2014. augusztus 19. | Kránicz Dorottya

Petrik Andrea: Szeretem, ha ki vagyok használva

Nem csak a színházi világ tartja számon az egyik legtehetségesebb fiatal színésznőként, a filmvásznon is egyre többször láthatjuk. A Karlovy Varyban versenyző Utóéletben egy halott lelkész asszisztensét alakítja, Gárdos Péter filmjének kedvéért pedig 10 kilótól szabadult meg. Petrik Andrea mesélt a színész feladatáról és a számára fontos ügyekről, nagyon őszintén.

Az egyetem után rögtön tárt karokkal várt a Radnóti Színház?

Azt tudni kell, hogy én Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában végeztem. Marton László akkor a Vígszínház igazgatója volt, én pedig két évet ott töltöttem gyakorlaton, harmad- és negyedévesként. Azért választottam mégis a Radnótit, mert megkeresett Bálint András, akivel volt régebben egy kurzusom…

Rengeteg helyen dolgoztál, sokszor párhuzamosan is.

Igen, bár végül is a Radnótinál vagyok mióta végeztem a Színművészetin, de valóban dolgoztam sok helyen, sok emberrel.

Azért, mert ki akarsz használni minden lehetőséget?

Igen, abszolút. Nagyon fontos, hogy az ember folyamatosan tanuljon és fejlődjön, és ezért szerintem az, ha valaki csak egy helyen van, ugyanannyi jóval jár, mint rosszal. Eleve fiatal színészként fontosnak tartok minden lehetőséget megragadni, már csak azért is, mert vannak olyan szerepek, amiket az ember addig játszhat, ameddig fiatal, épp ez a szép benne. De alapvetően úgy gondolom, hogy ez minden egészségesen gondolkodó színésznél így van: szereti, ha ki van használva.

Egyszer azt mondtad, nem jó, ha az ember túlságosan is a saját érzelmeiből építkezik a színpadon. Nem érzed néha, hogy te is túlságosan igénybe vetted a lelkedet?

Nem, mert a sok különböző dolog közül mindig tudom, hogy mi az, amibe érdemes beledögleni, amibe érdemes annyit pakolni. Nem minden munka kívánja meg azt a lelki odaadást és kitárulkozást, ez sok mindentől függ: műfajtól, helyzetektől, társulatoktól. De én szeretem, ha egy szerep igénybe veszi a lelkemet, hiszen ha érdemes azt a sok energiát belefektetni, akkor az biztosan megtérül. Szerintem az élet minden területén így van ez.

Sokáig „cipelsz magaddal” egy ilyen drámai szerepet az előadások után is?

Azért nem szabad elfelejteni, hogy ez egy szakma. Hála a jó istennek azért nem halok bele, mert „csak” egy színész vagyok, és ugyanúgy fel kell kelnem reggelente, mint bárki másnak. Általában azért lesz valaki színész, mert a színházban tudja kifejezni magát, attól nyugszik meg, arra van szüksége. Persze a színészek nyilván túlérzékeny emberek, de szerintem épp a színház az, ami megnyugtatja őket.

Amikor egy szerepre készülsz, mindig próbálod a karakter és a személyiséged között keresni a párhuzamokat?

Igen. Szerintem ez kétféleképpen működik: vagy külsőségek alapján kezded megformálni a szerepet, és – jó esetben – az hozza magával a belső dolgokat, vagy épp fordítva, belülről indulsz ki, és aztán rakod rá a külsejét. Azt hiszem, én inkább az utóbbi vagyok, de minden munka nagyon más, én is változom, az is, ahogy próbálok, ahogy dolgozom.

A Platonov – Apátlanul című darabban Szofját alakítod. Hasonlítasz rá?

Nem tudom pontosan, egy-két helyzettel abszolút találok kapcsolódási pontot. Például, hogy milyen az, mikor nem a tiéd valaki, akit szeretsz. És szembesülnöd kell azzal, hogy úgy, abban a formában már soha nem leszel vele, mint ahogy azt egykor hitted, vagy amiben régen bíztál. Nagyon jó és intenzív volt a próbafolyamat, de elég rövid idő alatt raktuk össze, ezért úgy érzem, még van munkám Szofjával. Én sose tudok premierre megnyugodni…

Most először dolgoztál együtt Alföldi Róberttel, milyen élmény volt? Állítólag keményen fogja a színészeket.

Megnyugtató érzés olyasvalakivel dolgozni, aki pontosan tudja, mit akar látni, és egészen konkrét dolgokat kér tőled. Én momentán nagyon szeretem, ha valami úgy van lekottázva, hogy, ha minden hangjegyet pontosan leütsz, akkor azon túl akkora szabadságod van, amekkorát akarsz. Nagyon intenzív, társulatépítő volt a közös munka, nagyon jó élmény. Sok mindent tanultam Alfölditől, szívesen dolgoznék vele a jövőben is.

Sok filmes munkád is van, az Utóélet című film például versenyzett Karlovy Varyban, az East of the West szekcióban.

Igen, Zomborácz Virággal forgattuk tavaly februárban az Utóélet című filmet, ami egy elképesztően jó munka volt, nagyon tehetséges emberekkel dolgozhattam együtt. Jó érzés volt, hogy ilyen sok, tehetséges és valamit akaró fiatal találkozott ezen a forgatáson, ezt az egész stábra és színészgárdára értem. Viszont amiről szeretnék még beszélni, az az, hogy én most Gárdos Péterrel forgatom a Hajnali láz című filmet, amire igazából régóta vártam. Gárdos írt egy regényt a szülei szerelmének történetéről, akik a holokauszt után ismerkedtek meg egy rehabilitációs táborban, és ezt filmesíti most meg. Úgy érzem, régen volt ennyire izgalmas és fontos ügyem, mint ez a film. A szerep miatt lefogytam tíz kilót is, ez tulajdonképpen igazi versenyfutás volt önmagammal. De nem is a fogyás a lényeg, hanem hogy jó dolog áldozatot hozni valamiért, ami fontos. Számomra ez a film kivételes munka, ezt mindenképpen el akartam mondani.

Visszatérve még az Utóélethez: számítottatok a sikerre?

Nem lepett meg! De nem nagyképűségből, csak olyan jó az, amikor az ember azt érzi, hogy valamiben van tehetség, akarás, amikor valamiben mindenki hisz, aztán ez visszaigazolódik. Ebben a filmben a halott lelkész asszisztensét alakítom, akinek egy kissé egyoldalú szerelmi kapcsolata fűződik a főhőshöz. Ő egy kissé zűrös életű lány, aki a lelkész által vezetett félutas házban próbál jó útra térni, miközben mindenféle kalandokba keveredik.

Nagyon lelkesnek tűnsz a filmes munkáiddal kapcsolatosan. Közelebb áll hozzád ez a műfaj?

Magyarországon nem lehet különválasztani a színházi és filmes színész fogalmát. Én inkább úgy gondolom, hogy szeretek olyan ügyekben, minőségi munkákban részt venni, amik fontosak, és amikben én is hiszek. A film azért ritkább dolog egy színész életében, de engem nagyon érdekel, meg akarom ezt is tanulni, szerintem nagyon jó dolog filmezni.

Van egy olyan érzésem, hogy számodra fontos a színész társadalmi felelősségvállalása, az, hogy mindig fontos „ügyekért” állj ki, és értékeket közvetíts.

Igen, ezt abszolút így gondolom. A színész úgy tudja ezt megtenni, hogy a munkáját a lehető legmagasabb színvonalon végzi, mindentől függetlenül. Azt gondolom, hogy egy péknek az a dolga, hogy megsüsse a kenyeret, satöbbi… mindannyian felelősséggel tartozunk a másiknak a munkákkal, ezért kell a tőled telhető legjobbat teljesítened.

Sokszor emelték már ki a teljesítményed mellett a szépséged. Előnynek tartod a szakmádban?

Jézusom… engem nagyon zavarba lehet ezzel hozni. A saját szépségemet, vagy éppen csúnyaságomat nagyon furcsán kezelem. Egy színészben persze lenyűgöző a szépsége a színpadon, de ez épp nem a klasszikus szépség, hanem valami olyasmi, amit a tehetsége által nyerhet el, ha önazonos a színpadon, valahogy megszépül. Persze vannak a szakmában gyönyörű emberek, de szerintem az a lényeg, hogy a te személyiséged mit tud ehhez hozzáadni. Én azt tartom magamról, hogy tudok szép és csúnya is lenni, néha kifejezetten csúnyának látom magam, ez nagyon érdekes… Szerintem fontos, hogy úgy próbáljon az ember élni, hogy ne féljen se az életben, se a színpadon attól, hogy hogy néz ki, vagy, hogy az idővel elmúlik a szépsége.

Régebben azt mondtad, hogy a pörgés és a rengeteg elfoglaltság még belefér, ameddig nincs semmi más – mondjuk család – a képben. Most nincs semmi, ami átvehetné az életedben a színház szerepét?

Most hagyom a dolgokat, hogy történjenek meg, amiknek meg kell történniük, nem görcsölök rajta. A munkám az életem része, ahogy emberek gyereket vállalnak, én úgy vállaltam, hogy színész leszek. Ha egyszer így döntesz, ez onnantól kezdve örökre a tiéd marad, gondoznod kell és vigyáznod rá. Ez egy életre szóló kapcsolat köztem és a színház közt, és ezzel akarok foglalkozni, ameddig csak van rá lehetőségem.

Portré: Falus Kriszta
Jelenetfotó a Platonov – Apátlanul című darabból: Dömölky Dániel

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Férfitest, a maga valójában a Frankofón Filmnapokon film

Férfitest, a maga valójában a Frankofón Filmnapokon