Privát rehab ‒ Mozikban az Amy Winehouse-film

2015. július 09. |

Július 9-től, mától vetítik a mozik az Amy ‒ Az Amy Winehouse-sztori című filmet. Nagy port kavart, szétszedik egymást a népek, hogy kinek van igaza meg kinek a hibája az egész, de nem ezért érdemes megnézni. Csakis miatta, Amy miatt.

Pont 2011-ben lépett volna fel Szigeten. A mai napig meg lehet nézni a plakátot. Aztán legkésőbb az ominózus belgrádi koncert után tulajdonképpen meg is előlegezte a világ, ami július 23-án megtörtént. Nem az következett be, amitől tartottunk, hanem amit vártunk. A legenda pontosan addig hízott, amíg a kiszámított íve engedte, bérelt hely az arcképcsarnokban, papírforma szerinti drámai végjáték és befejezés ‒ drogosmítosz, szerelmesmítosz, kegyetlenapa-mítosz, szemétshowbiznisz-mítosz, pipa. Az Amy Winehouse-film részben attól működik ilyen remekül, hogy tételesen bontja le ezt a rengeteg baromságot az énekesnő körül, és elég sokféleképpen igyekszik megmutatni, hogy az a pattanásos, szégyellős, folyton éhes és elég nagypofájú kiscsaj hányszor állt fel a padlóról addig, amikor egyszer már nem sikerült. És hogy tényleg a valaha volt egyik legnagyszerűbb énekesnő volt.

Felbecsülhetetlen értékű és hihetetlen mennyiségű archív felvételt vonultat fel a film: telefonokkal, kézikamerákkal készült házi videókat, koncerteket, interjúkat, fotózásokat és díjátadókat, amelyeket közben folyamatosan narrálnak a barátok és a kollégák. Látjuk Amyt, ahogy a tinédzserkori csinos sikerek után szép lassan megroppantja a médiafigyelem, ahogy a taknyán-nyálán csúszó férje és a pocakos, markát tartó papa mellett már meg se kottyan a heroin, és számolatlanul jönnek-mennek a crackpipák, aztán ahogy a füstjükkel elszáll minden, amiért valaha érdemes volt mikrofon mögé állni. Ideig-óráig az alkotás meg az éneklés afféle privát rehabként működik, de a legmagányosabb pillanatokból végül már ezek sem segítik fel.

Hosszan és nehezen készült Asif Kapadia dokumentumfilmje, lassan adták be a barátok is a derekukat, és már a mozikba kerülés előtt (a cannes-i világpremiert követően) óriási vitákat váltott ki. Miért pont a drogos Amyről kellett. Miért pont így. Megmenthette volna a családja. Megmenthették volna a barátai. Így a szemét apja, úgy a nyomorult férje. A pénzeszsák menedzser, a gyáva barátok, a rohadék bulvár. Szerencsére a film nem mutogat ujjal, és nem próbálja ilyen végtelenül leegyszerűsíteni az Amy-mesét. Torokszorító pillanatok ettől függetlenül bőséggel jutnak, és mondjuk a háttérzene sem az örömóda.

Amy Winehouse-nak minden ujjára jutott egy függőség. Nehéz természetű csaj volt. Egy csomó mindenben gyenge és gyámoltalan. De fergeteges humora és nagyon éles esze volt (ezt vegytisztán visszaadja a film). Meg nagyon-nagyon jó számai. És végül is egy ilyen boldogtalan, pálcikalábakon egyensúlyozó életben, amilyen neki volt, ez nem is rossz arány.

Forgalmazza: Vertigo Média

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra