Tudatbeli utazásra hív Eke Angéla és Márkus Sándor

2015. január 27. |
Central Médiacsoport Zrt.

A Nylon Group február 1-én mutatja be Halotti Thor című előadását a Jurányiban. Eke Angéla és Márkus Sándor egy igazi tudatbeli utazásra hív minket. Az bemutató előtti utolsó napok izgalmairól most a Marie Claire-nek is beszámolnak.

„El fog hunyni Eke Angéla és Márkus Sándor.” Erős felütés egy előadás leírásában.

Angéla: A halál mindig újjászületéssel jár, így ez az előadás is egyfajta életigenlés. A cél, hogy újjászülessünk mi is, és a nézők is próbáljanak szembenézni magukkal.

Sándor: A hangsúly itt nem feltétlenül a halálon van, sokkal inkább a temetésen és a gyászon. Eltemetni valamit magadból, meggyászolni valamit és továbblépni.

Gondolom, szeretnétek túllépni a gyász időszakának európai berögződésein…

Sándor.: Egy féléves kutatóidőszak előzte meg a próbafolyamatot, számos kultúra halotti kultuszát, szertartásait, szokásait megvizsgáltuk, a primitív törzsektől az európai normákig. Hatalmas ellentétek vannak. Sok helyen könnyedebben élik meg a gyász időszakát. Részben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy lehet magával a gyásszal egy könnyedebb viszonyt kialakítani.

Angéla: Alapvetően arról van szó, hogyan hozzuk fel a mélyből azokat a problémákat saját magunkban, amikbe legszívesebben belehalnánk. Mind a ketten egy olyan időszakon vagyunk túl, ami tele volt konfliktussal és megválaszolatlan kérdéssel. Ezeket most szeretnék elengedni, meggyászolni kicsit, hogy aztán megújulhassunk.

Ez egyfajta búcsú az egyetemi időszaktól?

Angéla: Abszolút. Az egyetem utáni első év hatalmas fellélegzés, mégis mély fájdalommal járó időszak volt. Ezen nem lehetett csak úgy csettintésre túllépni. Öt évig egy kalitkában vagy, védve a világtól, aztán hirtelen kikerülsz az igazi életbe. Nagyon kemény öt év volt, ami azután nyert igazán értelmet, miután elmúlt. Hatalmas adrenalinnal jár, ami remek dolog, ráadásul a szabadúszást választottuk.

És elkezdtetek élni…

Angéla: Nagyon sok bulin vettünk részt, amiket spirituális élményként éltünk meg. Ez is hozzásegített ahhoz, hogy az előadáshoz kiválasszuk a megfelelő formákat.

Ennyire meghatározó bulik voltak ezek?

Sándor: Szabadtéri fesztiválok és klubok különböző bulijai. Mind-mind az utazásról szóltak, hiszen ha igazán bulizol, akkor el tudsz engedni magadból dolgokat. Visz a zene. Az előadásban is élő zenével operálunk, Papp László (Subotage) dolgozik velünk. Itt összemosódik a színház és az underground éjszaka világa.

Angéla: Nem a csajozós-pasizós bulikra kell gondolni. Az ősiséghez áll igazán közel ezeknek az estéknek a habitusa. Arra adtak lehetőséget ezek az élmények, hogy magunkba tudjunk nézni.

Sándor: A DJ-vel, mint egyfajta sámánnal utazol, csak magad vagy. A zene különböző mélységekbe és magasságokba vezeti a lelked.

Egy estéről estére változó performanszról van szó, vagy van dramatikus kerete az előadásnak, ami állandó?

Angéla: Klasszikus értelemben vett színházi előadás lesz, performatív elemekkel. A nézők nézői pozícióban vesznek részt az estén, de arra is van lehetőség, hogy színpadi bejárásuk legyen, viszont nem interaktivitásra kell gondolni. Ez egy kellemes, opcionális lehetőség. Használunk egyébként teljesen jelen idejű dolgokat is, az internetes challenge-ek világában is elmerültünk.

Mint például az Ice Bucket Challenge?

Sándor: Igen, annak egy továbbgondolt verziójával is kísérletezünk.

Angéla: Ezek különböző fizikai fájdalmakra épülő challenge-ek, és mind a mi próbatételeink az előadáson belül. Ahogy az egyik kihíváson túl vagyunk, továbbléphetünk a következő szintre.

Itt azért eléggé túllépünk a klasszikus értelemben vett színházon. A jég így is, úgy is hideg, ezt nem eljátszani, hanem megélni kell.

Angéla: Pont erről beszélgettünk az egyik próbán. Van egy jelenet, ahol átéljük a fájdalmat és aztán jön a következő, ahol el kell játszani ezt a fájdalmat. Mindkettőnek megvan a maga igazsága.

Sándor: A történet igazából arról szól, hogy két lélek a halál után milyen szakaszokba lép be. Minden szakasznak megvan a maga challenge-e, így lép tovább, amíg el nem jut a végállapotig. A szereplők sorozatos döntéshelyzetek előtt állnak. Ezek a próbatételek a döntések meghozatalában is segítenek.

Angéla: Ez nekünk elég terapikus is, hiszen a saját problémáinkat is feldolgozzuk.

Ki a kontroll? Miközben színpadon vagytok, nem látjátok magatokat kívülről.

Sándor: A mai technikának köszönhetően már elég könnyen visszanézhető egy-egy próba. Nem rendezővel dolgozunk. „Kifogalmaztuk” magunkból az elképzeléseinket, és kerestünk egy dramaturgot, Nagy Orsit, akivel kidolgoztuk a történések kottáját. Mivel nonverbális az előadás, szövegkönyvről nem beszélhetünk. Nekünk ez egy jól bevált forma. Másrészt így minden emberhez szól, megszólíthatjuk az itt élő külföldieket is.

Angéla: A dramaturgunk a mi harmadik szemünk, ő fékezi meg a csapongásainkat is. Az ötletek dőlnek belőlünk, de valakinek ezt ráncba kell szedni. Néha a repdeső lila pónik közül vissza kell minket rántani a földre. Ez a hármas felállás nagyon jól működik.

Bábos osztályban végeztetek. Ez mennyire határozza meg a hitvallásotokat?

Angéla: Teljesen. A Halotti Thorban is, és a Nylon Groupos munkáinkban is a mi bábosságunkat keressük. Azt szeretnénk megfogalmazni, hogy a bábos műfaj hogyan, milyen formában érdekel minket. Egy bábos előadás a felnőtteknek is szólhat. Ezen belül keresünk új lehetőségeket. Sokan nem is gondolnák például, hogy mi minden számít bábnak. Mi most felfújt neylon elemekkel dolgozunk, itt anyag mozgat anyagot… Ez is báb.

Sokat beszéltünk az újjászületésről, felszabadulásról. Nektek sikerült a próbafolyamat alatt?

Sándor: Majd február 1-én kiderül. (nevet)

Angéla: Nagyon nagy a tét, ráadásul ezt a lehetőséget egy pályázaton nyertük, a Titánium pályázaton, amit a FüGe írt ki. Hatalmas lehetőséget kaptunk. És hatalmas lehetőséget kapott ez az újfajta bábosság, amit mi neo-báb-flow-nak nevezünk. A szakmai zsűritől ez egy hatalmas bizalom. Mi pedig nagyon szeretnénk bizonyítani. Ha sikerül megcsinálni, amit szeretnénk, biztosan felszabadulunk majd. Mi a munkában hiszünk, tizennégy emberrel dolgozunk együtt. Ha valami csak úgy magától jön, szerintünk az nem igaz. Ebbe a munkába bele kell halni, és akkor, ami születik majd belőle, az csak jó lehet.

Fotók: Kirschner Anna

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra