A hajunknál fogva lógás titkos tudománya

2016. február 10. |

Titkos cirkuszi mutatványt kutatott fel és tanult meg két finn művész: Sanja Kosonen és Elice Abonce Muhonen a hajuknál fogva lógnak. Önállóan, saját kutatásaik alapján két év alatt sajátították el az ősi kínai tudományt, hogy aztán megalkossák a Hajánál fogva előadást. A produkcióban a hajjal, mint a nőiesség szimbólumával játszanak: finom nőből amazonná, vagy éppen hajuknál fogva rángatott szeretővé válnak.

Sanja Kosonen hétévesen járt először cirkuszban, ott találkozott a hajon lógás művészetével, ami azonnal megbabonázta. „Ez volt az első cirkuszi élményem. Annyira csodálatos és erőteljes volt, hogy nem bírtam kiverni a fejemből”. Később kötéltáncos lett, találkozott Elice Abonce Muhonen trapézművésszel, akivel közös munkába fogtak.

Mivel a trapéz és a kötél nem igazán passzol egymáshoz, úgy döntöttek, utánajárnak a hajon lógás titkainak, elsajátítják azt, és előadást készítenek belőle. Az Kínából eredeztetett ősi mutatvány már önmagában is kuriózum: általában olyan nők hordozzák ezt a tudást, akiket a felmenőik avattak be annak rejtelmeibe. Sanja és Elice azonban nem örökölték, hanem gyerekkori álmukat megvalósítva küzdöttek meg érte. Két évig keresték a titkot, mígnem kifejlesztették a tökéletes technikát és a kontyot, ami nemcsak hogy elbírja őket, de még mutatványokra is képesek „lebegés” közben. Az így felélesztett régi trükkhöz hozzáadták a történetet, a friss, újcirkuszos gondolkodást, az elrugaszkodást a megszokottól, az újdonságra törekvést.

A hajhoz rengeteg kulturális jelentés kapcsolódik: egyszerre erős és törékeny, a nőiesség, de a hatalom szimbóluma is. Ugyanúgy kapcsolódik hozzá a szépség és a termékenység, mint ahogyan a szégyenérzet is. Ezek az ellentétek inspirálták a két előadót, hogy létrehozzák egyszerre mesebeli és iszonyúan humoros előadásukat.

Február 11-én és 12-én a Trafóban két alkalommal láthatjuk Sanja Kosonen és Elice Abonce Muhonen, avagy a Galapiat Cirque Hajánál fogva (Capilotractées) című előadását.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében