Mi már olvastuk: Holly Lynn Payne: A damaszkuszi rózsa

2015. október 23.
Minden pénteken olyan könyvekről írunk nektek, amelyeket mi már olvastunk, szerettünk és jó szívvel ajánlunk.

Holly Lynn Payne: A damaszkuszi rózsa

Az első mondat: „A lány az 1256-os év hatodik hónapjának hatodik napján született egy tánc árnyékában.”

A történet: A varázslatos történet a 13. századi Perzsiába röpít el minket. Damascena, aki nevét a virágzó rózsákról kapta, árvaként nevelkedik egy rideg monostor falai között olyan korban, amikor a boszorkányüldözés és a véres kezű gyilkosságok mindennaposak voltak. A magányos lányt kegyetlen nevelője és a kilátástalansága vezeti el egy furcsa öregember, spirituális tanítója házába. Szép lassan ébred rá különleges képességeire és a rózsákkal való kivételes kapcsolatára, amin keresztül utat találhat az emberek szívéhez és önmaga megbecsüléséhez.

Az erőssége: Olyan erős, érzékletes képi világ tárul elénk, hogy szinte érezzük a rózsák illatát és a vér súlyos szagát. Úgy tűnhet, mintha az írónő Ken Follett Katedrálisát Coelho írásaival keresztezte volna – kifejezetten a női lelkeket megcélozva. Ha szívesen olvasunk legendákról és spirituális ébredésekről bátran vágjunk bele, jól fog esni egy kis alámerülés egy régi kor érzelmekkel teli meséjébe.

Az íróról: Holly Lynn Payne Kaliforniában él kislányával. Eddig négy könyve jelent meg Amerikában, a Kingdom of Simplicity a legismertebb regénye, mely saját élményeken alapszik. Egy részeg teherautó sofőr elütötte Payne-t, ez ihlette a megbocsátásról szóló írást. Újságíróként végzett az egyetemen, de az utóbbi években alternatív gyógyászat és holisztikus orvoslás területén is végzett tanulmányokat. Az írás mellett, más írókat oktat és segít.

Hol, mikor olvasd: Buszon, evés közben, mindegy milyen körülmények között, csak hagyjanak olvasni. Olyan könyv, amely nem hagy maga után űrt.

General Press, 2967 Ft