Feltörekvők: Nizák Júlia, képzőművész

2014. szeptember 18. |

Nizák Júlia nemrégiben állította ki munkáit a Palomában Talált tárgyak címmel. A kísérletező kedvű alkotó képei kollázstechnikával készülnek, és a vibráló, élénk színek határozzák meg őket. A fiatal művészek helyzetéről, a kollázs szeretetéről beszélgettünk vele, és arról, miért nem tudta meg soha, felvették volna-e tavaly a Képzőre.

Még csak idén fogsz kezdeni a Képzőművészeti Egyetemen, pedig már több kiállítás is van a hátad mögött!

Korábban már tanultam két évig alkalmazott grafikát, és olyan tanárom volt, aki több manuális feladatot is adott nekünk, így megismerkedtem a kollázs- és a montázstechnikákkal. Bár már előtte is érdekelt a képalkotás, akkor estem igazán szerelembe a kollázzsal. A manuális képalkotást felhasználtam a digitális plakátjaimhoz is, de aztán a tervezőgrafika és a kollázsok készítése két külön út lett a mindennapjaimban. Szentendrén kaptam az első lehetőségeket, hogy kiállítsam a munkáimat, onnan pedig a véletlen sodort a Palomához: a Kirakhatod a Kirakatba című kiállításon látta meg Zsuzsi (Kárpáti Zsuzsanna, a Paloma projekt ötletgazdája) a képeimet, és megkeresett, hogy nagyon örülne, ha a Palomában is kiállítanánk őket. Örültem ennek a lehetőségnek, különösen azért, mert a Palomát egy olyan térnek gondolom, ahová nem csupán a képekért érdemes ellátogatni, hanem magáért az épületért és azért a lehetőségért hogy betekintést nyerhessünk az iparművészek alkotási folyamatába.

Egyébként korábban is megpróbálkoztál felvételizni a Képzőre?

Ez egy elég érdekes történet. (Nevet.) Felvételiztem tavaly, de pont a második forduló napján kórházba kerültem, így tulajdonképpen sosem derült ki, mi lett volna az eredmény, viszont szuper terasz volt a kórházi szobához, és sokat napoztam. Elfogadtam hogy a sors keze van a dologban. Ebben az évben sokkal időszerűbbnek érzem folytatni a tanulmányaimat.

Az naiv elképzelés, hogy a kollázskészítő művészek már gyerekkorukban is szerettek mindenféle anyagot összeragasztgatni?

Egyáltalán nem, én legalábbis pontosan így voltam vele. Anyukám second hand üzlettel foglalkozott, én pedig kiskoromban gyakran mentem vele turkálókba, imádtam a csillogó anyagokat. Ezeket szerettem megtapintani, összegyűjteni, aztán anyukámmal együtt ragasztgattunk belőlük képeket.

Miből merítesz ihletet a munkáidhoz?

Az évek során egyre több és több emlékkép gyűlik össze a fejünkben. Én ezeket egymásra vetítem, mindegyiknek más a színe, az illata, a hangja. Amikor kollázst készítek, éppen ezt az érzést látom megvalósulni. Utánajártam olyan alkotóknak, akik ezt a technikát használták. A dadaista művészek munkái nagy hatással voltak rám, bár náluk legtöbbször nem olyan intenzív a színvilág, engem olyan erősen vonzanak az élénk színek, hogy bármennyire is próbálom visszafogni ezt a késztetést, egyszerűen nem tudom. 

Vannak történetei a tárgyaknak, amelyeket felhasználsz a képeidhez? Mi alapján válogatod ki ezeket, mi az, ami megfog egy tárgyban?

Sok mindent találok a földön, az utcán sétálva. Izgalommal tölt el hogy a nagy tárgyhalmazokban megtaláljam azokat az apróságokat, amelyeknek a színe, a formája vagy a hangulata arra késztet, hogy hazavigyem őket. Vannak olyan tárgyaim, amiket barátoktól, ismerősöktől kaptam. Egy barátom például egyszer eltört egy bögrét, szomorúan hajította a szemetesbe, majd eszébe jutott, hogy inkább megtartja nekem. Így az ő szeretett bögréjének darabja megmaradt új értelmezésben, de kaptam már klaviatúrából  kiesett betűt is. Általában ha már kezd kialakulni egy kép, kiöntöm a sok összegyűjtött tárgyat, és képre helyezem őket egyesével, addig, amíg meg nem találom az odaillőt. Van olyan, amit már évek óta nem használtam fel, de biztosan eljön ezeknek az ideje is egyszer.

Nem kapott szívinfarktust a családod, mikor bejelentetted, hogy képzőművészettel szeretnél foglalkozni itthon?

(Nevet.) A családomban több alkotó is volt, például építész, festő vagy keramikus is. Azt hiszem, már gyerekkoromban is látták rajtam, hogy nem vagyok az a praktikus gondolkodású, racionális típus. Inkább töltöttem az időmet mások által bambulásnak hitt, belső képalkotással. De bízom benne, hogy a tervezőgrafika, amit a szakmámnak választottam, egy élhetőbb ága a művészetnek. Úgy látom, hogy a legtöbb képzőművésznek problémája, hogy nehezen tudják magukat menedzselni, szükségünk van valakire a háttérben, aki egyengeti az útjukat. Ritka az olyan, aki egyszerre magányos alkotó és magát ügyesen menedzselő világi ember.

Gondolkodtál rajta, hogy a kollázson kívül más technikákba is belekóstolj?

Mostanában nagyon foglalkoztatnak a külső terekben rejlő lehetőségek, a land art. A szentendrei HÉV vonalán van egy rét, ami csodálatos helyszín lenne, oda tudnék elképzelni valamiféle kiállítást vagy installációt, de ennek a részletei még nem igazán körvonalazódtak bennem.Valószínűleg többedmagammal szerveznénk látványos megnyitót, meditációs, törzsi zenével.

Vannak még hasonló terveid?

Most a főiskola mellett szeretnék sok mindent kipróbálni, tárgyakat alkotni, például tervezem, hogy plexiből készítek táskát. Egy ötvös barátnőmmel közös alkotásokon is gondolkozunk. Sok technikával fogok megismerkedni az elkövetkezendő években.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

A filmkészítés jövője: “Senki nem akarja, hogy az ő filmje forgatásán induljon a második hullám” film

A filmkészítés jövője: “Senki nem akarja, hogy az ő filmje forgatásán induljon a második hullám”