Závada Péter: „Nem vagyok már kamasz”

2015. június 19. |

Nagy szükség van mostanság Závada Petire a Belvárosi Színházban. Gőzerővel zajlanak ugyanis a Hair című musical kóruspróbái. A Mohácsi János által rendezett előadás dalai ugyanis eredeti Závada szövegekkel szólalnak meg - először június 24-én.

Tudnak nélkülözni?

Tudnak, bár most, hogy a dalokat tanulják be a színészek, azért jobb, ha ott vagyok. Látom, hallom, ha valamit finomítani, változtatni kell, mert mondjuk mégsem úgy illik oda az a szó, vagy a színészhez nem passzol, nem áll rá a szája, akkor kicserélem.

Ezek szerint engedékeny vagy, már ami a szövegeidet illeti?

Ha valamit, akkor azt megtanultam az elmúlt években a színházi munkáim során, hogy az élő szerzők mindig a rendezővel együtt dolgoznak a szövegen, ráadásul nem gondolom, hogy tévedhetetlen lennék. Az első változatot így is, úgy is megmutattam volna egy szerkesztőnek. Most annyi változott, hogy Mohácsi Jánosnak a darab rendezőjének mutattam meg, illetve Kovács Mártonnak, aki a zenékért felelős.

Hogy merült fel egyáltalán a neved a Hair című darab kapcsán?

Fogalmam sincs. Gondolom kellett valaki, aki tud angolul, meg tud prozódiában fordítani.

Miért kell egyáltalán újrafordítani a szövegeket?

Ennek nagyon prózai oka van, a meglévő fordítással nem voltak megelégedve, és szerettek volna egy új változatot hozzá. Nem tisztem megítélni az előző változatot, mondjuk nem is tudnám, mert szándékosan nem olvastam el, hogy ne befolyásoljon, sőt a filmet is angolul láttam, pedig ott állítólag feliratozták a dalokat. Tényleg így volt?

Így, és ha jól emlékszem, akkor a Grateful Deadből nagyszerű halott lett.

Jó, hogy pont őket hoztad fel, ezt az ikonikus hippi zenekart, akik meghatározták ezt a korszakot, itthon mégis nagyon kevesen ismerik őket. Hiába működik az a sor, hogy „Nem ebből élek meg, mint a Grateful Dead”, ki kellett találni valamit a helyére, hogy egy olyan zenekar szerepeljen a dalban, amit esetleg a közönség is ismer, és akiknek a nevére ritmus is kijön. Jó lenne egyébként, ha minden előadáshoz újra lehetne fordítani az eredeti szövegeket. Nézd meg a Zsótért (Zsótér Sándor, rendező), aki Ungár Júliával újrafordítja a Csehovokat, Ibseneket, vagy Varró Danit, aki újragondolja a Rómeo és Júliát.

Az érthető, ha egy olyan szöveget tesznek közérthetőbbé, amit a mostani középiskolás generáció nem értene. Na, de a Hairnél nincs ekkora generációs szakadék.

De nincs is belőle igazi műfordítás. Nem tudom, hogy az én változatom milyen lesz, és őszintén szólva óriási stressz van rajtam, mert mindenkinek olyan nagyon sokat jelent ez a darab. Én már csak dacból sem vagyok hajlandó belebolondulni ebbe, hogy úristen a Hair.

Nem vagy túlzottan oda ezért a történetért.

Adott esetben még kritizálni is hajlandó vagyok, de ezt megtették már előttem is, sőt, amikor bemutatták, nagyon sokan kiakadtak, amiért a történet megmaradt a kliséknél, és nem tudta megmutatni azt, amiről igazán szólt ez az egész korszak. Én azt gondolom, hogy ez egy musical, aminek az a dolga, hogy szórakoztasson, és nagyon kíváncsi vagyok Jánosék (Mohácsi János a darab rendezője), mit hoznak ki belőle, vagy milyen új színt adnak neki. Tényleg nem voltam soha túlzottan elájulva a sztoritól, még akkor sem, amikor először láttam. Talán egy nagyon rövid ideig hatott rám a Berger-sztori a trapézgatyával együtt, de elég hamar el is múlt. Ez legalább garancia arra, hogy nem vagyok elfogult, és bátran hozzá merek nyúlni a szöveghez.

Visszatérve a fordításhoz, ha te most kihagyod mondjuk a Grateful Deadet, akkor előbb-utóbb ki fog kopni a köztudatból egy zenekar, amit már most sem ismernek túl sokan. Van felelősséged is ebben, igaz?

Azt a kérdést kell először is tisztázni, hogy én most az előadáshoz készítek szöveget, vagy a daloknak csinálok egy önálló fordítást. Ha az előbbi, akkor igazodnom kell ahhoz, hogy a rendező mit akar aktualizálni. Ha viszont úgy gondolkodom, hogy meglesz ez a fordítás, és esetleg 15-20 év múlva is ezekkel a szövegekkel fogják játszani ezt a darabot, sokkal nagyobb rajtam a felelősség, és akkor már az sem mindegy, hogy kihagyom-e a Grateful Deadet, vagy sem. Nem akarom kihagyni egyébként. Többek között azért nem, mert nagyon nem szeretem azt az attitűdöt, ami hülyének nézi a nézőket. Butítsuk le minél jobban, jöjjenek sokan, értsenek mindent… Ezért nincs közönségnevelés se a színházban, se az irodalomban. Szerintem, ha valakinek tetszik az előadás, meg tetszenek a dalok, az majd otthon leül a számítógépe elé, és beüti a keresőbe, hogy Grateful Dead, tudni fogja, hogy miről van szó. Vagy ott van Thimothy Leary a Manchaster England Englandben. A hippi korszak bálványozott filozófusa, pszichológusa, drogszakértője volt, de nem ismerik, nem tudják, ki ő, ezért nyilván egyszerűbb lenne kihagyni. Én viszont azt mondom, ne hagyjuk ki, ne úgy hozzuk át a jelenbe ezt a darabot, hogy lebutítjuk.

Mi van veled a színházon kívül. Kötet, zenekar?

Új kötet, új lemez. Az előbbi szeptemberben jelenik meg, hamarosan leadom a kéziratot a szerkesztőnek, az utóbbin pedig dolgozunk, szeretném, ha októberre elkészülnénk.

Az Ahol megszakadról azt mondtad, egy jól nevelt kötet lett. A következő is az?

Főként gyászversek, és nyilván nem lesznek annyira szépen élére vasalva, mint az Ahol megszakad versei. Annál is inkább, mert formailag szabad versek. Nagyobb mozgástér, nagyobb szabadság a nyelvhasználatban, ráadásul egy csomó gátlásomtól sikerült megszabadulni, szóval, ha akkor azt mondtam, hogy jól nevelt, akkor erre azt mondom, hogy bevállalósabb.

Mitől voltak gátlásaid?

Például attól, hogy meg kellett tanulnom verset írni. Úgy gondolom, hogy addig nem tudsz szabad verset írni, ameddig nem tanulod meg, hogy kell formában verset írni. Nem akartam kihagyni a szakmai részt, ezért megtanultam, és ezért tudom most a Hairt fordítani. Persze ott volt a megfelelési kényszer több irányból is, mert meg akartam felelni az apám generációjának, meg akartam felelni a saját generációmnak is, de most már egyre inkább azt veszem észre, hogy ezek a szorongások kezdenek leépülni. Ahogy jönnek a sikerélmények, úgy nő, ha lassan is, az önbizalmad, és elengeded ezeket.

A formában írt verseket muszájból írtad, vagy élvezted azért?

Szerintem sokszor az volt a baj, hogy túlságosan élveztem. Gondolj bele, Akkezdet Phiaiban tizenöt éve rímekben gondolkodom, nekem ez volt a természetes. Megkeresni azt a szót, ami odaillik, addig próbálgatni, ameddig szépen nem cseng. Egy évig például majdnem csak szonetteket írtam, és nagyon élveztem.

Kamaszként volt forradalmár időszakod?

Soha nem voltam világmegváltó típus. Bennem dac volt, meg elégedetlenség, és mivel elég sok trauma ért gyerekkoromban, hamar kiábrándult lettem. Sosem volt meg bennem az a lelkesedés, hogy itt majd egyszer minden jobb lesz. Inkább egzisztencialista felfogásom volt (nevet).

Egy egzisztencialista kiskamasz?

Valami olyasmi.

Ki lehet nőni?

Nem hiszem. Bár, ahogy mostanában néha érzem magam… Lehet, hogy mégis.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész fuvolaművész

Siker határokon túl: Győri Noémi fuvolaművész