Egy album azért, hogy jobban bízzunk magunkban

2014. április 02.
Christina Perri, akinek például A Thousand Years című Alkonyat dalt köszönhetjük, új albumával azt szeretné elérni, hogy minden ember jobban bízzon magában. Szép cél!

Annak idején, úgy 2010 körül az énekesnő mindjárt debütáló dalával, a Jar of Hearts-szal nemzetközi hírnevet szerzett magának és a slágerlistákat is jó ideig ostromolta. Nem csoda, hogy ezek után a bájos énekesnő varázserejének a Twilight készítői sem tudtak ellenállni, akik a népszerű filmsorozat zenéjének választották A Thousand Years című szerzeményét, amely nemcsak a filmben hangzik el, de a hivatalos soundtrackre is felkerült.

Christina Perri most megjelenő második stúdióalbuma olyan producerek közreműködésével készült, akik többek között Tayllor Swift, Pink és Katy Perry zenei karrierjét is egyengették már.

Az új album, amely a Head or Heart címet kapta, mindjárt a megjelenés után szép eredményeket ért el: európa számos országában az iTunes chartok élén startolt, itthon például az albumlista 3. helyét tudhatja a magáénak. Christina Perri tegnapi Instragram posztjában megköszönte a rajongók támogatását és elmondta, albumával elsősorban azt szeretné elérni, hogy az emberek jobban bízzanak önmagukban.

A Head or Heart aktuális dala a „Human” című powerballada.

Magneoton/Warner