Szikszai Rémusz: Új műfajban próbálta ki magát

2014. szeptember 16. |

Színész, rendező, a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás alapítója és névadója. Rengeteget dolgozik, legújabb rendezése az Orlai Produkció felkérésére az Amadeus című előadás volt a Belvárosi Színházban. A darabról és a kihívásokról beszélgettünk vele.

Az Amadeus a Belvárosi Színházban egy ideje szép sikerrel fut, ennyi előadás után mit gondolsz, „kész a mű”? Elégedett vagy a végeredménnyel te is?

Igen, azt gondolom, hogy elégedett lehetek. Nyilván a műfajából adódóan voltak kétségeim a darab sikerével kapcsolatosan, hiszen még sosem csináltam ilyet. De valójában nem is akartam megfelelni az elvárásoknak, sokkal inkább szerettem volna az én ízlésemnek megfelelően megcsinálni ezt a darabot, és úgy érzem, ez sikerült is, aminek őszintén örülök. A színészekről nem is beszélve, velük aztán végképp elégedett voltam.

A komolyzene közel áll a személyiségedhez?

Nagyon is! Alapvetően mindenevő vagyok, Mozarttól a Red Hot Chili Peppersig jöhet bármi, persze az, hogy mit hallgatok, mindig nagyon hangulatfüggő. De nálam folyamatosan szól a zene, és annak jóformán a fele komolyzene.

Mi volt a legnehezebb számodra az Amadeus rendezése közben?

Az, hogy ez a darab tulajdonképpen egy nagy színház technikai apparátusára van megírva, nem véletlenül Magyarországon is ennek megfelelő színházakban játsszák, mint például a Vígszínház: kell hozzá süllyesztő, forgószínpad, rengeteg színházi technika. Nekünk ezt máshogy, ötletekből, kreativitásból kellett megoldanunk, de visszatérve az előző kérdésedre, ezért is vagyok különösen elégedett, mert szerintem remekül vettük ezt az akadályt.

20 év színészkedés után kezdtél rendezni. Ma minek tartod magad inkább?

Is-is, nem tudnék választani. Mindkettő olyan szakma, aminek a tanulása sosem fejeződik be, nincs olyan, hogy valaki készen van. Ha például Garas Dezsőre gondolok, az jut róla eszembe, hogy még az utolsó pillanatban is képes volt újat tanulni. Az embernek eleve mindig újabb szövegeket, szerepeket kell megtanulnia, de nem csak erről van szó, hiszen minden próbafolyamat egy tanulás.

A gyakorlatban színészként állsz többet a színpadon, vagy a rendezés átvette a helyét a színészi játéknak?

Mivel az elmúlt évben elég sokat rendeztem, de színészként csak egyszer álltam színpadra, azt mondhatom, hogy most a rendezés felé billen a mérleg, de még nem tudom, mit hoz a következő évad. Egyiktől sem zárkózom el, mindkettőt szívesen csinálom.

Miben láthatunk legközelebb? Mit rendezel vagy fogsz rendezni?

Legközelebb ismét rendezőként dolgozom: Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című drámáját állítom színpadra Nagypál Gáborral és Kaszás Gergővel a főszerepben. A bemutató szeptember 18-án lesz a Szkéné Színházban.

Mi alapján döntöd el, hogy vállalsz-e egy rendezői felkérést? Mi a legfontosabb számodra egy darabban?

Elsősorban a Vádlinak rendezem, az pedig nem felkérésen múlik, ott szerencsére a saját ötleteimet valósíthatom meg. Kevés olyan alkalom volt, hogy rendezni hívtak, de amikor például az Amadeusra felkértek, akkor az nyomott a legtöbbet a latban, hogy tudtam, lehetőségem lesz Kulka Jánossal és Keresztes Tamással dolgozni, rájuk pedig nagyon kíváncsi voltam. De talán az a leginkább meghatározó, hogy mennyi szabadságot kapok, mik a kötöttségeim, tehát, hogy mekkora a mozgásterem.

Rengeteget rengeteg helyen dolgozol, három kisfiú édesapja vagy. Marad időd magadra, kikapcsolódni? Megpihenni?

Vajmi kevés, de persze amennyire lehet, megpróbálunk úgy élni, hogy beleférjen más is a munkán kívül az életünkbe. Bár a pihenés főleg a nyári időszakra korlátozódik, hiszen a színházban nincs hétvége. Amikor tehetjük, együtt töltjük az időt a családommal, például elmegyünk a legkisebb fiammal lovagolni, vagy moziba a nagyfiaimmal.

Fotó: Orlai Produkció – Varga Imre, Takács Attila

Az Amadeusról októberi lapszámunkban olvashatod beszámolónkat!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra