Világpremier a négy Bogányi koncertjén

2016. május 12.
Különleges alkalom a zenei életben, hogy a Bogányi testvérek – Bernadett, Bence, Gergely és Tibor – közös játékát élvezhesse a közönség. Most éppen 12 év telt el a legutóbbi ilyen, budapesti koncertjük óta. Május 15-én tehát már emiatt is rendkívüli hangverseny lesz a Zeneakadémián, ahol Bogányi Bence feleségével, Clara-Dent Bogányi oboaművésszel kiegészülve, öten lépnek a pódiumra.

Bogányi Gergely az általa megálmodott zongorán játszik, Bogányi Tibort pedig csellóművészként is hallhatja a közönség. Ráadásul erre az alkalomra született egy új zenemű, Bánfalvi Zoltán: Bogányi 5 című kompozíciója, így tehát világpremier is várható a május 15-ei koncerten.

A Bogányi-testvérek 1997-ben, közel 20 éve adták az első nagyobb közös koncertjüket, akkor négy versenyművet játszottak az Óbudai Társaskörben és Szolnokon (az élő felvételből lemez is született). Azóta a csellista Bogányi Tibor dirigens lett, évek óta ő a pécsi Pannon Filharmonikusok vezető karmestere. Ő vezényelte azt a 2004-es, közös Bogányi-sorozatot is a Zeneakadémián, amelyen a négy testvér a Matáv Szimfonikus Zenekar szólistájaként és dirigenseként aratott hatalmas sikert. Azóta több ízben felléptek szólistaként, Bogányi Tibor vezényletével a turkui, pori, lappeenrantai szimfonikusokkal, valamint a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekarral.

A család két fúvósa, Bernadett és Bence éveken át együtt dolgozott a Finn Nemzeti Operaház zenekarában, így ők ketten nem csak testvérként, hanem fúvósként is tökéletesen megértik egymást. A május 15-i koncerten Bernadett, Bence és Clara zenekari muzsikusként is hallható majd: a Mozart-zongoraverseny előadásához örömmel ülnek be mindhárman a zenekarba, hiszen ez a játék is része az életüknek.

A testvérek kicsi koruk óta zongora- és kórusmuzsikát hallgattak otthon, és azt vallják: a szüleik szerettették meg velük a zenét, ők egyengették a négy testvér zenei tanulmányait. Amikor még Finnországban éltek, hetente sok órát autóztak, hogy Forssaból Helsinkibe vigyék a gyerekeket zongora-, fagott-, cselló- és fuvolaórákra. Nekik köszönhető, hogy mind a négyen a zenei pályát választották. A gyerekek minden bizonnyal örökölték a zenei tehetséget, de fontos mozzanat volt az is, hogy a szülők soha nem erőltették a zenét, viszont megteremtették a lehetőséget a tanuláshoz, a zavartalan gyakorláshoz.

A koncert szervezője az Operettissima Előadó-Művészeti Nonprofit Kft. és a Fidelio Média Kft.

Műsor:
Purcell: g-moll chaconne
Vivaldi: g-moll kettősverseny fagottra és csellóra
M. Haydn: D-dúr fuvolaverseny
Mozart: Dove sono – Oboaátirat a Figaro házassága c. operából
Puccini: Storiella d´amore – oboára és fagottra
Weber: Ännchen´s ariette – Oboaátirat A bűvös vadász c. operából

Bach: f-moll zongoraverseny, BWV 1056 – II. tétel
Mozart: B-dúr zongoraverseny, K 595
Bánfalvi Zoltán: Bogányi 5 – ősbemutató