Karosi Júlia és a New York-i szaxofonos koncertje

2015. július 28.
A fiatal énekesnő rangos helyeken énekelt már itthon és külföldön is. Most Budapesten és Kapolcson is fellép egy vendégszólistával, Tobias Meinharttal kiegészülve.

Karosi Júlia a saját, 2010-ben alapított kvartettjével koncertjein mostanában főként második lemezének anyagát adja elő. A Hidden Roots című lemez a New York-i Dot Time Records kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben. Az albumon a New Yorkban élő fiatal szaxofonos, Tobias Meinhart is játszik a magyar formációval, most pedig együtt hallhatjuk őket augusztus 1-jén 20 órától a Budapest Jazz Clubban, majd másnap, augusztus 2-án 17 órától Kapolcson, a Művészetek Völgyében, egészen pontosan a Harcsa Veronika Jazzudvarban.

A Hidden Roots című album, amelyről már mi is írtunk, főként Karosi Júlia saját szerzeményeit tartalmazza, néhány népdal-feldolgozással együtt. A dinamikus zene magán viseli a magyar és a közép-európai zene ritmikai sokszínűségét. Karosi Júlia számára a jazz hagyományain túl fontosak a népdalok és Bartók művei, az énekesnő ezeket a belső gyökereket igyekezett felkutatni, és ezen gyökerek alapján meghatározni a saját zenei identitását.

Korábbi interjúnkat Júliával itt olvashatod!