Mi már olvastuk: Daniel Kehlmann – F

2016. április 01.
Péntekenként olyan könyveket ajánlunk nektek, amelyeket olvastunk, szeretünk és remélhetőleg, ti is szeretni fogtok.

Daniel Kelhmann – F

Az első mondat: „Évekkel később, mikor már teljesen felnőttek és mindegyikük kifejlesztette boldogtalanságának sajátos formáját, Arthur Friedland egyik fia sem tudta visszaidézni, kinek az ötlete volt megnézni a hipnotizőr előadását azon a délutánon.”

A történet: Rendhagyó családregény, amely négy férfi beteljesületlen sorsát tárja elénk. A nihilista író, Arthur egyik napról a másikra hagyja el három fiát, akik felnőve középszerűen tengetik napjaikat. Egy Isten létezését tagadó pap, egy festő hagyatékának rafinált gondozója, valamint egy üldözési mániás vagyontanácsadó gondolatait ismerjük meg. Ne keseredjünk el a hazugságok és látszatok világától, mert az elrontott életek bánatán átragyog a remény, a szépségbe, hitbe és az apró örömökbe vetett bizalom.

Az erőssége: A párhuzamos történeteket a világot mozgató rejtett erő, a látszólagos véletlenek vihart kavaró hatása szövi át, az író mesterien keveri az egymásba fonódó sorsok szálait, míg végül mi is elhisszük: az élet a nagybetűs F, avagy a Fátum, az elrendeltetettség, amely ellen nem érdemes tiltakozni. Finom, ironikus humor, jól eltalált, emlékezetes mondatok és meglátások sokasága a könyv.

Az íróról: A müncheni születésű kortárs szerző Bécsben tanult filozófiát, ám olyan jól ment neki az írás, hogy hamar átpártolt szépirodalmi alkotásokra. Eddigi legnagyobb sikere a 2005-ben megjelent A világ fölmérése, amely Humboldt és Gauss életéről és a modern tudomány keletkezéséről szól. Daniel Kehlmann tagja a Mainzi Tudományos és Irodalmi Akadémiának.

Hol és mikor olvasd: Esős délutánokon, amikor nincs kedved kikelni az ágyból. Rendelj mellé pizzát! A morzsák nem fognak érdekelni. Rájössz, hogy vannak dolgok, amikkel nem érdemes foglalkozni.

Magvető, 3126 Ft