Mi már olvastuk: Feldmár András – Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?

2015. március 06. |

Minden pénteken olyan könyvekről írunk nektek, amelyeket mi már olvastunk, szerettünk és jó szívvel ajánlunk.

Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?

Első mondat: „Szerintem a gyerekek nem teljesen tudatosan érzékelnek”

A történet: Feldmár András párbeszédes formában osztja meg velünk gondolatait, mesél a saját gyermek és szülő voltáról éppúgy, mint a terápia során feltárt esetek tanulságairól. A könyv a gyermeki létből a felnőtté válás folyamatát három részben ismerteti: csecsemőből gyermek, kamaszok és szülők, végül gyermekből felnőtt. A könyv azonban nem csak a szülőknek ad válaszokat, hanem minden olvasónak. Elmélyülten mesél a fogantatás csodájáról és az egész életen át hordozott sérelmeinkről is, amik azonban – a szerző álláspontja szerint – változtathatóak. Beszél a szégyen, a bűntudat és a bosszú gondolatáról. Feldmár kijelenti, hogy nemcsak magunkért tartozunk felelősséggel, hanem az általunk választott más emberekért is, és azokért a dolgokért is, amiket tudunk. A szülőket arra kéri, keressék meg a bennük lakozó felnőttet és merjenek önmaguk lenni. Mert a szabadság és felelősség nem zárják ki egymást.

Az erőssége: Feldmár könyvében sok olyan gyakorlati kérdésre is választ kaphatsz, mint szülő, hogy megvigasztald-e a babát, ha éjszaka felsír, hogyan lehet boldog egy gyerek a boldogtalan felnőttek közt, mi legyen rendrakással, hogyan kezeld a kamasz gyerekedet, megvédd-e, ha bántják, milyen együtt játszani egy elképzelt világban. Kéri a szülőket, hogy arra bátorítsák a gyerekeiket, szerezzenek élményeket, és éljenek „veszélyes” életet. A legtöbbet ugyanis a saját tapasztalatokból lehet tanulni. A szerző megszívlelendő üzenete: ne zsörtölődj a gyerekkel, leld benne örömödet, úgy ahogy van! Ez a szeretet: örülni a másiknak, úgy hogy van. Nem kell, hogy a szülővé válás egyet jelentsen az örök mártírsággal, lemondással: legyenek elvárásaink a gyerekkel szemben, húzzuk meg a határokat, de közben ne felejtsük el, hogy az élet csodájának köszönhetően vagyunk itt, együtt. Örüljünk neki!

Az íróról: Feldmár András Kanadában élő matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta. Neves kollégáival együtt évtizedek óta arra keresi a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és a tudat sebeitől szenvedő emberek orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett szeretettel teli kapcsolatokból erőt meríteni. Feldmár András a mai napig tanít, publikál, terapeutaként ad tanácsokat és gyakran látogat Magyarországra is.

Hol, mikor olvasd: Ha szülő vagy azért, ha még nem, azért ajánlom. A könnyű, kézbe illő könyvecskét egy-két óra alatt elolvashatod. Este lefekvés előtt vagy egy laza szombat délutánon. Az egyes fejezetek után tesztelheted magad és kipróbálhatod a könyvben javasoltakat. Szórakoztató és tanulságos élményeket szerezhetsz!

HVG Könyvek, 2900 Ft

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében

Már megnyílt a Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban Capa központ

Már megnyílt a Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban