Készülünk a Verzióra!

2014. november 06.
November 11-én 11. alkalommal jelentkezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely idén is rengeteg érdekes filmmel és témával vár.

Friss, kreatív dokumentumfilmeket láthatunk a világ minden tájáról: belorusz alternatív színházról, iráni mullahokról, ruandai focistákról, amerikai hajléktalanokról, ukrán forradalmárokról, eritreai menekültekről, csehszlovák terroristákról, vándorló magyarokról. Dokumentumfilmek, beszélgetések az emberi jogokról, szakértők, diák-vetítések és rengeteg izgalmas program várja idén is az érdeklődőket.

Idén mintegy 62 film érkezik 26 országból.

A Verzió immár tíz éve – és remélhetőleg még jó sokáig – hirdeti a nyitott társadalom, a demokrácia és a tolerancia fontosságát a kreatív dokumentumfilmezés bőséges terméséből szemezgetve. A Verzió egy olyan új fórumot teremtett, ahol a filmeket, a különféle témákat más és más szemszögből és értelmezésben vizsgálhatjuk kreatív és kritikus módon. A dokumentumfilmek és az emberi jogok iránti elkötelezettségünkből fakadóan, és az OSA Archívum nélkülözhetetlen intézményi támogatásával a Verzió továbbra is a filmek nyelvén szólal fel az emberi jogokért.

Az idei program:

Nemzetközi panoráma – válogatás a legfrissebb kreatív dokumentumfilmek legjavából a világ minden tájáról.
Magyar panoráma – emberek, arcok, sorsok – társadalmi körkép Magyarországról.
A Digitális generáció azt vizsgálja, hogyan befolyásolja életünket a digitális fejlődés valamint a korlátlan internet hozzáférés.
Hol a Magyar? – a világ különböző helyein élő magyarok életét veszi górcső alá.
A Reaktív állampolgár – az atomenergia társadalmi költségeit vizsgálja.
A Tiltakozók – villámkörkép a világban zajló cenzúra, elnyomás és korrupció ellenes tiltakozásokról.
A Fókuszban India – a mai indiai társadalom ellentmondásait tárja fel és kreatív módon használja a filmet a változások előindítására és dokumentálására.
A Helsinki 25 a Magyar Helsinki Bizottság 25. születésnapját ünnepli a migrációról, cenzúráról, etnikai diszkriminációról készült filmekkel és beszélgetésekkel, valamint a kelet-európai rendszerváltás történetének és örökségének megvitatásával.
Verzio DocLab – Workshop filmeseknek, producereknek és a közönség érdeklődő tagjainak arról, hogy milyen az a dokumentumfilm, amely nem csak a hazai közönség figyelmére tarthat igényt, Stefano Tealdi szervezésében és vezetésével.
A DunaDOCK MasterClass sorozat lehetőséget kínál, hogy elmerüljünk a filmkészítés rejtelmeiben olyan díjazott filmesek segítségével, mint Kerekes Péter, Petra Lataster Czisch, Peter Lataster és Gerő Marcell.

A legjobb filmnek járó díjat idén is a közönség adja; a legtöbb szavazatot kapott film 1.000 dollárban (USA) részesül.

Helyszínek: Toldi Mozi, Művész Mozi, Cirko-Gejzír Mozi, Kino, OSA Archívum Budapest

Fesztivál bérlet: 4500 Ft November 10-ig; 5000 Ft November 11-től, jegyek: 900 Ft.
Bérlet vásárolható november 3-tól a Toldi és a Művész mozi jegypénztárában.

www.verzio.org

A 11. Verzió Fesztivált a Verzió Film Alapítvány és az OSA Archívum szervezi.

A Verzió idén is megmutat, elgondolkodtat, megvitat! Közünk van hozzá!