Mi már láttuk: Csúnya, gonosz bácsik

2014. május 29. |

Senkit ne riasszon vissza az esetlen magyar cím! Tarantino tavalyi kedvence, a Csúnya, gonosz bácsik meghökkentő, kissé ellentmondásos, de mindenképpen egyedi és emlékezetes filmalkotás.

Az izraeli rendezőpáros Navot Papushado és Aharon Keshales legújabb filmjét maga Quentin Tarantino magasztalta az egekbe. Sőt! Odáig ment, hogy a Csúnya, gonosz bácsikat (18) egyenesen a tavalyi év legjobb filmjének nevezte. Minden Tarantino rajongó fellélegezhet, a mesternek valóban kiváló az ízlése.

A filmben a rendőrség egy hidegvérű pedofil gyilkos után nyomoz, ám hiába találtak rá a minden meggyőződésük szerint bűnös gyanúsítottra, bizonyíték hiányában kénytelenek szabadjára engedni a férfit. Egy öntörvényű ex-rendőrnyomozó, és az egyik áldozat édesapja ezért személyes bosszúhadjáratba kezdenek, egy erdei házba viszik a gyilkosságokkal gyanúsított tanárt, hogy vallomásra kényszerítsék. A tanár azonban az egyre elviselhetetlenebb kínzások és fenyegetések ellenére is szilárdan tagad. Ezzel párhuzamosan az önkényes igazságszolgáltatókban is gyanú ébred, hogy talán mégsem ő a tettes.

A brutális kegyetlenséggel elkövetett pedofil gyermekgyilkosságokról szóló történetet néhol abszurd, néhol morbid fekete humor színezi, ez a két ellentmondásos elem pedig sokszor teljesen összezavarja a befogadót. Tudjuk, hogy valami súlyos és iszonyú dologról van szó, ám a film hirtelen stílus- és hangulatváltásai, a helyzet- és karakterkomikumok mégis nevetésre, vagy legalábbis kellemetlen fészkelődésre kényszerítenek minket. Ezt a furcsa, kissé kényelmetlen érzést tovább fokozza, hogy a rendezők felvonultatnak egy rakás olyan elcsépelt műfajfilmes klisét, mint például az öntörvényű, durva arcú, de tiszta szívű rendőrnyomozó karaktere… Ezeket azonban teljesen felforgatják, szinte önmaguk paródiájává teszik.

A cselekményvezetés végig egyenletesen izgalmas, tele feszültséggel és állandó játékkal: a néző, hol ítéletet alkot, hol azonosul. Épp úgy, ahogy a nyomozók a filmben: az adott információk alapján próbálunk dekódolni egy történetet. Végig megmarad azonban a kínzó morális dilemma, hogy van-e jogunk ítélkezni mások felett, hovatovább ítéletet végrehajtani embertársunkon.

A film lezárása nem törekszik igazán ennek a kérdésnek a megválaszolásra, egyszerűen ott hagy minket egy újabb megrázó képsor utáni sokkos állapotban a moziban – egy csomó zavaros kérdéssel a fejünkben.

Premier: május 29. (Parlux)

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra