Az Alkonyat-filmekkel szemben fennálló (némiképp már sikknek számító) averzió odáig vezetett minket, hogy ma már mindenki csak kényeskedve húzza a száját, mikor ajánlok neki egy szuper új-zélandi vámpírfilmet. Tény, hogy a vámpírfilm zsánerének reneszánsza új, szokatlan formákat eredményezett, de miért ne lehetnének ezek ötletesek, egyediek és hihetetlenül szórakoztatóak? Mert hogy a Hétköznapi vámpírok biztosan az lett.
Persze bevallom, valószínűleg én se ültem volna be a moziba erre a filmre, ha nem győz meg róla egy barátom, aki elkötelezett Flight of The Conchords rajongó. A nálunk Slágermájerek néven futott Flight of the Conchords című sorozat kevés ismert sorozathoz hasonlítható, és még a zenés vígjáték műfaja sem visz közelebb a Bret McKenzie-Jemaine Clement duó pazar munkásságához. Lényeg a lényeg, hogy a már emlegett Clement és Taika Waititi fejéből pattant ki a vámpíros áldokumentumfilm ötlete, akik a filmben fel is tűnnek Vladislav és Viago szerepében. Sok a párhuzam a sorozattal, szóval Flight of the Conhords-rajongóknak kötelező darab!
A film legnagyobb különlegessége az egyedi forma, illetve forma és tartalom közti disszonancia, ami a fő humorforrást jelenti. A Hétköznapi vámpírok ugyanis a dokumentarista stílust veszi kölcsön, pedig ez a fajta képalkotás, a kameramozgások, a beszélő fejek, mind a valóság hitelesítését hivatottak jelezni. Megszoktuk, hogy a dokumentumfilm „igazi”, és épp ezért hatásos az áldokumentum-filmek megtévesztő hatása, de hát ki hinné el, hogy Új-Zélandon tényleg a mosatlanon veszekszik három piperkőc vámpír?
Vladislav (Jemaine Clement), Viago (Taika Waititi) és Deacon (Jonathan Brugh) három vámpír, akik közös kúrián osztoznak – mert így olcsóbban jön ki a lakbér, ugye – és a film értelmében beengednek egy dokumentumfilmes stábot otthonukba, hogy megmutassák hétköznapi életüket. Aminek épp olyan elemi része a házimunka felosztása, mint a barátok elfogyasztásának kérdése, vagy az esti buli kiválasztása. Néha összebalhéznak a környék farkasember bandájával, néha véletlenül átharapják a nyaki ütőeret, ami összevissza fröcsköl Viago drága kanapéjára (hiába a leterített újságpapír) – hétköznapi dolgok egy vámpír életében. A műfaj hagyományos elemeinek keverése a dokumentarista stílussal és az oda nem illő elemekkel elképesztően furcsa, mégis nagyon szórakoztató filmet eredményez. A kamera jelenlétével minden szereplő tisztában van, ez a leleplezettség pedig frappáns kitekintéseket, összekacsintásokat is eredményez.
A legjobb poénokat az olyan eredeti és ötletes elemek hozzák, mint az abszurd szituáció közepébe elhelyezett teljesen normálisan viselkedő karakter, jelen esetben Stu (Stuart Rutherford), aki próbálja bevezetni a maradi vérszívókat a közösségi média és a legfrissebb zenei stílusok világába. A filmben elhelyezett interjús epizódok különösen üdítőek, és nagyon bízom benne, hogy Vladislav (sajnos nyomdafestéket nem tűrő) szendvicses hasonlatát még sokan, sokáig fogják idézni.
Premier: április 23. (Cinetel Kft.)
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben is!
