Az egyetemen forgatókönyvírást tanultál. Hogyan csöppentél a színészkedésbe?
Valójában többféle út is errefelé vezetett. Egyrészt sokat dolgoztam együtt Reisz Gáborral, aki egy évvel fölöttem járt rendező szakra. Közösen írtuk három kisfilmjét is, és a harmadiknál, ami a Nekem Budapest című szkeccsfilm egyik epizódja, én improvizáltam a castingon a kamaszfiú szerepére jelentkezőkkel, aztán egy ponton úgy alakult, hogy én lettem a másik szereplője ennek a kisfilmnek. Török Feri filmjébe pedig úgy kerültem, hogy egyfelől korábbról már ismertem Ferit, aki elsőéves koromban filmrendezést tanított az egyetemen, illetve ő is látta ezt a kisfilmet, amiben szerepeltem.
Korábban nem voltak benned színészi ambíciók?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de valahogy nem szántam rá magam sose. A Senki szigete egy nagyon nehéz időszakomban lépett be az életembe, ezért úgy éreztem, hogy ez az egész ajándék számomra. Mindig is érdekelt a színészkedés, de korábban sosem volt bátorságom lépéseket tenni.
Színészkedés közben nem tör elő belőled a forgatókönyvíró, aki megváltoztatná a történetet, ha nem látja elég jónak?
Ezt még nem igazán tudom megmondani, mivel Reisz Gábor kisfilmjeit én írtam, a nagyjátékfilmjében, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanban pedig nem voltak előre megírt dialógusok, csak a váza volt meg a történetnek, a többit improvizáltuk. Ott is úgy éreztem, hogy van beleszólásom a cselekmény alakulásába, hiszen Gáborral mindig szorosan együtt dolgoztunk, akkor is sokat beszéltünk volna ennek a lánynak a sorsáról, ha nem én játszom el. Feri filmjénél is sokat beszélgettünk a sztoriról, és ő sem ragaszkodott szigorúan az előre megírt párbeszédekhez, ha valamiről úgy éreztem, hogy nekem hiteltelen, vagy nem tetszik, azt mindig meg tudtuk beszélni egymással. Ezeken kívül egy filmben játszottam még, Nemes-Jeles László Saul fia című alkotásában, ahol nagyon szép és fontos, de pici és néma szerepem van, úgyhogy ez a kérdés nem igazán merült fel.
Hogy érzed, inkább színésznőként építenél karriert, vagy inkább a forgatókönyvírással foglalkoznál?
Nem szeretnék egyértelműen színészi pályára állni, és mivel nagyon tisztelem a színészeket, nem sorolnám magamat közéjük csak azért, mert szerepeltem néhány filmben. Nagyon élveztem persze, nagyon szeretem csinálni, és nagyon örülnék, ha lennének még olyan feladatok, ahova én kellek. A Senki szigetében funkciója volt annak, hogy én amatőr vagyok, ezért nem is éreztem magam zavarban. Szívesen kipróbálnám a színházat is. De a forgatókönyvírást semmiképpen sem szeretném abbahagyni, eleve sok hiányosságom van azon a területen, amiket pótolnom kell, le kellene diplomáznom például, aztán témákat keresni, amik érdekelnek.
Két mostanság mozikba kerülő magyar filmben is szerepelsz: a Senki szigetében és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben. Előbbi profi, utóbbi gerrilakörülmények között készült. Melyik munkafolyamatot élvezted jobban?
Teljesen őszintén mondhatom, hogy nem tudok választani, mindkettőt nagyon szerettem. Gábort nagyon szeretem, sokat dolgoztunk már együtt, azt az alaphelyzetet, amit feldolgoz ez a film, én végigkísértem az ő életében, ezért számomra is nagyon fontos volt ez a projekt. Nagyon tisztelem azt az elképesztő kitartást, amivel létrehozta ezt a filmet, és különösen nagy öröm volt, hogy ezt a szerepet végül én játszhattam el. A Senki szigete is érdekes Feri életművében, hiszen most először készített olyan nagyjátékfilmet, aminek az alapötlete nem tőle származik. Talán neki is új, más jellegű kihívás volt ez a film, ami áthatotta az egész forgatást, és nagyon friss, jó hangulatú volt a közös munka.
Egyébként úgy tudom, ti régen nem nagyon kedveltétek egymást a Ferivel. Ez megváltozott azóta?
Én mindig is jó tanárnak tartottam Ferit az egyetemen, mert képes odafigyelni mások ötleteire, nem a saját megoldásait akarja ráerőltetni a hallgatókra, ami ebben a szférában ritka. De fogalmam sincs miért, a személyisége valahogy nem volt szimpatikus. Tudod, olyan embernek gondoltam, akivel ha egy társaságba keveredsz, próbálsz inkább nem beszélgetni, ha nem muszáj. Emiatt aztán igazából nem ismertük egymást. Tavaly, mikor már elkezdtük a közös munkát, és egyre többet beszélgettünk, ő is bevallotta, hogy egy mísz budai lánynak tartott. Aztán persze kiderült, hogy teljesen téves képet alkottunk egymásról, azóta pedig már nagyon jóban vagyunk, amit szintén nagy ajándéknak tartok.
A Senki szigetének forgatása közben nem feszélyezett az a helyzet, hogy olyan profi színészek között kellett mozognod, mint Margitai Ági, Stohl András vagy Schell Judit?
Nem, de csak azért nem, mert végig tudtam és éreztem, hogy rám van szükség, hogy fontos az amatőrségem. Nyilvánvalóan nem is volt semmilyen nagy tragika jelenetem, vagy hosszú monológom, az én karakterem inkább egy kívülálló szemlélő a sok nyüzsgő ember között. Ez pedig jól rímelt arra a helyzetre, hogy a többiek színészek, akik nagyon részletgazdag módon tudják magukat kifejezni, én pedig egy visszafogottabb megfigyelő vagyok köztük.
A film forgatása közben ráragadt a karakteredre, hogy olyan, mint egy angyal. Milyen ez a lány?
Igen, tényleg volt ez az angyal-dolog, bár később Feri is, én is szívesen elfelejtettük volna, mert annyira konkrét dolgokra enged asszociálni. Én inkább azt gondolom, hogy ez egy nagyon kialakulatlan, gyermeki lény, akinek a története arról szól, hogy még tapasztalnia kell, élni az életet, nem megülni egy helyzetben, hanem mindig menni, megismerni új dolgokat. Illetve szintén ebből a gyermekiségből fakad, hogy tud bölcsen figyelni, nem kapkodni.
A Senki szigetét sokan hasonlítják a Moszkva térhez, a másik filmed pedig még egyértelműbben a mostani fiatalság problémáiról mesél. Szerinted mit olvashatunk ki ezekből a filmekből a mai fiatalok életéről?
Nem igazán értek egyet ezzel a Moszkva teres párhuzammal, mert a Moszkva tér sokkal realistábban, nagyon pontosan ábrázolja az akkori fiatalok problémáit, míg a Senki szigete egy játékos, meseszerű elrugaszkodás. A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanban ez sokkal konkrétabb, hiszen ott van egy srác, akinek a konkrét, ismerős problémáit, vívódásait láthatjuk. Sokan mondják, hogy ez a film a kivándorlásról szól, de szerintem ennek csak annyi jelentősége van, hogy amíg magaddal nem vagy rendben, addig akárhová mehetsz, nem fogod jól érezni magad. Számomra a film iszonyatosan izgalmas, annyira őszinte minden perce, szeretem, hogy magamra tudok ismerni benne.
Még te is útkeresőnek érzed magad?
Teljes mértékben. Pont most jöttem a Petőfi Rádióból, ahol egy videoklipről beszélgettünk, amiben szerepeltem, és kérdezte előtte a műsorvezető, hogy akkor színésznőként fog felkonferálni. Én meg azt mondtam, hogy könyörgöm, csak azt ne… Hiába erősködött, hogy valamit csak mondania kell, nem tudtam mi lehetne az. Én már hetek óta ezen gondolkodom, örültem volna, ha kisegít, és legalább tudom, hogy mit írjak a névjegykártyámra azon túl, hogy Jakab Juli (nevet). Szóval abszolút útkeresőnek érzem magam. Az elmúlt években forgatókönyvírást tanultam, de mostanra több filmben szerepeltem, mint amennyit írtam. Néha úgy érzem, a legjobb munkám az volt, mikor üzletvezető voltam egy kávézóban. Még nem nagyon látom, hogy a közeljövőben kikristályosodna ez a kép, ugyanakkor örülök, hogy máris ennyi mindenben kipróbálhattam magam. Kevés ember olyan szerencsés, hogy egészen fiatalon nagyon konkrét elképzelései vannak arról, hogy mit akar csinálni, de mindannyiunkra rákényszerítenek döntéshelyzeteket, aztán könnyű olyan szituációkban ragadni, amiben csak megesz a gyomorsav.
A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan elsőfilmes alkotás, ennek ellenére máris szép sikereket könyvelhet el. Számítottatok erre?
Be kell vallanom, az elején nem tettem volna túl sok pénzt arra, hogy valaha is elkészül ez a film, mert hihetetlenül irreális vállalkozásnak tűnt. Aztán ahogy elkezdett forgatni a Gábor, eloszlottak a kételyeim, mert ismerem őt. Tudom, hogy egy lassú bika, nem rohan bele a falba, hanem odaáll, és addig tolja a szarvaival, amíg le nem rombolja. Sokat beszéltünk már a film készülése közben is arról, hogy muszáj bekerülnie fesztiválra, muszáj, hogy eljuttassuk az emberekhez. Attól sosem féltem, hogy nem fog tetszeni azoknak, akik megnézik, inkább attól tartottam, hogy egyszerűen nem fognak majd tudni róla az emberek. De nagyon jó volt látni Karlovy Vary-ban és a CineFestenen is, hogy az emberek élvezik, kommentálják, magukra ismernek benne.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a magyar közönségtől?
Megmondom őszintén, én eléggé zárkózott vagyok, nem beszélgettem a közönségből senkivel, de nagyon nagy volt előtte az érdeklődés, a vetítés alatt pedig úgy tűnt, hogy többségében nagyon pozitívan reagáltak a moziteremben ülők.
Furcsa, hogy zárkózottnak mondod magad, pedig a színészeket általában eléggé exhibicionista embereknek tartják.
Alapvetően nagyon zárkózott vagyok, és iszonyú lámpalázas, de a forgatásokon egyáltalán nem, én sem értem, hogy ez hogy van. Valami olyasmi lehet ez, hogy amikor szerepet játszom, azt le tudom választani a személyiségemről, ezért elmúlik a szorongásom. Például a Senki szigetében van egy jelenet, amiben teljesen pucér vagyok, de ha most megkérnél, hogy álljak fel és szavaljak el egy verset, lehet, hogy összeesnék.
Láthatunk még a vásznon a közeljövőben?
Egyelőre le kellene diplomáznom, egy nagyjátékfilm forgatókönyvét kellene megírnom. Van egy nagyon jó barátnőm, Benedek Ágota forgatókönyvíró, vele szeretnénk csinálni websorozatot egy korábbi ötletéből. Illetve Daniel Younggal, egy itt élő svájci rendezővel január elején forgatunk egy nagyjátékfilmet, ami miatt most gyorsan meg kell tanulnom szteppelni!
Premierek:
Senki szigete – október 16. (A Company Hungary Kft.)
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan – október 30. (Cirko Film)
Fotók: Szilágyi Lenke
