Az a cappella királyai újra Budapesten

2014. december 01.
Tíz Grammy-díj, közös produkció rengeteg világsztárral, köztük Whitney Houstonnal, Mariah Careyvel és Miles Davisszel. Az egyik legvagányabb énekegyüttes, a Take 6 nyolc év után újra Budapesten koncertezik. December 2-án a Művészetek Palotájában nem lesz hiány gospelekből, R'n'B slágerekből és jól ismert jazz-örökzöldekből, ráadásul az együttes tagjai a várhatóan 2015 tavaszán megjelenő új lemezük anyagából is válogatnak.

A Take 6 év végi európai turnéja már a zenekar 25. születésnapjának jegyében telik. Az együttes négy alapító tagja 1980-ban talált egymásra az alabamai Hetednapi Adventista Egyház Oakwood kollégiumában. Akkor még Gentlemen’s Estate Quartet néven helyi templomokban és a campuson énekeltek. Egyik fellépésük előtt Claude McKnight vezetésével éppen egy férfi mosdóban énekelték össze szólamaikat, amikor Mark Kibble betoppant, és azonnal csatlakozott hozzájuk, és hamarosan ő lett a csapat hangszerelője is. A kvartett néhány évvel később szextetté bővült, majd 1987-ben felvették a Take 6 nevet. Azóta egy tag kivételével ugyanabban a felállásban lépnek fel.

Debütáló albumuk 1988-ban egyből a Billboard jazz és keresztény tematikájú listáinak élére került, és elnyert két Grammy-díjat is. Tucatnál is több lemezt jelentettek meg, köztük három karácsonyi dalválogatást, ők lettek a világon a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő énekegyüttes. Hosszú pályafutása során a Take 6 számos legendás művésszel dolgozott együtt, köztük volt Ella Fitzgerald, Mariah Carey, Whitney Houston, Miles Davis, Quincy Jones, Ray Charles és Roy Hargrove is.

A hat virtuóz énekes – Alvin Chea, Mark Kibble, Joel Kibble, Claude McKnight, David Thomas, Khristian Dentley – előadásait a kristálytiszta harmónia, a vidámság, a különleges ritmusok jellemzik. A cintányértól a dobon át a trombitáig rengeteg hangszer imitálása része a fellépéseiknek, így lehet, hogy bármilyen stílusban képesek kísérőzenészek nélküli zenekarrá változni. Egyediségük pont a műfaji sokszínűségükben rejlik, a gospelek modern feldolgozása jól megfér a rappel, a rockkal, a funkkal, a soullal és a dzsesszel. Így lesz ez december 2-án a Müpában is.

További információ itt!