Rozé Fesztivál Villányban

2016. július 04.
Ha a könnyed, illatos, friss, szomjoltó borokra és igazi rózsaszín karneváli hangulatra vágyunk, akkor július 15-16-án a villányi Rozé Fesztiválon a helyünk.

A rozé bor karakteréhez illeszkedő fiatalos, lendületes programokat kínál a nyár derekán a bor városába érkezőknek. A fesztivál helyszínéül a 2012-ben épült, közel 12 ezer főt befogadni tudó Villányi Rendezvénytér és Fogadóépület szolgál, ahol a minőségi koncerteken kívül a látványos RozéMaraton futóverseny is fokozza a karneváli hangulatot. A már jól ismert jelmezes verseny július 16-án, szombaton 16.30 órakor rajtol a megszokott 3 km-es távon, ahol kongás, zenés felvonulás kíséretében mérhetik össze gyorsaságukat az indulók. Itt nemcsak a sportteljesítménnyel lehet nyerni: a rózsaszín jelmezben induló versenyzőkre a futást követően Rozé szépségverseny is vár, ahol a legeredetibb, legrozésabb jelmezeket viselők között értékes nyereményeket és villányi rozéválogatást sorsolnak ki. Az útvonal teljesítése természetesen idén sem elegendő feltétele a díjazásnak, az futóknak 3 kijelölt ponton rozéfröccs vagy (a kisebbeknek) málnaszörp frissítőket is el kell fogyasztaniuk ahhoz, hogy versenyben maradjanak.

2016 a „Gasztroélmények Éve” Magyarországon. A név nem csupán szóösszetétel, immár védjegy és minőségi garancia is egyben. A „Gasztroélmények Éve” logó garanciát jelent arra, hogy a logót kiérdemlő események biztosan minőségi ételekkel, programokkal és szolgáltatásokkal várják a közönséget. Idén pedig nem más, mint Villányi Rozé Fesztivál büszkélkedhet ezzel a címmel.

A Rozé Fesztivál néhány eseménye:

Július 15. (péntek) 21.00 Honeybeast koncert

Július 16. (szombat) 20.00 ByeAlex és a Slepp, 22 órakor pedig Intim Torna Illegál koncert

A RozéMaraton – 1000 hosszúlépés Villányban futóversenyt július 16-án délután, 16.30-kor rendezik meg.

A rózsaszín futóverseny során a 3 km-es távon fröccs és málnaszörp frissítők várják a résztvevőket, akik zenés, kongás felvezetéssel, igazi karneváli hangulatban futhatják végig a távot. Nevezni ITT lehet!