Ilyen volt az élet a kommunizmusban

2014. december 11. |

December 5-től tíz jellegzetes helyszínen és jeleneten keresztül idézik meg hazánk 1949-1990 közötti időszakát az „Élet a kommunizmusban” című kiállítás keretében.

Alig fél éve nyílt meg a világ egyik legnagyobb terepasztala, a MINIVERSUM Budapesten, amelyet azóta több mint 60 ezren láttak. Az élmény azonban soha nem ugyanaz, mert a minivilág csapata mindig újabb és újabb érdekességgel várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Legújabb nagyszabású projektjük elsősorban azoknak a felnőtteknek szól, akik szívesen nosztalgiáznak fiatalkorukról, de az élmény a fiatalabbaknak is igazi újdonságként szolgálhat.

A MINIVERSUM most a terepasztalok minivilágát egy hagyományos kiállítás eszközeivel ötvözi, és így enged betekintést a vasfüggöny mögötti magyar valóságba, az emberek akkori mindennapjaiba. Tíz “állomáson” és a hozzájuk tartozó, archív képanyagot is tartalmazó tablókon keresztül ismerhetjük meg a kommunizmus jellemző helyszíneit, tárgyait és a legmeghatározóbb történelmi fogalmakat, mint például a tervgazdaság, a munkásőrség, az úttörőmozgalom, a KGST, a szovjet megszállás vagy a közveszélyes munkakerülés. Íme ízelítőül néhány olyan érdekes tény és az ezekhez kapcsolódó jelenetek, amelyek a MINIVERSUM világában százszoros kicsinyítésben elevenednek meg.

1.   200 ezer gyermeküdültetési férőhely

Az úttörőtáborokról – köztük a MINIVERSUM-ban felépült csillebérci úttörőtáborról – még a mai fiatalok is sokat hallanak, hiszen a kommunizmus időszakában a Magyar Úttörők Szövetségének gyakorlatilag minden magyar 10-14 év közötti iskolás kötelezően tagja volt. A táborokban olyan, a fegyelemre szoktatáshoz tartozó külsőségek sem tudták elvenni a gyerekek kedvét a szórakozástól, mint a zászlófelvonás, a reggeli ébresztő, a kantin-jellegű étkeztetés, vagy a barakkokban való elhelyezés. Évi 200 ezer gyermeküdültetési férőhely biztosította a pajtások szervezett állami nyaralását.

2.    Trabanttal a kempingbe

A kommunizmus időszakának egyik legelterjedtebb gépjárműtípusa a kétütemű Trabant volt. Az NDK népautójából több mint 3 millió példány készült, ezek közül csaknem 30 ezer még most is forgalomban van hazánkban. Trabanttal és a többi kelet-európai autócsodával (Zsigulival, Skodával, Daciával vagy Kispolskival) indultak neki a családok a közös nyári kempingezéseknek, hiszen akkoriban nem a wellness szállodák, hanem a sátorozási helyek élték fénykorukat, és jelentettek szabadabb kikapcsolódást a puha diktatúrában.

A magyar kempingek a szétszakított német családok számára is egyedülálló lehetőséget nyújtottak a néhány évenkénti találkozásra. Kérvényezés után az NDK elvtársai a baráti Magyarországra utazhattak, míg a devizával fizető NSZK-s vendégeket is szívesen láttuk. Egy ilyen német családi találkozó a MINIVERSUM kempinges jelenetében is helyet kapott.

3.    Szűkös kínálat

A szocialista országokban a tartós fogyasztási cikkek megvásárlása nagy erőfeszítést igényelt. A mosógép, a televízió ára magas volt, így ritkán cserélték őket. A személygépkocsik esetén pedig még a szerény vásárlóerőt sem tudta követni a kínálat: a kurrensebb modellekre 4-5, de esetenként akár 10 évet is várni kellett. A megrendeléseket a MINIVERUM terepasztalain is megelevenedő Merkur Személygépkocsi Értékesítő vállalat gyűjtötte össze. A kérvényezés és kiutalás rendszere nem mindig volt összhangban – sem a szín, sem a felszereltség nem volt garantált. 

4.    30 ezer dolgozó egy vállalatnál

Ma már nehéz elképzelni, hogy egy vállalatnál 30 ezer ember dolgozik, pedig virágkorában ennyi embert foglalkoztatott a MINIVERSUM terepasztalán is megépült Csepel Vas- és Fémművek, amely egészen 1990-ig Magyarország egyik legnagyobb gyárkomplexumaként működött. A jelenetben helyett kapott a munkásőrség sorakozója, a munkásokat szállító Ikarus buszok, a rengeteg kerékpár és egy eredeti fotók alapján reprodukált műhelybelső is.

5.    Vasfüggöny

Sokaknak a vasfüggöny az NDK-NSZK határvonalat juttatja eszébe, pedig az illegális határátlépések megakadályozására a magyar-osztrák határszakaszon is kiépítették a határvédelem speciális elemeit, amit a MINIVERSUM is bemutat. A terepasztalnak ezen a részén épült meg az idén 25 éves évfordulóját ünneplő páneurópai piknik jelenete is. 1989-ben Sopronkőhida mellett néhány órára megnyitották a határt, ahol mintegy 600 akkor még NDK-állampolgár távozott Ausztrián keresztül az NSZK-ba.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

A filmkészítés jövője: “Senki nem akarja, hogy az ő filmje forgatásán induljon a második hullám” film

A filmkészítés jövője: “Senki nem akarja, hogy az ő filmje forgatásán induljon a második hullám”