Coco König: „Boldog és hálás vagyok ezért a szerepért”

2015. április 21.
Coco König és Brian Cox főszereplésével az angliai Kentben forgatták Edelényi János magyar-angol koprodukcióban készülő új filmjét, Gondűzők címmel. A magyar származású ifjú színésznővel a filmről, a szerepről és a jövőről beszélgettünk.

Legutóbbi találkozásunkkor, a Berliner Ensemble színpadán játszottál, és az érettségidre készültél. Azóta óriásit fordult veled a világ…

Ez így van, tavaly májusban Svájcban szereztem meg az IB diplomámat, ami egy nemzetközi érettségi. Még nem tudtam pontosan, hogy a sok tervem közül melyikbe vágjak bele, amikor Edelényi János, rendező egy készülő magyar-angol film castingjára hívott a nyáron. Igazság szerint, pont a marieclaire.hu-n megjelent korábbi interjúm keltette fel az érdeklődését… Váratlanul ért ez a fantasztikus lehetőség.

Mi volt a feladatod a castingokon?

Három különböző meghallgatáson vettem részt. Átvettünk pár jelenetet a filmből, Shakespeare-t kellett mondanom és hosszasan elbeszélgettek velem. János a rendező és Berger József a film producere Bécsben is meglátogattak, mivel ott élek. Júliusban tudtam meg, hogy megkaptam a szerepet.

Coco a forgatáson Emilia Fox-szal. (A háttérben Edelényi János, rendező.)

A film forgatása most fejeződött be. Olyan nagyágyúkkal dolgoztál együtt, mint a Golden Globe-díjra jelölt Brian Cox, aki A rettenthetetlenből vagy a Trójából lehet itthon ismerős. Hogyan fogadtak?

A főszereplő, Brian Cox partnereként játszani óriási megtiszteltetés, elismert Shakespeare-színész, számos nagysikerű mozifilmben szerepelt. Angliában istenként tisztelik, elképesztő volt vele dolgozni. A zongoristából ismert Emilia Fox és a Majd újra lesz nyár sztárja, Anna Chancellor is nagy neveknek számítanak, így természetes, hogy izgultam a közös munka előtt. Lukáts Andor volt az egyetlen magyar színész rajtam kívül. Szerencsére mindenki segítőkészen állt egymáshoz, igazi csapatmunka részese lehettem.

Szereped szerint egy magyar lányt alakítasz, aki színésznőnek készül.

A film az általam megformált fiatal magyar lány és az egykor ünnepelt sztárszínész Sir Michael Gifford találkozásának történetét meséli el. Dorottya álma, hogy felvételt nyerjen a Királyi Színiakadémiára, ezért elvállalja a nagybeteg öreg színész (Brian Cox) ápolását, és titokban abban bízik, hogy a színészet fortélyait és a szép angol kiejtést is elsajátítja majd a betegápolás közben. Kettőnk kapcsolatáról szól a film.

És mit ad egymásnak ez a két karakter?

A leépülő félben lévő színész egy igazi legenda, aki nem igazán érti, hogy hogyan kerülhetett ilyen állapotba. Egy gyönyörű kastélyban él, de szomorú, nincs jól. Én egy nagyon pozitív lány szerepét játszom, aki jókedvű, vicces és tele van élettel. Az öreg színészen kívül, senki nem kedveli igazán a házban, de a film végül váratlan fordulatokat tartogat mindkettejük számára. Nem szerelmi kapcsolat, hanem egy nagyon mély barátság alakul ki közöttük.

Mennyit kell magyarul beszélned?

A filmben elhangzott beszédnek csak öt-hat százaléka játszódik magyar nyelven, a többi angolul folyik. Nagy előnyt jelentett, hogy jól beszélek angolul. A magyar akcentusomat picit csiszolnom kellett a forgatás előtt, Lukáts Andor és Molnár Piroska segítettek a felkészülésben. Piroskával egy hétig tanultam Budapesten, nagy élmény volt vele dolgozni.

Coco és Anna Chancellor színésznő a Gondűzőkben

A pályád elején állsz, és máris egy kiemelkedő produkcióban szerepelhetsz.

Mostanáig csak színházban dolgoztam, ez valóban az első filmem, így elmondhatatlanul boldog és hálás vagyok ezért a szerepért. Örülök, hogy ez az évem a színészetről szólt, szerettem volna kihasználni ezt az időt, mielőtt továbbtanulok. Sokat tanultam, fontos állomások ezek. Ilyen volt Párizs is, ahol két hónapon át játszhattam a legjobb francia színészekkel a híres Odeon színházban a Luc Bondy által rendezett Ivanovban.

Miben látod a színház és a film közötti különbséget?

Azt hittem, több hasonlóság van köztük, de időközben rájöttem, hogy annyira különbözik egymástól a két műfaj, mint a foci a tenisztől. A filmben egy közeli minden arcrezdülést megmutat, a színházban ez legfeljebb az első sorból látszik. Nekem tetszik az a tudatos és precíz munka, az a megfeszített koncentráció, akár napi tizenöt órán át, amitől egy mondat tökéletes lesz. Imádom a színházat, de a film is egyre jobban érdekel.

Hogyan tovább?

Szeptembertől egy amerikai egyetem bölcsészkarára fogok járni. Szerintem színésznek sokan készülnek, de ha az ember tanul még mellette valami mást, amihez bármikor vissza lehet térni, az plusz. A karaktermegformálásban is hasznát láthatom később. Ha közben jönne egy új lehetőség, bármikor halaszthatok.

Mikor láthatjuk az elkészült filmet?

A tervek szerint a film már az év végén a mozikba kerülhet, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Izgatottan várom a fogadtatását.

Fotók: Sárközy Mariann