Itt a BÚÉK – az első magyar közösségi film

2015. január 08.
Már online is elérhető az ország első közösségi filmje, amelyet másfél nap alatt több mint tízezren láttak.

A Marie Claire-ben több alkalommal szereplő modell, Barabás Heni és Frák Péter, az Attractive Modellügynökség bookerének szilveszter estéjét is nyomon követhetjük a filmben

Már elérhető online Magyarország első közösségi filmje, a BÚÉK, amely az ország egyetlen napját, 2013-2014 szilveszterét mutatja be számtalan szemszögből. A profi filmes stábok mellett több száz résztvevő küldte be saját videóját, így közel 100 órányi nyersanyagából készült el a 70 perces mozifilm, amit most bárki megtekinthet az interneten.

A tavaly meghirdetett BÚÉK elkészítésében a fiatal filmesekből álló stábok mellett bárki részt vehetett saját videóinak beküldésével. Az egyetlen kritérium az volt, hogy a videók december 31. és január 1. között készüljenek. Több mint 800 videó érkezett 60 településről.

Az alkotók a film bemutatását a forgatáshoz hasonlóan országos, közösségi eseményként rendezték meg 2014. december 30-án. A számos vidéki helyszínen, és a budapesti Akvárium Klubban zajló premieren közel ezren látták Magyarország első közösségi filmjét.

A közösségi film mellett egy Magyarországon egyedülálló, interaktív platform is készült a beérkezett nyersanyagokból, amely a filmből kimaradt videók jelentős részét tartalmazza. Ezekből olyan BÚÉK-film áll össze, amit a néző a saját kedve szerint irányíthat, többek között azzal, hogy böngészhet a kimaradt jelenetek között és összerakhatja a saját himnuszát is.

Az interaktív alkotást a BÚÉK csapata és a VS közösen készíti, amely ezen a linken érhető el.

A filmet pedig máris kezdheted nézni:

A film a Fraktál Film gyártásában készül, co-producere a COLLOC Productions, A BÚÉK főszponzora a VS.hu. utómunka-partner a Filmworks és az Origo Digital Film. A film producerei: Fliegauf Bence, Halász Júlia, Horváth Szabó Ágnes, Kálmán Mátyás, Mesterházy Ernő, Mécs Mónika, Zeneszerző: DJ Bootsie és Csizmás András.