Jónás Vera: Egyszer majd biztos megnyugszom

2014. június 27. |

Tengernyi feladat, egy már lefutott és két küszöbön álló fellépés között tudtunk leülni beszélgetni kihívásokról, otthonlét-kérdésről és persze a makacs megfázásokról Jónás Verával, a Jónás Vera Experiment énekesnőjével.

Amikor lebetegszel, akkor fegyelmezetten kivárod, hogy felépülj, vagy rád kell parancsolni, hogy most pihenj, és hagyj egy kis időt magadnak?

Az a helyzet, hogy nincs más választásom, muszáj pihennem. Folyamatosan dolgozom, mindig csinálok valamit, ami tulajdonképpen az életem eszenciája, de egy idő után a testem jelez, hogy most álljunk meg. Ilyenkor az állapotom néhány napig teljesen az ágyhoz szögez, és ezek a napok ugyanolyan fontos részei életemnek, mint a nagy pörgés. Ilyenkor nem az agyam irányít, hanem a testem, és bizony megérdemli. Most is két napig megállás nélkül aludtam, mert már a Londonból hazafelé tartó repülőn rosszul éreztem magam, és nem győztem lemondani a megbeszélt találkozóimat, annyira szédültem. Az a szerencsém, hogy általában olyankor találnak rám ezek a betegségek, amikor amúgy is van néhány napom pihenni. Ez amúgy nem véletlen, tökéletes harmóniát látok a nagy kuszaságban, így kap minden helyet: a pörgés és a pihenés is. Sokat tanulok ebből is, egyre jobban figyelek.

Most épp mibe betegedtél bele?

Ezt azt hiszem, úgy hívják: tavaszi fáradtság. Rengeteg dolog történik körülöttem, sok irányba figyelek. Épp készül egy új videoklip, küszöbön áll egy új zenei anyag megjelenése, aminek most nyakunkba szakadtak az előkészületei, aztán ott van az utcai stúdió projekt álmom a Snétberger Intézet diákjaival és egy amerikai szervezettel közösen, ami augusztus végén lesz aktuális, de most kapott észbe mindenki, hogy támogatni szeretne bennünket. Ami remek, csak a rengeteg irányból érkező segítséget valahogy koordinálni is kell. És persze a legjobb, hogy itt van a nyár, most lehet fellépni, koncertezni, a közönséggel találkozni. Szóval itt van ez a kihívásokkal, és kreatív energiákkal teli időszak, aminek tényleg csak a fizikumom tud határt szabni. Ilyenkor persze szenved az ember, de ezek a leállások hasznosak. Nem csak a pihenés szempontjából, hanem azért is, mert én ugye magam írom a dalaimat, de ehhez tér kell fejben is, és ha, ahogy az előbb is mondtam, ezerfelé figyelek, akkor nehéz helyet hagyni a dalíráshoz szükséges gondolatoknak. Ha viszont, csak feküdni szabad, akkor csaponghatnak a gondolataim. Ilyenkor el is tűnik a racionális világom, és csak a dalokon jár az eszem.

Az előbb említett utcai stúdió projektben ott van az életed szinte minden területe: egyrészt ugye a zenélés, másrészt mindaz, amit egyetemistaként a társadalomtudományi karon tanultál.

A Street Studio Hungary arról szól, hogy köztereken elhelyezünk egy asztalt, egy laptopot, hangfalakat, hangszereket, és az utca embere körülbelül bármit beleprüntyöghet a mikrofonba. Népdalt, egy akkordot a zongorán, beatboxot, akármit… Amit aztán onnantól kezdve, hogy felvettünk, a rendszer folyamatosan újra fog játszani, és ezekből az elemekből, amit öt, tíz, száztíz ember feljátszik vagy felénekel fog megszólalni annak a térnek, városnak, parknak a zenéje. Ezek tulajdonképpen „real time”-ban írt dalok. A Snétberger Tehetségközpont diákjai pedig ott lesznek ezeknél a kihelyezett stúdióknál, és segítenek a zenélni vágyóknak. Tudod, nekem nagyon sokan mondják, hogy jaj Vera, olyan jó neked,hogy te részese lehetsz a zenének.  De, hát a zenének mindenki részese lehet. Nyilván vannak szintek, de a zene egy nagyon fontos eleme életünknek, ami ráadásul mindenkinek elérhető. Gondold el, megcsináljuk ezt a projektet, aztán ki lehet adni egy cd-t, hogy így szól mondjuk…nem is tudom: Veszprém. Azt hiszem, mindenkinek meg kell tennie mindent, amit csak lehet azért, hogy eggyel nyitottabb, eggyel élhetőbb közösségben teljen az életünk. Én ezt ilyen, és ehhez hasonló közös élményekkel szeretném elérni.

Hiszen, ha megszabadulok attól az érzéstől, hogy úristen én nem tudok énekelni, az eggyel kevesebb saját frusztráció, és egy lépés afelé, hogy másokkal is nyitott legyek.

Na ez a másik, amiben én nem hiszek, mármint ebben a „nincs hallásom, nem tudok énekelni” dologban, pedig rengeteg helyről hallom. Ilyen nincs. Koncertjeimen mindig törekszem bevonni a közönséget, a zene arra való, hogy megérintsen, felemeljen minket, minél többen részesei lehetünk, annál jobb.

Ha már a közönséggel való kapcsolatteremtést említetted: a legutóbbi koncerted a MÜPA-ban, azért térben is más volt, nem egy klubkoncert. Ezt próbának szántad, hogy működik-e a zenéd ekkora térben?

Én alapvetően azt gondolom, hogy zenekarom, a Jónás Vera Experiment zenéje nagy térben szól igazán jól, jól áll ennek a sok hangszernek, ha van helyük megszólalni, és nem sűrűsödik össze az egész egy pici területre. És lehet, hogy nagyobb a tér, de ettől még ugyanúgy kapcsolatot lehet találni a közönséggel. A MÜPA-ban például azt kértem tőlük, hogy farkasként vonyítsanak, imádtam, vonyítottak és remekül sikerült a koncert. Amikor szólóban lépek fel, az persze egészen más, azoknak a produkcióknak az igazán kis terek, a lakáskoncertek állnak jól. Nagyon élvezem, hogy több fajta koncerthelyzetben kipróbálhatom magam.

A New York Páholyban Grecsó Krisztián íróval és Soós Kata képzőművésszel léptél fel. Krisztián az egyik dalod szövegírója, és Katával is dolgoztál már együtt több ízben. Milyen érzés volt közösen fellépni?
Nagyon izgatott voltam előtte, mert ilyen típusú programban még sosem vettem részt. Szerintem nagyon jól sikerült, izgalmas számomra, amikor egy kérdést különböző szemszögből, illetve más művészeti területről jövő alkotó emberekkel vizsgálunk. Nagyokat nevettünk is, jól felfrissített az este. Imádom, amikor minden érzékszervemet bevonják, és van egy kis felolvasás, egy kis zene, egy kis vizualitás… azon túl, hogy szórakoztató, egyébként nagyon egészséges is.

Munkán kívül sem tudsz kilépni úgy látom, ebből a multifunkcionalitásból.

Áhh, képtelen lennék (nevet).

Tudsz egyébként mindenre száz százalékosan koncentrálni?

Tudok, és azt hiszem ez döntés kérdése. Én most itt vagyok, veled beszélgetek, és nem kalandozom el, hogy hú, mi mindent kéne még csinálnom. Pedig percről percre nő egy képzeletbeli hegy itt mellettem az elintézésre váró feladatokból. De ha most azokon gondolkodnék, akkor szétzilálnám ezt a beszélgetést. Alapvetően is azt gondolom, hogy meg kell tanulni a jelenben élni, és azzal foglalkozni, de azzal száz százalékosan, amit éppen csinálunk. Tíz évre előre el tudnám mondani neked, hogy mik a terveim, és foglalkozom is velük, de öt percenként változik minden körülöttünk, ezért úgy gondolom, hogy akkor tudok a leginkább hatékony lenni, ha mindig arra koncentrálok, amit éppen csinálok. Ez persze nagy feladat, de azt hiszem a mi generációnknak kulcsfontosságú megtanulnia ezt a fajta összpontosítást, mert annál kevesebb csalódás fogja érni, minél inkább úgy érzi, hogy adott helyzetben, abban a pillanatban a maga száz százalékát nyújtotta éppen.

Angolul írod a dalaidat, sokat is vagy kint, de most épp Budapesten, magyarul beszélgetünk. Hol vagy igazán otthon, és melyik nyelv az, amelyik igazán a te közeged?

Alkotás szempontjából eddig az angol, egyértelműen. Eleve angolszász dalokon nőttem fel, így jönnek ki számomra a rímek, így tudok gondolkodni, nekem a dalszövegírás egyszerűen angolul megy és kész. Miközben nagyon szeretem a magyar nyelvet, és gondolkodom rajta, hogy lehetne az anyanyelvemet átültetni az alkotó munkámban, de még keresem a megfelelő utat. A másik kérdésre válaszolva pedig: próbálom nem helyhez kötni magam. Szeretem Budapestet, nagyon élhető városnak tartom, ugyanakkor mindig mikor megérkezem Londonba, elfog egy érzés, de jó itt lenni. Ez az érzés egyébként egyre gyakrabban kerül elő az utazásaim során, gyakorlatilag mindenhol, ahol mostanában jártam el tudnám képzelni magam, akár hosszabb távon is. Aztán hazatérek, és újra szerelemmel tölt el a pesti lét, ez is egyfajta körforgás. Épp ezért törekszem arra, hogy a családomban, a barátaimban, a hozzám közel álló emberekben érezzem magam otthon. Látod: szeretek sok mindent csinálni, és sok helyen lenni. Egyszer majd biztos megnyugszom és csak egy helyen fogok lakni.

Verával egyébként július 22-én a Kobuci Kertben találkozhatunk, amikor a Jónás Vera Experimenttel lép fel.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában