Egy kedves, kalapos srác – interjú Charlie Winstonnal

2016. április 20. |

Kalapos srác biciklizik keresztül, egy képeskönyvbe illő falucskán Audrey Tautouval, és közben arról énekel, hogy mennyire szereti a lány mosolyát. Meg mindenét. A legtöbben így szerették meg az angol énekes-dalszerzőt, Charlie Winstont, és már csak április 25-ig kell várni, hogy a kedves, kalapos pasit élőben is láthassuk, hiszen Budapesten koncertezik. Mielőtt azonban színpadra lépne, vállalkozott egy kora reggeli telefonos interjúra.

Korai az interjú?

A felkelés volt korai… Fél hétkor már ébren voltam, mert indulok Tunéziába egy koncertre, és még be kellett csomagolnom. Nagyon szeretem Tunéziát, volt is már ott koncertem, csak tudtam volna még pihenni, de hát ez van. Egyébként Budapestet is nagyon bírom, várom már, hogy ott koncertezzek.

Tetszik az új albumod címéül választott szójáték (Curio City ugyanúgy ejtik mint a magyarul kíváncsiságot jelentő curiosity szót). Te mire vagy kíváncsi, mi érdekel a világból?

Elsősorban a családom és a barátaim, illetve az ő véleményük, érzéseik. Ők jelentik az életem központját, imádok velük beszélgetni. Egyébként meg tényleg mindenre kíváncsi vagyok, ami körülöttem van, mindent meg akarok ismerni, meg akarok érteni a világból. Legalábbis, amit lehet. A múltkor a barátaimmal beszélgettünk, és ahogy az ételek kerültek szóba, elkezdték sorolni, hogy ki mit nem szeret. Nekem viszont nincs ilyen a listámon, mert még azokat a fogásokat is amikkel szemben ellenérzéseim vannak, képes vagyok addig kóstolgatni, ízlelgetni, ameddig meg nem kedvelem őket. Így vagyok minden mással is. Addig kérdezgetek róla, addig próbálgatom, ameddig meg nem értem, ameddig közel nem kerül hozzám. Ebből adódik, hogy elég nehezen tudok egy dologra koncentrálni, hamar elterelődik a figyelmem.

És mit tudsz mondani azoknak, akik rád kíváncsiak, de mondjuk még sosem hallottak Charlie Winston dalokat? Hogy írnád magad körül egy abszolút laikusnak?

Baromi nehezen, mert ki nem állhatom a címkéket. Minden albumom más, és ez annak az eredménye, amit az előbb mondtam: tényleg minden érdekel. Talán ez is a válaszom a kérdésedre: a kíváncsi embereknek szólnak a dalaim. Azoknak, akik így, vagy úgy olyanok, mint én. Az persze jól esik, ha azt mondják egy dalomra, hogy „Húúú ez olyan Charlie-s…”, hiszen ez a műfaj az önkifejezésről szól, arról, hogy van egy megmutatható személyiséged. Amikor ilyen visszajelzéseket kapsz, az azt jelenti, hogy sikerült, és ez tagadhatatlanul jó érzés.

Könnyen megy a dalszerzés?

Van, amikor igen, de nem biztos, hogy attól sikerül jól egy dal, mert könnyen jött. Sőt, az igazat megvallva, azokra a dalaimra kicsit büszkébb is vagyok, amikért meg kellett küzdenem. De tudod, mit? Könnyű, vagy küzdelmes, nem számít. Ha az emberek, akiknek eljátszom szeretik, akkor mindenképp megérte.

De mi van akkor, ha elakadsz? Hogy lendíted át magad a holtpontjaidon?

El kell menni otthonról! Meggyőződésem, hogy csak ez segít, mert nagyon könnyű otthon az asztalodnál ülve beleszürkülni a dalírásba. Az inspiráció nem úgy működik, hogy ülök, várom és rám talál. Keresni kell, és igazából az a nehéz, nem is maga a dalszerzés. Kimenni az emberek közé, beszélgetni velük, figyelni a világot, az arcokat, az eseményeket, keresni más, kreatív emberek társaságát és velük együtt ötletelni. Ücsörögni, és pötyögni a gitárodon, meg szövegváltozatokat próbálgatni nem olyan bonyolult. Az persze változó, hogy honnan jön az ihlet. Néha egy beszélgetésből, néha egy másik dal indítja be a fantáziámat, sok technika van. Az emberek néha túlmisztifikálják ezt az egészet, pedig a dalírás is csak olyan, mint bármi más: gyakorolni kell.

Tegyük fel, hogy koncerted van, és tudod, hogy a közönség nagyon szeretné hallani tőled mondjuk a Love your smile-t, de te aznap úgy érzed, hogy nem megy, nem jönne szívből. Akkor leveszed a repertoárról vagy azért is eljátszod?

Tudod, lehetnék én bármilyen jó zenész, tehetséges szerző, ha a közönség nem szeretne, akkor nem állhatnék ott a színpadon. Az ő figyelmük, érdeklődésük, ragaszkodásuk juttat fel oda engem estéről, estére ezért a legkevesebb, amit megtehetek, hogy előadom azokat a dalokat, amiket szeretnek, függetlenül az aznapi hangulatomtól. Persze tökéletes úgysem lesz, mert mindig lesz olyan, akinek hiányzik majd valamelyik számom a koncertről, de azért próbálok mindig úgy kiállni, hogy a végén mindenki jó érzéssel menjen haza. Ők is és én is.

Ha egyet kívánhatnál, kivel szeretnél együtt dolgozni?

Francba, ilyenkor sosem jutnak eszembe nevek! Túl sok a tehetséges, izgalmas zenész, akikkel jó lenne együtt alkotni. Kendrik Lamar például óriási lenne, vagy Björk. De tudod mit? Ha egyet kívánhatok, akkor legyen Tom Waits. Na vele szívesen csinálnék egy közös lemezt, bármikor.

Kalapos férfiak egymás közt?

Pontosan (nevet).

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Podcast: Bovaryné és A kis herceg a Zeneakadémián Boldizsár Ildikó

Podcast: Bovaryné és A kis herceg a Zeneakadémián