Hat dal, egy nő

2015. május 21.
Május 22-én záró akkordjához érkezik a Pannon Filharmonikusok idei budapesti hangversenysorozata. A komolyzenét a gasztronómiával ötvöző évad zárókoncertjén Weber, Richard Strauss és Sosztakovics műveit játssza az együttes, a közönség pedig a zenei élmény mellett Segal Viktor chef ételkreációját is megízlelheti.

Weber Euryanthe című operájának nyitánya ma is kedvelt és gyakran játszott kompozíciója a komolyzenei palettának, annak ellenére is, hogy a teljes mű korabeli elismerése elmaradt. Az opera nyitányát a koraromantika hangszeres zenéjének eklatáns példájaként hivatkozzák, és gyakorta szerepeltetik hangversenyek felvezető darabjaként.

Bár egy másik művészeti ágban, szintén a koraromantika kiemelkedő képviselője volt Clement Brentano, kinek munkásságára Richard Strauss is felfigyelt. A koncert címadó zeneművét, a zongorára és szoprán hangra komponált, későromantikus Hat dalt Brentano versei alapján írta a zeneszerző. Strauss művében a Pannon Filharmonikusok szólistapartnere Miklósa Erika világszerte elismert szopránénekes lesz.

Sosztakovics V. szimfóniája élete egyik legnagyobb sikerét hozta a zeneszerzőnek, a német szimfonikus hagyományok megújításának tekinthető zeneművet korabeli bemutatóján fél órás tapsviharral fogadta a közönség.

A Pannon Filharmonikusok 2014/2015-ös koncertsorozatában a zene ihlető erejét a gasztronómia. mint friss művészeti forma közvetítésével igyekszik megmutatni.

A Művészetek Palotájában adott hangversenyek szünetében a közönség Segal Viktor ételkreációit kóstolhatja meg.

A koncerten a pécsi társulatot Vass András állandó karmester dirigálja.

Előadások: május 22. Művészetek Palotája, május 23. Pécs, Kodály Központ