A Samba című film egy bevándorló munkásról szól.
Igen. Az ötlet már az Életravalók forgatásán megszületett, de Eric Tolenado és Olivier Nakache (a rendezők – a szerk.) nem tudták, hogyan foglalkozzanak a témával, míg Delphine Coulin könyvadaptációján nincsenek túl. Egészen addig pedig csak feljegyzéseik voltak a történetről.
A szerepet, mintha rád írták volna. Egy szenegáli bevándorlót alakítasz, aki Franciaországban mosogatófiúként dolgozik, és meggyűlik a baja a bevándorlási hivatallal. Voltak aggodalmaid a karakter miatt, amikor a forgatókönyv első jeleneteit olvastad?
Eric és Olivier írásai annyira jók, elképzelni sem tudom, hogy ne tetszett volna. A Sambában a drámai és a könnyed, komikus pillanatok folyamatosan váltakoznak, ezzel pedig még inkább képesek voltak árnyalni a történetet, anélkül, hogy prédikálnának és kliséket sorakoztatnának fel. Könnyen bele tudtam élni magam a szerepembe. Már a forgatás előtt nagyon izgalmasnak találtam a történetet, ez pedig plusz löketet adott az egész filmnek.
Hogyan készültél fel a szerepre?
Sokszor megnéztem Moussa Touré filmjét, A halászcsónakot, amely egy csapat szenegáli és guineai bevándorló útját meséli el Spanyolországba. Meg akartam érteni azoknak az embereknek a motivációját, akik úgy szállnak hajóra, hogy nem tudhatják biztosan, hol kötnek ki. Persze, néhány hasonló témájú könyvet és filmet is áttanulmányoztam.
A filmben afrikai akcentussal játszol.
Igen, ahogyan a filmben játszó munkások többsége is. Korábban csak azért használtam, hogy megnevettessem az embereket, de most okkal beszéltem így. Nehéz is volt, hiszen az elejétől kezdve a végéig akcentussal kellett beszéltem, de így még életszerűbbé vált a karakter. Igazi kihívás volt, többek között el volt az első dolog, amit Samba szerepének a kedvéért elsajátítanom. A forgatások alatt mondjuk sokszor meg is látogattak az afrikai unokaöcséim!
Mesélj egy kicsit a karakteredről…
Bátor és méltóságteljes srác, aki két lábbal áll a földön, és aki az előrejutásért küzd – ha nem csinálná, a tőle függő afrikai családja szétesne. Sok bevándorlóval együtt ő is azért él, hogy dolgozhasson és másokat szolgáljon, becsülettel. A legtöbb illegális bevándorlónak hasonló élete van ma Franciaországban. Samba azonban egy idő után elkezd magára is gondolni, és itt jönnek a komplikációk. Amikor Samba életét összehasonlítottam az enyémmel, rájöttem, hogy hatalmas távolság van közöttünk. A hozzá hasonló bátor emberek az egész életüket kockáztatják a jobb élet reményében. Én vízummal és útlevéllel utazok, ami lehetővé teszi számomra, hogy legálisan vállaljak munkát. Arra megyek, ahová csak akarok, az egyetlen kérdés, amit a repülőtéren feltesznek nekem, hogy hívjanak-e nekem taxit vagy ne. Szerencsés vagyok.
Samba minél inkább szabadulni akar az elnyomás alól, annál kevésbé tudja, ki is ő valójában.
Mint minden illegális bevándorló élete, az övé is hazugság. Rá van kényszerítve, hogy szerepet játsszon. Ez addig tart, amíg Sambát elkezdi foglalkoztatni, ki is ő valójában. Minden cselekedetének célja, hogy dolgozni tudjon és munkához jusson, aztán találkozik Alice-szal, akit Charlotte Gainsbourg alakít. Ez pedig egy csapásra megváltoztatja az életét.
Alice karaktere ugyanezt a kérdés feszegeti, csak ő a szerelmi életével áll hadilábon.
Bármilyen csoportba is tartozunk, mindannyian elvakultan dolgozunk, és egyszerűen elfelejtjük élvezni az életet. Tetszett, hogy Samba és Alice karaktere véletlenszerűen találkozik össze a filmben, mert a sorsuk szimbiózist alkot egymással: a kapcsolatunk ugyanúgy fejlődik, ahogyan Samba élete jobbra fordul.
Ez az első alkalom, hogy egy szerelmespár tagjaként szerepelsz egy filmben.
És most először írt Eric és Olivier olyan forgatókönyvet, amelyben a szerelmi szál is megjelenik. Színésznőként nagyon szerettem Charlotte Gainsbourgot – hasonlóan éreztem, amikor François Cluzettel találkoztam az Életrevalókban: mindketten az igazi filmszínészeket testesítik meg. A csókjelenet viszont eléggé megijesztett.
Miért, hogy ment?
Kicsit remegtem! Sajnáltam Charlotte-ot. Az idegeskedésem biztosan rá is átragadt – kényelmetlenül éreztem magam és ő is. De nagyon kedves volt és utólag azt mondta, hogy a szégyenlősségünk csak még jobbá tette a jelenetet. A szerelemes párok is ügyetlenek az elején, nem tudják, hogyan fog reagálni a másik fél. Szóval kicsit kínos volt, de a való élet is ilyen. Charlotte igazán elképesztő, nagylelkű és spontán.
Korábban azt mondtad, az Életrevalókig nem is tekintettél magadra színészként.
Igen, de a filmnek hála igazi színész lettem. Amikor Eric és Olivier felajánlotta nekem Driss szerepét, állandóan azt mondogatták, hogy ideje lenne, ha elhinném, hogy színész vagyok.
A forgatás közben sokat improvizáltál?
Igen. Többek között ez az, amit annyira szeretek Eric és Olivier filmjeiben: nem ragaszkodnak megrögzötten az általuk megírt szövegekhez. Előfordult, hogy mást mondtam, mint az eredeti verzió volt, de olyan is volt, hogy pont ők kértek meg rá, hogy változtassak a mondandómon.
Az igaz, hogy a forgatások közben is folyamatosan elláttak instrukciókkal?
Persze, de ez soha nem zavart. Furcsa is lenne, ha egy rendező nem adna instrukciókat.
Sokszor felvettetek egy-egy jelenetet?
Igen, de ez nem zavar. Minél többször vesszük fel az adott jelenetet, annál magabiztosabb leszek. A dízelmotorhoz hasonlítok: be kell melegítenem ahhoz, hogy igazán jó formában legyek. Amikor olyan rendezővel dolgozok, aki már a második felvételnél leállítja a forgatást, mindig kicsit frusztrált leszek, mert tudom, hogy ennél sokkal jobbra is képes lettem volna. Ez az egyik dolog, amiben szeretnék fejlődni: már az első felvételnél is jobban szeretnék teljesíteni. Többek között ezért is jó különböző rendezőkkel együtt dolgozni, mindig tanul az ember valami újat.
A Samba tele van akciójelenetekkel.
Épp ezért, Eric és Olivier gyakran viccelődött azzal, hogy „hollywoodosat” játszunk a filmben. Ez az első alkalom, hogy akciójeleneteket is forgattam velük: kiugráltam az ablakokon, a párizsi épületek tetején rohangáltam és a Saint Martin csatorna mellett is volt egy nagyobb, verekedős jelenet…
A Samba komolyabb film, mint az Életrevalók, nem?
Nem találtam a megfelelő szavakat rá, mikor befejeztük a filmet. Nagyon korán belecsöppentem ebbe a történetbe, minden nap forgattam, mégis meglepetést okozott a film végeredménye. A legtöbb felejthető, komolyabb hangvételű mozi után pár percre „bűnösnek” érzed magad, amiért jobb körülményekben élsz, mint, ahogyan a filmben láttad – ezért is, és a komédia-dráma kettőse miatt is más a Samba. Ez a mozi bár felvet kérdéseket, mégsem kíván válaszolni rájuk. De hát miért is kéne? Nincs tökéletes megoldás, csupán egyes tettek következményét tudjuk biztosan. A Samba egyszerre szórakoztató és informatív mozi – és ez teszi igazán különlegessé.
Mit gondolsz, a népszerűséged kapcsán, és a film hatására a francia emberek jobban felkarolják a bevándorló munkásokat?
Színész vagyok, azért készítek filmeket, hogy szórakoztassak. De büszke vagyok, ha tudok segíteni az embereknek néhány élethelyzet felismerésében és átértékelésében. Hiszek a reményben, a létezés pozitív értelmében. Próbálom ezt a hitet másokkal is megosztani, mert ez nagyon hiányzik a mai világból.
Az Életrevalók hatalmas sikere elől Amerikába költöztél?
Távolságra volt szükségem: le kellett lassítanom, hogy több időm legyen magamra. Az előttem álló hegyek olyan magasak voltak, hogy messzebbre kellett jönnöm ahhoz, hogy kisebbnek lássam őket. Igazán élvezni akartam azt a hatalmas hírnevet, mert az ember életében csak egyszer történik ilyesmi és megrémített a gondolat, hogy el fogok szállni. Én nem akartam ilyen lenni, ezért inkább elővigyázatos voltam.
Kezdő színészként jártál válogatásokra?
Természetesen. És nagyon élveztem. Többek között ez volt az egyik oka annak, hogy nem szálltam el: szabályokat állítottam magam elé. Minden egyes casting előtt megkérdeztem magamtól: „Mégis mit csinálsz itt? Nem is beszélsz jól franciául és senki nem ismer! Azt mondod, színész vagy? Akkor menj oda, és mutasd meg nekik mit tudsz!”Ez működött. Bár minden válogatás kihívás volt, ezzel a motivációval sok önbizalmat szereztem.
És megérte ennyire felspannolni magad?
Abszolút, még a sok visszautasítás ellenére is. Aztán kaptam egy parányi szerepet az X-Men-ben – és ez igazi győzelem volt számomra.
Színészként fejlődtél?
Különböző utakon fedeztem fel ennek a munkának a rejtelmeit. Ösztönösen dolgozom, sokszor például „eljátszom” a partnereimet. Az X-Men és a Jurassic World forgatása előtt egy teniszlabdával „beszélgettem”, így gyakoroltam. Így nemcsak a képzeletemet fejlesztettem, de ennek a módszernek a segítségével tudatában lettem a gyengeségeimnek is. Rájöttem, hogy színészként még nagyon sokat fejlődhetek.
Emberileg is változtál?
Igen, az élet mindig változásra késztet. Az Életrevalók hatalmas sikere felnőtté tett, de az amerikai életem is megváltoztatott. Új dolgokat tanulhatok egy másik kultúrából, új emberektől. Olyan, mintha egy nagy bevásárló körúton lennék és egyre csak gyűjteném az élményeket.
Hogyan látod a jövődet?
Optimista vagyok. Mindkét országban el tudom képzelni magam, sőt, lehet, hogy többen is. A múlt évben például egy dán rendezővel forgattam filmet, de ha holnap reggel felhívna egy koreai producer, belevágnék. Nem állítok magam elé korlátokat: hagyom, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek velem.
(A Samba című filmet március 19-től vetítik a hazai mozik a Vertigo Média forgalmazásában.)
