Lisa Simone: “Egy csodának tartom az életet”

2015. április 28. |

Az idei Jazztavasz fesztivál világhírű sztárjával, a május 7-én Budapesten is koncertet adó Lisa Simone-nal beszélgettünk a nehéz gyermekkoráról, meseszerű karrierjéről és persze legendás édesanyjáról, Nina Simone-ról.

Olyan vezetéknévvel, mint a Simone, tartottál tőle, hogy énekesként legendás édesanyádhoz, Nina Simone-hoz fognak hasonlítani?

Nem, ez még soha nem jutott eszembe. Mindig is önálló voltam, független édesanyámtól – legalábbis annyira, amennyire az szerettem volna lenni. Azonban a dzsesszrajongók számára igazi kihívás volt különválasztani engem és anyukámat.

Miért döntöttél úgy 18 évesen, hogy beállsz az Amerikai Egyesült Államok Légierejéhez?

Mert fiatal voltam és türelmetlen. A nagyon gondosan megtervezett egyetemi tanulmányaim nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Akkoriban valami nagy változásra vágytam. Az édesanyámat természetesen sokkolta a hír – még mindig nevetek, amikor eszembe jut, milyen arcot vágott!

Tíz évvel később pedig felfedeztek egy németországi pubban. Pontosan hogy is volt ez?

Éppen az egyik barátnőmmel borozgattunk Frankfurtban, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve odamentem a zongoristához, és elkezdtem vele énekelni. A hallottak úgy megfogták a barátnőmet, hogy a következő héten, a fodrászatában már mindenki ismerte a nevem. Az egyik vendége, Joan Faulkner (híres amerikai dzsesszénekesnő) felfigyelt rám, és megkérdezte, lennék-e az egyik vokalistája. Nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, azonnal igent mondtam.

Pár évre rá már a Broadwayn énekelhettél… Tanultál előtte énekelni egyáltalán?

Dehogy! Egész életemben énekeltem, de a Broadway előtt nem kerültem profi kezekbe. Nagy különbség van aközött, hogy otthon énekelgetünk, vagy tudatosan fejlesztjük a hangunkat: a Broadway megtanított rá, hogy egyszerre tiszteljem a színpadot és a közönséget is, hogy még jobban vigyázzak a hangszálaimra, valamint rengeteg önbizalomra is szert tettem az ott töltött évek során. Ezeket mind-mind hasznosítom a mai napig.

Milyen tanácsot tudnál adni egy kezdő énekesnek, aki fejleszteni szeretné a hangját?

Van egy mesterképzésem azok számára, akik énekesnek készülnek. Hangképzést és előadást tanulunk, valamint mindegyik tanítványommal külön-külön foglalkozok, mert nincs két egyforma hangszín, mindenki más típusú fejlesztést igényel.

És te milyen útravalót kaptál az édesanyádtól?

Azt mondta, hogy ne görcsöljek rá az énektanulásra és az instrukciókra, „baby, te nagyon is tudsz énekelni”. Többször hangsúlyozta, hogy ne koncentráljak annyira a színpadi fellépéseimen, mert az meglátszódik az eredményen. Megfogadtam a tanácsait, ennek ellenére még mindig 110 százalékot nyújtok a koncertjeimen.

Mi a különbség a legutolsó, All is Well című albumod és az előző lemezeid között?

Az All is Well elsősorban a saját zenei világomat jeleníti meg – sok dal például már évekkel ezelőtt meg lett írva, de csak most jött el az idő, hogy bemutassam őket. Nagy élmény ezeket a számokat előadni, mert velük együtt tömegeknek adhatom át a pozitív életszemléletemet és a jó hangulatomat is.

Már az egész világot körbeutaztad, és az a munkád, amit a legjobban imádsz a világon. Vannak még beteljesületlen álmaid?

Nincsenek! Egy sem jut eszembe. Azt hiszem ez a mérhetetlen boldogság!

Mit mondanál az édesanyádnak, ha újból találkoznátok?

Hogy mennyire hiányzik és hogy mennyire nagyon szeretem őt. De azt is megkérdezném tőle, milyen a túloldalon lenni.

Dalírás közben mi inspirál?

Az életem. És az a sok tapasztalat, amivel az életem során gazdagodtam.

Nem volt könnyű gyerekkorod. Ez mennyire befolyásolta a zenei karriered?

Többé nem nézek hátra. Az egész életemmel számot vetettem: egy csodának tartom az életemet, sőt magát az életet! Azt csinálhatom, amit szeretek, ami boldoggá tesz és ami jókedvre derít. Remélem, másokat is inspirálni tudok az életutammal. Ha én meg tudtam csinálni, bárki más is valóra tudja váltani az álmait.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem” interjú

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem”