyan dallamos, hogy azt hihetnénk, nem is maga Wagner írta.
A meglehetősen szövevényes történet röviden: Tannhäuser Wartburg várában lovag, de elunja a középkori magasztos semmittevést, ezért útra kel. Véletlenül rátalál Vénusz barlangjára, a szerelem testi dimenziójának evilági megtestesülésére, és pár évig ott dőzsöl az istennő karjaiban. Egy idő után azonban ott is elkezd unatkozni, s bár az istennő nem akarja elengedni, visszatér régi köreibe.
Elindul a várúr által kitűzött dalnokversenyen, melynek fődíja a szeplőtelen Erzsébet, Wartburg várurának lánya, és ahol a megzenésítendő versenytéma a szerelem. Mint az várható, tapasztalat híján minden lovag cifra irodalmi képekkel tűzdelve, szemlesütve közelíti meg eme nemes érzelmet. Nem így Tannhäuser, aki – frissen szerzett tapasztalatai birtokában – egyre nehezebben tűri a ködösítést, mígnem teljesen elveszti a fejét, és közli, hogy aki az igaz szerelmet akarja megénekelni, annak Vénusz barlangjába kell ellátogatnia. Óriási megrökönyödés fogadja szavait, szabad szájú megnyilvánulásáért vezekelnie kell.
Rómába zarándokol a pápához, ám bűnbocsánatot a katolikus egyházfő szerint csak akkor nyerhet, ha kihajt a pápai bot. A nem túl biztató ígéret súlya alatt megroppanva újra Vénusz karjaiban köt ki. Közben Erzsébet, aki titkon szerelmes a lovagba, a halálba imádkozza magát Tannhäuser lelki üdvéért, akinek végül sikerül elszakítania magát a gyönyör úrnőjétől. Ekkor érkezik a csoda híre, hogy a pápai bot kivirágzott: Tannhäuser lelke megmenekült.
Kattints a képre a galériáért!
Így elsőre nem hangzik túl izgalmasnak, lássuk be. Középkori téma, tele vallással és érthetetlen önfeláldozással, beteljesületlen szerelmekkel. Mégis, aki belehallgat a nyitányba, és meghallja a katolicizmus szinte a semmiből épülő, súlyos, koránszerű akkordjait, melyekből észrevétlenül bontakozik ki Vénusz kacskaringósan buja, végtelenül érzéki, szaladós dallama, hogy nem sokkal utána újra elnyomja az egyetlen igaz keresztény hit monumentalitása, így győzedelmeskedve a pogányság felett – az beleborzong. Wagner zseni volt. És kivételesen nemcsak saját maga szerint.
A darab érdekessége, hogy Wagner többször is átírta. A nagyobb drámai hatás kedvéért először a finálét cserélte le. Később a párizsi bemutatóra balettzenét is komponált az opera elejére, amivel azonban a francia arisztokrácia nem igazán rokonszenvezett, mivel az elhúzódó vacsorák miatt a későn érkező főurak rendre lemaradtak a lenge öltözetű balettos hölgyek látványáról. Ennek ellenére máig a párizsi verziót szeretik játszani világszerte. Célszerű tehát nem késni.
Mit érdemes meghallgatni belőle?
Nyitány – párizsi változat
II. felvonás: Csarnokária és a dalnokverseny
Előadások: Magyar Állami Operaház vagy Budapesti Wagner-napok, Tannhäuser – Művészetek Palotája, június 22.
Fotó: Nagy Attila
